OLIMPIA

Minden rendben halad Londonban 2012. február 6. 16:46 Befejeződött a nagytakarítás a London keleti, Stratford kerületében fekvő olimpiai központban, ezzel - az utóbbi több mint száz évet tekintve - létrejött Nagy-Britannia legnagyobb városi parkja - közölte a helyi Környezetvédelemi Ügynökség.
 
100 ezer eurót ár egy aranyérem 2012. február 4. 10:19 Négymillió rubelt, azaz nagyjából 100 ezer eurót (körülbelül 29 millió forint) kap a kormánytól minden orosz sportoló, aki aranyérmet nyer az idei londoni olimpián. Vlagyimir Putyin miniszterelnök bejelentése szerint a második helyezettek teljesítményét 2,5 millió (18,3 millió forint), a bronzérmesekét pedig 1,7 millió rubellel (12,4 millió forint) honorálja majd az állam.
 
Lábujjbirkózás, kukaccsalogatás... 2012. február 3. 09:20 Az idei londoni olimpia ugyan háttérbe szoríthatja a többi brit rendezésű világversenyt, de teljesen nem vonhatja el a figyelmet sem a lábujjbirkózásról, sem a kukaccsalogatásról, sem a csigasprintről.
 
Mérföldkő előtt a MOB 2012. február 1. 11:08 „Mérföldköves eseménynek ígérkezik a Magyar Olimpiai Bizottság soron következő közgyűlése, mert ennek az eseménynek a keretében történik meg a magyar sport megszűnt köztestületeinek integrációja a MOB-ba, amely az eddigi taglétszám jelentős növekedését is eredményezi. Ezzel egy időben az egyetemes magyar sport egyedül maradó és ezzel kulcsfontosságú szerephez jutó, irányító és gazdálkodó civil köztestülete új – 11 tagú – vezetőséget és annak soraiból öt alelnököt is választ” – tájékoztatta a T-Mobile Sporthír Szolgálatát Molnár Zoltán, a MOB főtitkára.
 
Mocsai: A svédek a favoritok, de... 2012. január 30. 17:21 A vasárnap véget ért Európa-bajnokságon nyolcadikként végzett magyar férfi kézilabda-válogatott április 6. és 8. között Svédországban lép parkettre, hogy a házigazdák, Macedónia és Brazília ellen kiharcolja az olimpiai részvételt. Mocsai Lajos szövetségi kapitány szerint a legkeményebb diónak a skandinávok ígérkeznek, de ő már tudja, mi lehet ellenük a gyógyír.
 
"Siker az Eb-bronz, jöhet az olimpia!" 2012. január 30. 16:37 Magyarország izgalmas és fordulatos mérkőzésen 12-9-re legyőzte Olaszországot, így bronzérmet szerzett az eindhoveni Európa-bajnokságon. A találkozón megjártuk a mennyet, aztán a poklot, hogy végül mégis megkoronáztassunk. A harmadik hely igenis nagy siker, a mutatott játék pedig erőt adhat a közelgő olimpiára - legalábbis a háromszoros ötkarikás bajnok dr. Kárpáti György szerint biztosan.
 
Svédországban kézizünk az olimpiáért 2012. január 29. 19:28 Mivel a dánok győztek, automatikusan olimpiai résztvevők - mi pedig Svédországban selejtezünk majd az ötkarikás játékokért. A tornát április 6-8. között rendezik.
 
Nem lesz tekvondósunk az olimpián 2012. január 28. 17:14 Nem lesz magyar tekvondós a londoni olimpián, miután a sportág utolsó kvalifikációs versenyén nem sikerült kvótát szerezni.
 
Olimpiai megamegnyitó 27 millió fontért 2012. január 27. 16:14 "A csoda szigetei" (Isles of Wonder) címet viseli a nyári londoni olimpiai játékok megnyitó ünnepsége, amelynek több mint tízezer közreműködője lesz - közölték pénteken a szervezők, akik egyben ünnepélyesen átvették a kivitelezőktől a kelet-londoni olimpiai falut is.
 
Ez az utolsó esély az olimpiára 2012. január 24. 11:33 A nyári ötkarikás játékok előtt az esztendő legfajsúlyosabb erőpróbája vár a tekvondósokra: akik még nem harcolták ki a részvételi jogot a londoni olimpiára, hétvégén tehetik meg utoljára, az oroszországi Kazanyban.
 
Jakabos: Egy úszóarany lesz Londonban 2012. január 20. 12:36 Jakabos Zsuzsanna úgy véli, hogy több magyar úszóérem, közte egy arany születik majd az idei nyári olimpián, Londonban.
 
Rg: nem jött össze az olimpiai kvóta 2012. január 17. 23:03 Nem sikerült megszereznie az olimpiai kvótát Vass Dórának a ritmikus gimnasztikázók londoni tesztversenyén, a szalag- és buzogánygyakorlat bemutatása után kilencedik lett. A magyar versenyző mindkét gyakorlatát hibátlanul teljesítette, szalagra 25,725, buzogányra pedig 25,675 pontot kapott, így összetettben 101,900 ponttal, a hétfői 11. helyről kettőt előrelépve 9. lett.
 
Olimpiai sportág lesz a birkanyírás? 2012. január 17. 14:33 Olimpiai sportág lesz a birkanyírás - már ha teljesül az új-zélandi gazdaszövetség vágya, és elfogadják indítványát.
 
Giggs is ott lesz az olimpián? 2012. január 17. 13:31  5 Értesülések szerint könnyen elképzelhető, hogy Ryan Giggs is ott lehet a londoni olimpián. A Manchester United walesi labdarúgója természetesen a brit válogatottat erősítené.
 
Álomnevek az amerikai kosárkeretben 2012. január 17. 10:44 Mike Krzyzewski szövetségi kapitány kijelölte azt a húsz, egyaránt az NBA-ben játszó kosarast, akik ott lehetnek a londoni olimpián. A szakember és segítői június közepén szűkítik tizenkettőre a keretet, akik megvédhetik majd az ötkarikás bajnoki címet. LaMarcus Aldridge és Blake Griffin a két újonc, Carmelo Anthony pedig a legtapasztaltabb a maga 59 válogatottságával.
 
Olimpiai kvalifikáció Houstonban 2012. január 15. 19:01 Az Egyesült Államokban tanuló Erdélyi Zsófia teljesítette az olimpiai A szintet vasárnap a houstoni maratoni futóversenyen.
 
Hosszabbított a NOB főszponzora 2012. január 13. 11:36 A McDonald’s 2020-ig meghosszabbította szponzorációs szerződését a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal. A két fél nem hozta nyilvánosságra a megállapodás részleteit, amely vélhetően dollár százmilliókban mérhető. A cég 1976 óta a NOB szponzora, ez a hagyomány a 2014-es szocsi téli, a 2016-os Rio de Janeiró-i nyári, a 2018-as pjongcsangi téli, valamint a 2020-as nyári játékokon is folytatódik. A McDonald’s a hetedik top-szponzor a NOB-nál, amely 2020-ig hosszabbított. Korábban a Coca-Cola, a Dow Chemical, a General Electric, az Omega, a Procter&Gamble és a Visa tett így. A mostani megállapodás bejelentését az Innsbruckban rendezendő első ifjúság téli olimpia nyitónapjára időzítették.
 
Eggyel kevesebb hajó Londonban 2012. január 12. 20:10 A hagyományos kilenc helyett csak nyolc hajó jut majd a döntőkbe a nyári, londoni olimpia kajak-kenu versenyén.
 
"Minden célkitűzést teljesítettünk!" 2012. január 11. 14:22 A tornászok londoni tesztversenyén kedd éjszaka olimpiai kvótát szerzett Hídvégi Vid elégedetten értékelte teljesítményét, s úgy fogalmazott, eddig minden célkitűzését teljesítette.
 
Az olimpia nem a géndoppingról szól majd 2012. január 11. 13:08 Alig több, mint fél évvel a nyári játékok kezdete előtt doppingfronton is "fokozódik a helyzet", növekvőben a feszültség, az ellenőrök is egyre izgatottabban várják a londoni olimpiát - jelentette ki Tiszeker Ágnes szerdai nyilatkozatában az MTI-nek.
 
Következő »
 
24 ÓRA
  Minden rendben halad LondonbanSzo  100 ezer eurót ár egy aranyérem  Lábujjbirkózás, kukaccsalogatás...Sze  Mérföldkő előtt a MOB  Mocsai: A svédek a favoritok, de...  "Siker az Eb-bronz, jöhet az olimpia!"Va  Svédországban kézizünk az olimpiáértSzo  Nem lesz tekvondósunk az olimpián  Olimpiai megamegnyitó 27 millió fontértKe  Ez az utolsó esély az olimpiára  Jakabos: Egy úszóarany lesz LondonbanKe  Rg: nem jött össze az olimpiai kvótaKe  Olimpiai sportág lesz a birkanyírás?Ke  Giggs is ott lesz az olimpián?Ke  Álomnevek az amerikai kosárkeretbenVa  Olimpiai kvalifikáció Houstonban  Hosszabbított a NOB főszponzoraCsü  Eggyel kevesebb hajó LondonbanSze  "Minden célkitűzést teljesítettünk!"Sze  Az olimpia nem a géndoppingról szól majd  Kétszáz nap múlva olimpia!Szo  Két kvóta még a levegőben lógCsü  Pénzérmén magyarázzák a lesszabálytCsü  Doppingolt az olimpiai bajnokKe  Lábát törte az olimpiai ezüstérmesKe  Nyolcvankét olimpiai indulónál tartunkCsü  Hadosztálynyi brit katona ügyel a rendreKe  Megtámadták a doppingellenes ügynökségetKe  Gyilkos a londoni olimpiai folyóban!Va  London 2012: három magyar érem a tesztenSzo  Schmitt: Mérföldkő lehet a sporttörvénySzo  Magyar szörfös olimpiai kvótájaSze  Az Underworld zenél az olimpián - videóSze  London 2012: könnyítették a szinteket  Négymilliárdan nézhetik a megnyitótCsü  Phelps és az űrkorszaki szuperdresszKe  Bajban a kétszeres olimpiai bajnokSze  Bemutatták az olimpiai emlékérméketKe  A görögök sorsára jutott Nagy Britannia  London 2012: eltiltották a címvédőtSze  A doppingdílerek sincsenek biztonságban  Először az olimpikonok jönnek  London 2012: eddig 79 magyar induló  London 2012: íme hat kiválasztott!  Olimpia: kiemelt egészségügyi ellátásSze  MOB: jön az egycsatornás finanszírozás!  Hetven napot vándorol az olimpiai lángKe  Hivatalos: lesz magyar bringás LondonbanVa  Kevés hiányzott a világcsúcshoz  London 2012: már gyártják az érmeketCsü  Kokainnal bukott az olimpiai bajnokCsü  Hivatalos: Berki indulhat az olimpiánSze  Megvan a NOB új elnöke?Ke  Olimpiai láng az Északi-sarkon, az űrben  Szülinapját ünnepli olimpiai bajnokunkCsü  Részt venne az olimpián a doppinghősCsü  A paralimpikonoknak segítettekKe  Újabb remekművel készült el London  Újabb magyar jutott ki az olimpiáraCsü  Remek magyar főpróba a vébére
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS