KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "UJPESTI_TE"
Menesztették az Újpest vezetőedzőjét
2012. február 21. 12:22
Menesztették posztjáról Deme Gábort, a női röplabda NB I-ben szereplő Újpest vezetőedzőjét.
Megvan az első újpesti gól és pont
2011. augusztus 14. 19:55
Megszerezte első pontját az új idényben az Újpest, amely az 5. fordulóban megtörte gólképtelenségét is, hiszen 2-2-es döntetlent játszott a Kaposvár otthonában. A lilák kilenc emberrel fejezték be a mérkőzést, ennek tükrében pedig még nagyobb sikernek számít, hogy kétszer tudtak egyenlíteni, miután vezettek a somogyiak.
Fejberúgták, megtaposták, de jól van
2010. március 3. 11:19
VIDEÓ! Véletlenül fejberúgták, aztán a televíziós felvételek alapján meg is taposták a győri légiós Eugene Fomumbodot a hétvégi Újpest-ETO bajnokin. Utóbbiért az MLSZ illetékesei fegyelmi eljárást indítottak Rajczi Péter ellen, a jövő héten tárgyalják ügyét, jó pár meccses eltiltás néz ki neki. A kameruni játékosnak szerencsére nem esett komolyabb baja.
U20-as bronzérmest igazolt az Újpest
2010. február 17. 19:32
Tehetséges játékossal erősödött az Újpest - közölte a klub hivatalos honlapja. A lila-fehérek leigazolták a Brescia magyar légiósát, Varga Rolandot, aki tagja volt az egyiptomi világbajnokságon bronzérmet nyert U20-as válogatottnak. A fiatal középpályás kölcsönbe került a Megyeri útra.
Vörös riadó az Újpest-Fradi előtt!
2009. október 1. 21:20
Minden eddiginél komolyabb biztonsági intézkedésekkel készül az Újpest FC, illetve a rendőrség a Ferencváros ellen szombaton sorra kerülő bajnoki mérkőzésre - derült ki a lila-fehér klub csütörtöki sajtótájékoztatóján a 205. derbi előtt. A mérkőzést természetesen élőben közvetítjük szombaton 17:30-tól!
Videoton, Újpest, MTK: tovább!
2009. szeptember 19. 19:31
Az MTK és az Újpest után a Videoton is magabiztos győzelmet aratott a labdarúgó NB I nyolcadik fordulójában, így a nyolcadik forduló szombati játéknapja után nem változott a sorrend az élmezőnyben, a fehérváriak megőrizték első helyüket a tabellán.
Magyarul kértek bocsánatot a románok
2009. július 22. 12:21
Címlapján kért bocsánatot az Adevarul román országos napilap szerdai számában a Steaua szurkolóinak magyargyalázó transzparenséért, amelyet az Újpest elleni Európa-liga párharc bukaresti meccsén feszítettek ki. "Magyarország, szépen kérünk, bocsáss meg" - olvasható a lap közleményében. A romániai Országos Diszkriminációs Tanács és az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) is vizsgálódik. Magyarországon belpolitikai ügy lett a dologból.
Október harmadikán Újpest-Ferencváros!
2009. június 25. 15:16
Csütörtökön fény derült arra, amire a szurkolók a leginkább vártak, október harmadikán, a tizedik fordulóban kerül sor a Ferencváros és az Újpest rangadójára, miután az MLSZ (Magyar Labdarúgó-szövetség) kisorsolta a labdarúgó NB I 2009/2010-es idényének menetrendjét. A telki edzőközpontban kihirdették az előző szezon legjobbjait, a díjazottak Rudolf Gergely, Varga József, Bajzát Péter, Csertői Aurél, Szabó Sándor és Szilágyi Sándor és a DVSC együttese.
Angol listavezető bánt el az Újpesttel
2009. január 20. 22:22
Két góllal győzte le az angol másodosztályú labdarúgó bajnokság (Championship) listavezetője, a Wolverhampton Wanderers az Újpestet nemzetközi barátságos mérkőzésen. A hazaiak még az első félidőben bebiztosították győzelmüket két szabadrúgás után közelről a kapuba kotort labdával és ám a helyzetek alapján is megérdemelt sikert arattak. Szentes Lázár együttesének csak pillanatai voltak.
Öt góllal is vezetett az UTE Miskolcon
2008. október 5. 20:32
Már 5-0-ra is vezetett Miskolcon az Újpesti TE a jégkorong MOL jégkorongliga vasárnapi találkozóján. A végén a borsodiak két gólt szereztek, de a lila-fehérek így is simán győztek idegenben.
24 ÓRA
22:24 Kitüntette a FIFA Szepesit21:43 Lisszabonból igazolt a Valencia21:23 Az NB II-ben azért indulhat a Vasas20:53 Még nem bajnok a Szolnok20:22 A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50 Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22 Bréking: hosszabbított a Juve edzője19:15 Három évre írt alá Görbiczék edzője18:50 Megvan a Barca elleni győztes taktika18:30 Bombaformában a magyar nehézatléta18:17 „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:48 Lehajrázták a sprinterkirályt a Girón17:32 Moszkvából pótolhatják Drogbát17:29 Magyar aranyeső Debrecenben17:28 Hazard helyében kit választanál?17:20 Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09 17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55 Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53 Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29 Defibrillátor minden futballpályán?15:55 Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45 A Villarrealból csemegézett a Sevilla15:41 Button vezetett, mikor megjött az eső15:09 Jön a skandináv futballdélután - blog14:55 BL-főtáblára törnek a fradisták14:42 Először jutott fel, rögtön bajnok lett!14:27 Tízezer ingyenjegy a Puskásba13:38 BL-főtáblás a Nordsjaelland!13:03 Úszó-Eb: a legjobb idővel döntős a váltó12:31 Alonso megadta az alaphangot Monacóban11:43 Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02 39 gyanúsított bundaügyben10:42 Elődöntős a Cor és a Boca10:10 Doha és Baku nem rendezhet olimpiát09:45 A Rangers torkára helyezték a kést09:17 Hetedik mérkőzés dönt BostonbanSze A Newcastle a Ligue 2-ből igazoltSze Fabregas reméli: Van Persie maradSze Budapesten választottak FIFA-elnökötSze Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze Cseh hegymászó hunyt el a HimalájábanSze Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze Benedek Tibor visszavonultSze A rózsaszín trikós győzelme a GirónSze Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesenSze Hulk a Chelsea ajánlatára várSze Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...Sze Babos Tímea párosban vigasztalódottSze Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknakSze Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?Sze Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze Babost egykori párospartnere ütötte kiSze Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-nSze Hazard döntött is, meg nem isSze Risztov a második legjobb idővel döntősSze Megműtötték az Arsenal reménységétSze Jakabos harmadik lett, mégis kiesett
Lapozás
Több hír
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS
AJÁNLOTT OLDALAK