TENISZ

Arn már főtáblás Párizsban 2012. február 6. 14:57 Sikerült a főtáblára jutás Arn Grétának, miután a selejtező 3. fordulójában 2 óra 10 perces csatában 5:7, 6:4, 6:1-re legyőzte a spanyol Gardine Muguruza Blancót. A mérkőzés statisztikája alapján a legjobb magyar teniszező jól szervált, összesen tizenegy ászt ütött. Arn Gréta sorozatban elért harmadik sikerével felkerült a jubileumi 20. GDF Suez Grand Prix 32-es főtáblájára. A hagyományosan erős párizsi verseny első kiemeltje Marija Sarapova, de az oroszt biztos elkerüli Arn. Az olimpiai kvalifikációért is küzdő magyar lány húsz ranglistapontot kapott a győzelemért.
 
Győzelemmel kezdett Arn Gréta Párizsban 2012. február 4. 18:28 A negyedik helyen kiemelt Arn Gréta szetthátrányból fordítva győzött a francia Myrtille Georges ellen a párizsi 637 ezer dolláros női tenisztorna selejtezőjének 1. fordulójában.
 
Sima magyar vereség a Fed-kupában 2012. február 4. 16:59 A magyar női teniszválogatott simán, 2-0-ra kikapott szombaton a román együttestől a Fed Kupa euro-afrikai zónájának rájátszásában.
 
Becsületből nyertek a magyar lányok 2012. február 3. 20:32 Bár a háromból két csapatot megvert a magyar női teniszválogatott, de a svédek mögött csak a második helyen végzett az izraeli Eilatban zajló Fed-kupa viadalon (euro-afrikai zóna, I. csoport). Már csütörtökön eldőlt, hogy nem mérkőzhetünk a Világcsoportba jutásért. A szép búcsú azért sikerült: 2-1-re győztük le a bosnyákokat.
 
Elmaradt a bravúr, ki a felelős? 2012. február 3. 12:36 Kikapott a magyar női teniszválogatott a Fed-kupa euro-afrikai zónájának csoportkörében Svédországtól. A skandinávoknál két tapasztalt top100-as játékosra épül a csapat, így bravúr lett volna Johanna Larsson és Sofia Arvidsson ellen a győzelem, de a két fiatallal felálló válogatottunk elbukta a párost. Babos Tímea így is büszke lehet magára, mert a világranglistán 58. Larssont 7:5, 7:5-re verte. Jani Réka Luca viszont egyéniben és Babos párjaként sem tudott nyerni, így Svédország-Magyarország 2-1, a feljutásról ezzel lemondhatunk, maradunk ezen a szinten, jövőre veled ugyanitt. Kérdés persze, miért hiányzik a magyar válogatottból a jelenlegi legjobb teniszezőnk, Arn Gréta és a mindent eldöntő párosmérkőzésen miért nem Marosi Kata állt Babos Tímea oldalán. Az együttes utolsó meccsét Bosznia-Hercegovina ellen játssza.
 
Görögöket vertünk a Fed Kupa-nyitányon 2012. február 2. 12:00 A magyar női teniszválogatott magabiztosan, 3-0-ra nyert szerdán a görögök ellen a Fed Kupa euro-afrikai zónájának első csoportmérkőzésén az izraeli Eilatban. Következnek a svédek és a bosnyákok.
 
Gabó azt mondta, óriási döntő volt! 2012. január 31. 12:00 JEGYZET! Gabó azt mondta, óriási döntő volt! Hirtelen meglepődtem, picit meg is billentem a székkel, amikor kezemben fogtam a telefont. A pillanat töredéke alatt futott át az agyamon: vajon melyik fináléra gondol, hiszen volt vízilabda Eb és kézilabda kontinenstorna is. Aztán gyorsan rájöttem. Nem volt nehéz, hiszen egyik csapatsportág döntője sem tartott csaknem hat órán át.
 
Djokovics kiköltözött Nadal fejéből 2012. január 30. 05:41 Azt nyilatkozni egy 5 óra 53 perces, elvesztett tenisztörténeti csata után, hogy boldog vagyok, jó úton járok, hihetetlenül hangzik, de Rafael Nadal mindig komolyan gondolja, amit mond és őszinte. A mallorcai élvezte a küzdelmet, a harcot, a szenvedést, és hosszú idő után először nem volt mentális problémája Djokovics ellen teniszezve. Az immár ötszörös Grand Slam-bajnok szerbnek hajnali négykor is maradt ereje viccelődni az interjúszobában. Azt mondta, hogy a légzési problémáin túl minden elképzelhető baja volt az ütközet közben, de nem ez a fontos, a lényeg, hogy mindenen túltette magát. Elképesztőt alkotott a két gladiátor vasárnap éjszaka Melbourne-ben, a Rod Laver arénában, az Australian Open döntőjében. Az első három játszma ugyan nem hozott felejthetetlen játékot, de ami utána jött, az új szintre emelte a férfiteniszt. Olyan magasra tette Novak Djokovics és Rafael Nadal a lécet, hogy azt még nekik sem lesz egyszerű újra teljesíteni.
 
Djokovicsé a korona, Nadalé a remény 2012. január 29. 15:38  36 Djokovicsé a korona, Nadalé a remény A teniszvilág jelenlegi két legjobbja párbajozott vasárnap este Melbourne-ben. Novak Djokovics sorozatban hetedszer bizonyult jobbnak a tízszeres Grand Slam-bajnok Rafael Nadalnál. A címvédő szerb nem egészen két nappal azután, hogy 4 óra 50 perces brutális csatában győzött Andy Murray ellen újabb maratoni ütközetből jött ki nyertesen. Az Australaian Openen, a verseny történetének leghosszabb mérkőzésén (egyben a tenisz történetének leghosszabb Grand Slam döntőjében), 5 óra 53 perc alatt 5:7, 6:4, 6:2, 6:7, 7:5-re verte Rafael Nadalt. A fáradtság legkisebb jele sem mutatkozott a világelsőn, tökéletesen regenerálódott. A csata a negyedik játszmában érte el az első csúcspontját, Nadal 3:4-nél 0:40-ről hozta az adogatását, és lassan megfordult a meccs. Eleredt az eső, tíz percre megállt a játék, majd fedettben folytatták (összecsukták a Rod Laver aréna tetejét). A rövidítésben Djokovics 5:3-ra vezetett, hiába, meccslabdáig sem jutott. A két csodálatos gladiátor harmincadszor ütközött teniszpályán, de először jutottak el az ötödik játszmáig, amiben a spanyol 4:2-re vezetett, de a szerb visszabrékelt és 5:5-nél újra fogadóként örülhetett. Novak Djokovics harmadszor maradt veretlen Melbourne-ben és pályafutása ötödik (sorozatban harmadik) Grand Slam serlegét emelhette a magasba. Újabb sikeréért 2,3 millió dolláros csekket kapott a trófea mellé. Rafael Nadal nem tudta megtörni a Djokovics-átkot, de a közönség őt is bajnokként ünnepelte.
 
Hősként várja haza a diktátor Azarenkát 2012. január 28. 16:44 Alig tíz perccel azután, hogy Viktorija Azarenka megnyerte élete első Grand Slamét és a női tenisz királynője lett, megérkezett a gratuláló sms Alekszandr Lukasenkótól. Fehéroroszország diktátor elnöke többek között azt üzente, hogy nagyon várják haza az ország hősét, büszkék rá és nagy ünnepséget szerveznek. Azarenka szülei egy étteremben nézték végig lányuk diadalát, egyrészt Viktorija babonája, másrészt a vízumkényszer miatt nem repültek Melbourne-be, a döntőre. Azarenka azt mondta az interjúszobában, hogy nélkülük nem jutott volna el idáig, nagyon sokkal tartozik nekik. Az Australian Open döntőjében másodszor vesztett Marija Sarapova hiszi, hogy a legjobb napjai még előtte vannak. Az oroszról kiderült, hogy a szülei fehéroroszok, a nagymamája ma is ott él.
 
Fehérorosz királynő a női teniszben 2012. január 28. 10:51 Pályafutása első Grand Slam-döntőjében, a 22 éves Viktorija Azarenka, gyorsan legyőzve a kezdeti idegességét (0:2) 1 óra 22 perc alatt 6:3, 6:0-ra verte az Australian Openen 2008-ban nyertes Marija Sarapovát. A minszki nehéztüzér nem adott esélyt a tapasztaltabb szibériainak, mindenre volt válasza, gyakorlatilag kiütötte őt. Az idei melbourne-i fináléban nem csak a 2,3 millió dolláros csekkért küzdöttek a lányok, a bajnok mindent visz csata volt, mert hétfőtől ő ülhet a trónra, Caroline Wozniacki helyére. Azarenka hét évvel azután ért a csúcsra a felnőtteknél, hogy 2005-ben, ugyanitt megnyerte a juniorok versenyét (a döntőben Szávay Áginál bizonyult jobbnak). Sarapova hét hónapon belül a második Grand Slam-döntőjét bukta, Wimbledonban az akkor ott szintén újonc, 21 éves Petra Kvitovától kapott ki.
 
Djokovicsnak legalább két élete van 2012. január 27. 14:09  8 Nem volt olyan könnyű, mint egy éve a fináléban (6:4, 6:2, 6:3), de az idén is győzött Novak Djokovics Andy Murray ellen Melbourne-ben az Australian Openen, ezúttal az elődöntőben. A címvédő szerb embertelen, felejthetetlen csatában bizonyult jobbnak a skótnál, aki a 88 percig tartott harmadik szett megnyerése után joggal hihette, elkapta a világelsőt. Djokovics azonban hiába kapkodta a levegőt, ki tudja, hányadszor feltámadt és megfordította a meccset: 4 óra 50 perc alatt 6:3, 3:6, 6:7, 6:1, 7:5-re diadalmaskodott úgy, hogy a döntő felvonásban 5:2-re vezetett, de a skótnak három fogadóelőnye volt a 6:5-höz. Nagy kérdés, képes lesz-e regenerálódni a belgrádi vasárnap estig. Egy azonban biztos, Wimbledon és a US Open után sorozatban harmadszor zárul Djokovics-Nadal fináléval Grand Slam. Bővebben hamarosan...
 
Nadal megint elintézte Federert az AO-n 2012. január 26. 13:17  6 Szenzációsan kezdte Roger Federer a 27. klasszikus párbajt, uralta a játékot, 4:1-re vezetett és attól sem jött zavarba, hogy Rafael Nadal egyenlített. A folytatásban viszont mintha hullámvasútra ült volna a svájci legenda, időnként bámulatosan, aztán perceken át érthetetlenül rosszul teniszezett. A spanyol is többet hibázott a szokásosnál, de magabiztosan játszott, mint aki tudja, a végén úgyis csak ő nyerhet. Az ütközet valószínűleg a harmadik szettben dőlt el, amikor hiába hárított Federer összesen öt játszmalabdát. A csata 3 óra 42 percig tartott, Rafael Nadal 6:7, 6:2, 7:6, 6:4-re diadalmaskodott és elsőként jutott a vasárnapi fináléba, ahol a pénteki Djokovics-Murray találkozó győztesével mérkőzhet a szezon első Grand Slam serlegéért. A mallorcai másodszor jutott az Australian Open döntőjébe, 2009-ben ott sem tudta őt megállítani Federer.
 
Nyögős, hangos döntőt rendeznek a nőknél 2012. január 26. 08:35 A női tenisz két visító-gépe, Marija Sarapova és Victoria Azarenka játssza az idei női egyes döntőt az Ausrtalian Openen. A győztes nem csak megnyeri az év első Grand Slamét és 2,3 millió dolláros csekket, de a ranglistán is az élre ugrik. Az első elődöntőben Victoria Azarenka 2 ó 12 perc alatt 6:4, 1:6, 6:3-ra győzte le a címvédő Kim Clijsterst. A belga nyerhetett volna két játszmában, de a nyitó szettben négy fogadóelőny is kevés volt, hogy visszanyerje az elvesztett adogatójátékot. A döntő felvonásban kétszer is visszabrékelt, de háromszor botlott. A fehérorosz Azarenka élete első Grand Slam döntőjéért adogatva, 5:3, 40:0-nél (három meccslabda) még kettőshibát szervált, de a másodiknál Clijsters segített, 44. ki nem kényszerített hibájával elbúcsúzott Melbourne-től. A második felvonásban, a tavalyi wimbledoni döntő visszavágóján Marija Sarapova óriási csatában, szintén 2 óra 12 perc alatt 6:2, 3:6, 6:4-re verte az őt az All England Clubban, 2011-ben legyőző Petra Kvitovát.
 
Előadta a nagyhalált, de nyert Djoko 2012. január 25. 12:43 SZAVAZZ! Utolsóként csatlakozott a címvédő Novak Djokovics a mesés négyeshez, azaz egy újabb Grand Slamen jutott az elődöntőbe a teniszvilág jelenlegi négy legjobbja: Roger Federer, Rafa Nadal, Andy Murray és Novak Djokovics.
 
Egyre idegesítőbb a szibériai sziréna 2012. január 25. 07:54 Már csak Novak Djokovics hiányzik, hogy teljes legyen a mesés négyes az Australian Openen. Tavaly a Roland Garroson és a US Openen jött össze a Fab4 az elődöntőben és nagyon úgy néz ki, hogy a világ jelenlegi négy legjobb férfiteniszezője Melbourne-ben sem enged mást a Grand Slam serleg közelébe. Roger Federer és Rafael Nadal után Andy Murray csatlakozott a társasághoz (2 óra 12 perc alatt győzte le a japán Nisikorit 6:3, 6:3, 6:1-re a negyeddöntőben) és ha az esti felvonásban nem történik szenzáció, akkor a címvédő Djokovics sem marad ki a buliból. Igaz, 2011-ben David Ferrer volt a kakukktojás Melbourne-ben, ő búcsúztatta Nadalt a nyolc között, de nem valószínű, hogy szerda este megismétli ezt a szerb ellen. A Rod Laver arénában a nők kezdtek a bajnokság 10. napján, de nem történt meglepetés: a világelsőségre pályázó Petra Kvitova és a szibériai sziréna, Marija Sarapova is játszmavesztés nélkül nyert, így csütörtökön egymás ellen mérkőznek a szombati fináléért és a koronáért. A felsőágon Clijsters-Azarenka elődöntőt rendeznek.
 
Brutális csata után, itt a Nadal-Federer 2012. január 24. 14:13 Az idei Australian Open eddigi legjobb mérkőzését hozta Rafael Nadal és Tomás Berdych párbaja. Nem véletlenül írtam két napja, hogy most indul a buli Melbourne-ben. A spanyol és a cseh korábban tizenháromszor találkozott (10:3 a mallorcainak), de az utolsó kilenc mérkőzésükön Berdych összesen egy játszmát tudott nyerni. Kedd este a Rod Laver arénában (a névadóval a lelátón) egészen különleges előadással rukkolt elő a két gladiátor, nem számított a múlt, a statisztika. Berdych szenzációs formában teniszezett és kihozta az állatot Nadalból. A spanyol a második szett megnyerése után láthatóan megnyugodott és varázslatos megoldásokat produkált. Ha Federer nézte a csatát, nem lehet könnyű éjszakája. Rafael Nadal végül 4 óra 16 perc alatt 6:7, 7:6, 6:4, 6:3-ra nyert, jöhet egy újabb klasszikus.
 
Federer győzelemmel ünnepelte az 1000-et 2012. január 24. 08:43 Pályafutása ezredik egyéni profi mérkőzését játszotta kedd délután Roger Federer. Nem mehetett biztosra Juan Martin del Potro ellen, de a produkciója lenyűgöző volt: 1 óra 59 perc alatt 6:4, 6:3, 6:2-re verte riválisát a Rod Laver arénában és bejutott az elődöntőbe. Az igazsághoz tartozik, hogy a dél-amerikai messze járt 2009-es önmagától, de a tavalyi Davis-kupa-döntőben mutatott formájára sem emlékeztetett. Federer minden szett elején brékelt és az elsőben ugyan Del Potro utolérte 4:4-nél, illetve a másodikban 5:3-nál négy fogadóelőnye volt az argentinnak, de a fontos pillanatokban is a svájci dominált. Roger Federer sorozatban kilencedszer jutott elődöntőbe az Australian Openen, ahol csütörtökön Rafael Nadallal találkozhat, ha a spanyol legyőzi a cseh Berdychet.
 
Keletről érkezik az új királynő 2012. január 24. 05:52 Hétfőtől új királynőjük lesz a női teniszezőknek, de azt még nem tudni, kinek a fejére kerül a korona (a Kvitova, Azarenka, Sarapova trióból az egyik). A trónról lecsúszó Caroline Wozniacki megnyugodhat: mostantól nem kell magyarázkodnia, hogy Grand Slam serleg nélkül ranglistavezető. A világelső és a címvédő csatájából az Australian Open kilencedik napján a tavalyi bajnok Kim Clijsters került ki győztesen, 1 óra 45 perc alatt 6:3, 7:6-ra verte a dánt. Az első negyeddöntőben Victoria Azarenka felejthető meccsen búcsúztatta kortársát Agnieszka Radwanskát (6:7, 6:0, 6:2). A döntőbe jutásért tehát Clijstersre a fehérorosz Azarenka vár Melbourne-ben.
 
Lecsapás 5 centiről, háló! - videó 2012. január 23. 21:18 Ahhoz képest, hogy a világelsőség első számú esélyesének tartják, Petra Kvitova nem mindennapi hibát követett el az Ana Ivanovics elleni összecsapáson. Az Australian Open 4. fordulójából továbbjutott a cseh teniszsztár (6:2, 7:6-ra verte a szerb lányt), de erre a labdamenetre, pontosabban annak lezárására biztosan nem lesz büszke.
 
Következő »
 
24 ÓRA
14:57  Arn már főtáblás PárizsbanSzo  Győzelemmel kezdett Arn Gréta PárizsbanSzo  Sima magyar vereség a Fed-kupában  Becsületből nyertek a magyar lányok  Elmaradt a bravúr, ki a felelős?Csü  Görögöket vertünk a Fed Kupa-nyitányonKe  Gabó azt mondta, óriási döntő volt!  Djokovics kiköltözött Nadal fejébőlVa  Djokovicsé a korona, Nadalé a reménySzo  Hősként várja haza a diktátor AzarenkátSzo  Fehérorosz királynő a női teniszben  Djokovicsnak legalább két élete vanCsü  Nadal megint elintézte Federert az AO-nCsü  Nyögős, hangos döntőt rendeznek a nőknélSze  Előadta a nagyhalált, de nyert DjokoSze  Egyre idegesítőbb a szibériai szirénaKe  Brutális csata után, itt a Nadal-FedererKe  Federer győzelemmel ünnepelte az 1000-etKe  Keletről érkezik az új királynő  Lecsapás 5 centiről, háló! - videó  Djokovics nem kegyelmezett HewittnakVa  „Egy vereség is lehet megtisztelő”Va  Federert és Wimbledont választotta NadalSzo  A csoda elmaradt: S. Williams hengerelt  Óriásbogárral szaladt a labdaszedőlány  Nehezebb magyarként a csúcsra jutniCsü  Arn Serenát is elintézné – videóinterjú!Csü  Megvalósult álom: jöhet Serena WilliamsSze  Federer videóüzenetet küldött DiánakSze  Őrjöngött a ciprusi: 4 ütőt tört összeKe  Baleset érte az egykori teniszvilágelsőtKe  Magyar győzelem Melbourne-ben az AO-en  Nadal beszólt Federernek, de már bánjaVa  Serena Williams összejött RoddickkalSzo  Akik tökéletesen hangoltak a GS-re  Magyar házi rangadó helyett bukás  AO 2012, a férfi egyes sorsolása  AO 2012, a női egyes sorsolása  Sorsoltak: nem lesz Federer-Nadal döntőCsü  Elmaradt a trónfosztás, Kvitova kiesettCsü  Tenisztörténeti Babos-siker az AO-enSze  Két lépésre az elsőségtől KvitováSze  Magyar lányok az Australian OpenenKe  Kemény csatában, de továbbment  Már minden magyar Melbourne-re készülhetVa  Babos bús, Czink főtáblás, Arn kiesettSzo  Tsonga bírta jobban a dohai strapátSzo  Akár a mamája is lehetne az ellenfele  Álomfinálé helyett: francia házidöntő!  Ez már bravúr: Babos elődöntős  Koronáját veszítheti a világelső  A csípője állította meg Clijsterst  Olasz vagy kínai örököse lesz ArnnakCsü  Alakul a Federer-Nadal álomdöntőCsü  Federer tovább menetel KatarbanCsü  Babos már negyeddöntős KínábanSze  Nehéz ütővel is könnyen nyert NadalSze  Serena Williams nem szereti a tenisztKe  Sikeres évkezdet: Nadal-, Federer-sikerKe  Az első magyar teniszsiker 2012-ben
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Djokovics sérülése
  • Monfils pimasz megoldása a US Openen
  • Így győzték le Rafael Nadalt A horvát Ivan Dodig parádés játékkal okozott meglepetést Montrealban
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS