JÁTÉKOS
Kaló Dénes
„BRÓKER ÉS FÉLELMETES PÓKERPROFI"
Ha Kaló Dénest megkérdezzük, mivel foglalkozik, a felsorolást biztosan nem a pókerrel kezdi, noha eredményei alapján kijelenthetjük, a legjobb magyar játékossal van dolgunk. A 31 éves klasszis a magánéletben brókerként tevékenykedik, fontos a családja és csak ezután következik számára a kártya.
Nem véletlen a választás, mióta eszét tudja szeret számolni, nem csoda, hogy a Közgazdasági Egyetemen szerzett diplomát. Az életben is hamar megtalálta a siker kulcsát, jelenleg is egy jelentős brókercég kisebbségi tulajdonosa, szakági vezetője.
A munka mindig is fontos marad számára, élete legnagyobb sikerét jelentő Monte Carlo-i második helyét követően még úgy nyilatkozott, soha nem lesz profi belőle, a SportHirado.hu-nak novemberben az EPT Budapest során ugyanakkor már úgy nyilatkozott, erősen gondolkodik ezen a lehetőségen.
Azonban ne szaladjunk ennyire előre. A lapokkal gyerekként ismerkedett meg, családjával még jobbára römizett és ultizott. A póker csak később következett, négy éve tanulta meg az alapokat, nem sokkal később pedig már nemzetközi versenyeken riogatta ellenfeleit.
Első jelentős eredményét Ausztriában szerezte, ahol a másik magyar ásszal, Tóth Richárddal szemben maradt alul a párbaj során. A sikert újabb versenyek követték, így még 2006-ban a magyar bajnokságon egy újabb dobogós szereplés került neve mellé.
A szükséges bizonyíték ezzel meglett, már látszott Kaló Dénesnek van tehetsége a pókerhez. Ha pedig számba vesszük, hogy brókerként nap mint nap kockázatot vállal minden egyes döntésével megérthetjük, hogy miért mondják sokan: ezt a játékot neki találták ki.
És valóban a regionális sikereket rövidesen világsajtót megmozgató óriási eredmények követték. Előbb 2007 októberében az EPT (Európai Pókersorozat) bádeni állomásán több száz vérprofi között egészen a második helyig menetelt, úgy hogy a párbaj során a lapjárás inkább a későbbi győztes brit Julien Thew-nek kedvezett. Videó a döntőről - ITT!
Sokan a mai napig kétségbe vonják a póker sportértékét, Kaló diadallal felérő ezüstérme után fanyalgott is a magyar sajtó, mondván többet nem nagyon hallunk erről az emberről, mivel ez csak szerencsejáték.
A cáfolatra nem kellett sokat várni, éppen fél évet. Az EPT Monte Carlo, az öreg kontinensen rendezett addigi legnagyobb pókertornán ugyanis érdekes módon ugyanaz a név tűnt fel a döntőben: egy bizonyos Kaló Dénes. Videó a döntőről - ITT. A győzelem itt sem múlott sokon, de ezek után országos elismertséget vívott ki nemcsak a játékos, hanem maga a póker is.
Kaló Dénes a százmilliós nyeremények ellenére is megmaradt olyan embernek, amilyen volt. Munkahelyén továbbra is dolgozik, szeret teniszezni, barátnőjével eltölteni az idejét. Ami viszont mégis változott, hogy a 31 éves klasszis egyre több versenyen szerepel és ha a 2008/2009-es szezonban őt üldöző balszerencse elkerülné még több hasonló bravúrral örvendeztethetné meg Magyarországot.
| Év | Helyezés | Verseny | Nyeremény |
| 2009. | 92. hely | EPT PokerStars Caribbean Adventure, főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em | 17,500 dollár |
| 2008. | 2. hely | EPT, Monte Carlo Grand Final, Főverseny, 10,000 eurós NL Hold'em | 1,803,000 dollár |
| 2007. | 2. hely | EPT, Baden Poker Festival, 8,000 eurós NL Hold'em | 491,482 dollár |
| 2006. | 2. hely | European Poker Masters, Austrian Classics, 3,000 eurós NL Hold'em | 66,108 dollár |
| 2006. | 3. hely | Budapest Poker Open, 600 eurós NL Hold'em Masters Torna | 7,468 dollár |
| 1. | Juventus | 45 |
| 2. | AC Milan | 44 |
| 3. | Udinese Calcio | 41 |
| 4. | Lazio Roma | 39 |
| 5. | Inter | 36 |
| 6. | AS Roma | 34 |
| 7. | SSC Napoli | 31 |
| 8. | US Palermo | 31 |
| 9. | Genoa CFC | 30 |
| 10. | ACF Fiorentina | 28 |
| 11. | Cagliari Calcio | 27 |
| 12. | Parma FC | 27 |
| 13. | Chievo Verona | 27 |
| 14. | Atalanta Bergamo | 23 |
| 15. | Calcio Catania | 23 |
| 16. | Bologna FC | 22 |
| 17. | AC Siena | 20 |
| 18. | US Lecce | 17 |
| 19. | AC Cesena | 16 |
| 20. | Novara Calcio | 13 |
| 1. | Real Madrid | 55 |
| 2. | FC Barcelona | 48 |
| 3. | Valencia CF | 37 |
| 4. | Levante UD | 32 |
| 5. | Espanyol Barcelona | 32 |
| 6. | Athletic Bilbao | 30 |
| 7. | Atlético Madrid | 30 |
| 8. | Málaga CF | 28 |
| 9. | CA Osasuna | 28 |
| 10. | Getafe CF | 27 |
| 11. | Sevilla FC | 26 |
| 12. | Rayo Vallecano | 25 |
| 13. | RCD Mallorca | 25 |
| 14. | Granada CF | 25 |
| 15. | Real Sociedad | 24 |
| 16. | Real Betis | 23 |
| 17. | Villarreal CF | 23 |
| 18. | Racing Santander | 22 |
| 19. | Sporting Gijón | 19 |
| 20. | Real Zaragoza | 12 |
| 1. | Borussia Dortmund | 43 |
| 2. | Bayern München | 41 |
| 3. | FC Schalke 04 | 41 |
| 4. | Bor. Mönchengladbach | 40 |
| 5. | Werder Bremen | 32 |
| 6. | Bayer Leverkusen | 31 |
| 7. | Hannover 96 | 30 |
| 8. | 1899 Hoffenheim | 24 |
| 9. | 1. FC Köln | 24 |
| 10. | VfL Wolfsburg | 24 |
| 11. | VfB Stuttgart | 23 |
| 12. | Hamburger SV | 23 |
| 13. | 1. FSV Mainz 05 | 22 |
| 14. | 1. FC Nürnberg | 21 |
| 15. | Hertha BSC | 20 |
| 16. | 1. FC Kaiserslautern | 18 |
| 17. | FC Augsburg | 17 |
| 18. | SC Freiburg | 17 |
| 1. | Manchester City | 57 |
| 2. | Manchester United | 55 |
| 3. | Tottenham Hotspur | 50 |
| 4. | Chelsea FC | 43 |
| 5. | Newcastle United | 42 |
| 6. | Arsenal FC | 40 |
| 7. | Liverpool FC | 39 |
| 8. | Sunderland AFC | 33 |
| 9. | Norwich City | 32 |
| 10. | Swansea City | 30 |
| 11. | Everton FC | 30 |
| 12. | Stoke City | 30 |
| 13. | Aston Villa | 28 |
| 14. | Fulham FC | 27 |
| 15. | West Bromwich Albion | 26 |
| 16. | Queens Park Rangers | 21 |
| 17. | Wolverhampton Wanderers | 21 |
| 18. | Bolton Wanderers | 20 |
| 19. | Blackburn Rovers | 18 |
| 20. | Wigan Athletic | 16 |
...