KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "TEVA-VASASPLAKET"
Válogatott centert vett a magyar bajnok 2010. július 30. 09:26 Újabb válogatott játékossal erősített a TEVA-VasasPlaket: megszerezte az olasz RN Imperia amerikai játékosát, Jeff Powerst. Ezt a piros-kék klub hivatalos honlapja jelentette be.
 
Visszatér a legenda a magyar bajnokhoz 2010. június 25. 16:21 Egy éves szünet után ismét a TEVA-VasasPlaket játékosa lesz a 2000-ben és 2004-ben olimpiai bajnok vízilabdázó, Steinmetz Barnabás. A 34 éves legenda a Ferencvárostól tért vissza a piros-kékekhez.
 
Bravúrsikert aratott a címvédő Vasas 2010. május 15. 13:23 Hiába vezetett már 4-0-ra és 5-2-re is a vendég Vasas, az alapszakaszgyőztes Eger talpra állt, 5-5-re, majd 6-6-ra alakította az eredményt. Végül a vendégek ismét lépéselőnybe kerültek, a végén pedig szerencsés védekezéssel megőrizték a minimális "fórt". Így Földi László csapata 2-1-re vezet a férfi vízilabda-bajnokság döntőjében, egy sikerre áll attól, hogy sorozatban negyedszer legyen aranyérmes.
 
Túlóra után került lépéselőnybe az Eger 2010. május 8. 19:38 Hatalmas csata után, 5 méteres párbajt követően a ZF Eger 12-11-re legyőzte a címvédő TEVA- VasasPlaket együttesét a férfi vízilabda-bajnokság döntőjének első összecsapásán. Az utolsó párharcban a háromszoros olimpiai bajnok Szécsi Zoltán hárította a Pekingben aranyérmes, amúgy ex-egri Kis Gábor lövését.
 
Eger-Vasas: álomdöntő az ob I-ben 2010. május 5. 21:47 A férfi vízilabda ob I szerdai napján megrendezett elődöntőin az Eger 8-5-re győzte le az FTC-t, míg a Vasas büntetőpárbajban győzte le a Szegedet.
 
Magyar sikerek a pólós Euroligában, de… 2010. február 13. 19:44 A legutóbbi fordulóban elszenvedett három vereség után javított két magyar vízilabdacsapat az Euroligában: a Vasas hat gólos győzelmet aratott a Panioniosz ellen, míg az Eger döntetlent játszott a Sturm Csehov vendégeként. Ezzel ugyan javult a két együttes továbbjutási esélye, de ez nagyban függ a riválisok eredményeitől is.
 
Magyar Zsenik húzták el a Vasas nótáját 2010. január 16. 18:59 Egyik szemünk sír, a másik nevet. Meglepően sima, 8-5-ös vereséget szenvedett ugyanis a TEVA-Vasas Plaket a címvédő Primorac Kotortól a férfi vízilabda Euroliga csoportkörének harmadik fordulójában, így már második kudarcát könyvelhette el. A montenegrói együttes két magyar zsenije azonban brillírozott, a válogatott keretbe hosszú idő után visszakerülő athéni olimpiai bajnok Steinmetz Ádám három, míg a háromszoros ötkarikás aranyérmes Kiss Gergely kétszer volt eredményes. Az Eger 8-8-as döntetlent játszott.
 
Remek Vasas-siker a horvát bajnok ellen 2009. november 28. 20:35 Két győzelem, egy vereség a magyar csapatok mérlege az Euroliga csoportkörének 1. fordulójában: a Vasas 11-8-ra verte a Jug Dubrovnikot, a Domino-Honvéd 12-10-re legyőzte az Olympiakoszt, a ZF-Eger viszont 8-6-os vereséget szenvedett Kazanyban.
 
Újpesti klasszissal erősödött a Vasas 2009. augusztus 18. 15:07 Újpesti tehetséggel erősödött a TEVA-VasasPlaket férfi vízilabdacsapata: az Újpestről érkező Létay Krisztián két évre szóló szerződést kötött. Erről a piros-kék klub honlapja számolt be.
 
A Ferencváros most jár majd csúcsra 2009. május 11. 13:48 Kialakult a férfi vízilabda-bajnokság döntőjének párosítása, az egy évvel ezelőtti fináléhoz hasonlóan megint Vasas-Eger versenyfutás lesz az aranyéremért, miután előbbiek a Ferencvárost, utóbbiak a Honvédot ütötték el a lehető legrövidebb idő alatt. A nemzetközi mezőny egyik állócsillaga, a 31 éves szerb Alekszandar Sapics váratlanul bejelentette visszavonulását. A férfi Euroligában magyar csapat(ok) nélkül, de magyar idegenlégiósokkal rendezik meg rijekai négyes döntőt. Többek között erről formált véleményt a sporthirado.hu sportági szakértője, Vincze Balázs.
 
Következő »
24 ÓRA
22:24  Kitüntette a FIFA Szepesit21:43  Lisszabonból igazolt a Valencia21:23  Az NB II-ben azért indulhat a Vasas20:53  Még nem bajnok a Szolnok20:22  A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50  Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22  Bréking: hosszabbított a Juve edzője19:15  Három évre írt alá Görbiczék edzője18:50  Megvan a Barca elleni győztes taktika18:30  Bombaformában a magyar nehézatléta18:17  „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:48  Lehajrázták a sprinterkirályt a Girón17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:29  Magyar aranyeső Debrecenben17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla15:41  Button vezetett, mikor megjött az eső15:09  Jön a skandináv futballdélután - blog14:55  BL-főtáblára törnek a fradisták14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!14:27  Tízezer ingyenjegy a Puskásba13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!13:03  Úszó-Eb: a legjobb idővel döntős a váltó12:31  Alonso megadta az alaphangot Monacóban11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca10:10  Doha és Baku nem rendezhet olimpiát09:45  A Rangers torkára helyezték a kést09:17  Hetedik mérkőzés dönt BostonbanSze  A Newcastle a Ligue 2-ből igazoltSze  Fabregas reméli: Van Persie maradSze  Budapesten választottak FIFA-elnökötSze  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze  Cseh hegymászó hunyt el a HimalájábanSze  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Benedek Tibor visszavonultSze  A rózsaszín trikós győzelme a GirónSze  Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesenSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...Sze  Babos Tímea párosban vigasztalódottSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknakSze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?Sze  Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze  Babost egykori párospartnere ütötte kiSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-nSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Risztov a második legjobb idővel döntősSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Jakabos harmadik lett, mégis kiesett
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS