KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "SVED_RALI"
Finn győzelem a Svéd-ralin
2011. február 13. 18:26
A finn Mikko Hirvonen nyerte meg vasárnap a Svéd-ralit, a 13 futamos világbajnoki sorozat idei első állomását. A második helyen a norvég Mads Östberg, a harmadikon pedig a szintén finn Jari-Matti Latvala végzett. Hirvonen tavaly és tavalyelőtt is megnyerte a svédországi versenyt. A viadal honlapja szerint a sorozatban hétszeres vb-győztes, címvédő francia Sébastien Loeb pénteken defektet kapott és a jelentős időveszteség miatt végül csak a hatodik lett. A korábbi Formula-1-es világbajnok finn Kimi Räikkönen a nyolcadik helyen végzett.
Raikkönen buktával dicsérte a napot
2011. február 11. 16:09
Kimi Raikkönen tavaly teljesítette első WRC-s szezonját, amely sokak számára elsősorban a baleseteiről marad emlékezetes. A finn jégember 2010-ben többször is fejre állt raliautójával, s bár az új idény első versenyén, Svédországban sem hazudtolta meg önmagát, produkciója ezúttal szerencsés kimenetelű lett. A Formula-1 2007-es világbajnoka a bemelegítésen beleszaladt egy hóbuckába, ahonnan a nézők segítségével hamar sikerült kikecmeregnie. Sem neki, sem navigátorának nem esett baja, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a második szakaszt követően a 13. helyen állnak az év első megmérettetésén.
Hóba ragadt a raliújonc Räikkönen, videó
2010. február 14. 13:34
Videó! Könnyen lehet, visszasírja a tükörsima aszfaltpályákat a Svédországban élete első rali-világbajnoki futamát a hétvégén teljesítő korábbi Formula-1-es világbajnok, Kimi Räikkönen. A finn egy Citroën C4 WRC-t kormányozva a 30. helyen zárt, mintegy 38 perces hátránnyal a győztes honfitársa, Mikko Hirvonen mögött, miután az első napon kicsúszott, és 25 percre a hóba ragadt. Érdekesség, hogy magyar versenyző is szerepelt a viadalon, Érdi Tibor a 35. lett.
24 ÓRA
22:24 Kitüntette a FIFA Szepesit21:43 Lisszabonból igazolt a Valencia21:23 Az NB II-ben azért indulhat a Vasas20:53 Még nem bajnok a Szolnok20:22 A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50 Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22 Bréking: hosszabbított a Juve edzője19:15 Három évre írt alá Görbiczék edzője18:50 Megvan a Barca elleni győztes taktika18:30 Bombaformában a magyar nehézatléta18:17 „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:48 Lehajrázták a sprinterkirályt a Girón17:32 Moszkvából pótolhatják Drogbát17:29 Magyar aranyeső Debrecenben17:28 Hazard helyében kit választanál?17:20 Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09 17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55 Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53 Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29 Defibrillátor minden futballpályán?15:55 Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45 A Villarrealból csemegézett a Sevilla15:41 Button vezetett, mikor megjött az eső15:09 Jön a skandináv futballdélután - blog14:55 BL-főtáblára törnek a fradisták14:42 Először jutott fel, rögtön bajnok lett!14:27 Tízezer ingyenjegy a Puskásba13:38 BL-főtáblás a Nordsjaelland!13:03 Úszó-Eb: a legjobb idővel döntős a váltó12:31 Alonso megadta az alaphangot Monacóban11:43 Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02 39 gyanúsított bundaügyben10:42 Elődöntős a Cor és a Boca10:10 Doha és Baku nem rendezhet olimpiát09:45 A Rangers torkára helyezték a kést09:17 Hetedik mérkőzés dönt BostonbanSze A Newcastle a Ligue 2-ből igazoltSze Fabregas reméli: Van Persie maradSze Budapesten választottak FIFA-elnökötSze Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze Cseh hegymászó hunyt el a HimalájábanSze Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze Benedek Tibor visszavonultSze A rózsaszín trikós győzelme a GirónSze Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesenSze Hulk a Chelsea ajánlatára várSze Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...Sze Babos Tímea párosban vigasztalódottSze Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknakSze Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?Sze Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze Babost egykori párospartnere ütötte kiSze Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-nSze Hazard döntött is, meg nem isSze Risztov a második legjobb idővel döntősSze Megműtötték az Arsenal reménységétSze Jakabos harmadik lett, mégis kiesett
Lapozás
Több hír
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS
AJÁNLOTT OLDALAK