KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "SERENA WILLIAMS"
Djokovics nem kegyelmezett Hewittnak 2012. január 23. 06:43 Ha két nappal korábban játszik olyan tragikusan Serena Williams, mint hétfőn az orosz Makarova ellen, akkor Arn Gréta még versenyben lehetne az Australian Openen. Így azonban a jóslása sem jött be a magyarnak, mert hiába gondolta, hogy az amerikai sztár hatodszor is veretlen marad Melbourne-ben: a negyedik fordulóban, 37 ki nem kényszerített hibával teniszezve, 1 óra 22 perc alatt 6:2, 6:3-ra kikapott a moszkvai Makarovától. Biztos lesz orosz az elődöntőben a nőknél, mert Makarova a nyolc között a Lisickit búcsúztató Sarapovával mérkőzik. A világelsőségre pályázó Petra Kvitova pályafutása során először bizonyult jobbnak Ana Ivanovicsnál (6:2, 7:6). A második kiemelt cseh a negyeddöntőben az olasz kakukktojással, Sara Erranival találkozik. A férfiaknál Andy Murray csak azért izzadt meg, mert 49 percet töltött a tűző napon, 35 fokban. Amúgy a kazah Kukuskin nem fárasztotta a skótot, 6:1, 6:1, 1:0-nál, sérülés miatt feladta a kilátástalan küzdelmet. Sokkal nagyobb csatát hozott Jo-Wilfried Tsonga és a japán Nisikori párbaja. A 24. kiemelt ázsiai óriásit játszott és 2:6, 6:2, 6:1, 3:6, 6:3-ra legyőzte a 2008-ban ugyanitt döntős franciát. Utoljára nyolcvan éve jutott japán a negyeddöntőbe az Australian Openen. A hétfőn mutatott játékkal, a 22 éves Nisikori Murray ellen sem esélytelen. A francia Gasquet nem tudott mit kezdeni David Fererrel, így spanyol állíthatja meg a címvédő Djokovicsot, aki késő este nehéz perceket élt át a búcsúzó Lleyton Hewitt ellen.
 
A csoda elmaradt: S. Williams hengerelt 2012. január 21. 10:32 Hiába reménykedtek a melbourne-i magyarok, hogy Arn Gréta elkapja Serena Williamst, inkább csak azért szurkolhattunk, hogy játszmánként nyerjen egy-egy játékot. Olyan volt, mintha a magyar bajnok Videoton a Barcelonával találkozott volna a labdarúgó BL-ben, tehát a diadal csoda lett volna. Az amerikai világsztár nem adott esélyt a magyarnak és 59 perc alatt 6:1, 6:1-re győzte le az Australian Open 3. fordulójában. Azért a szenzáció nem maradt el: az utolsó felvonásban, a veterán hazai hős Lleyton Hewitt jobbnak bizonyult a kanadai Milos Raonicsnál. Mi lesz itt a következő két nap! Vasárnap Tomics Federerrel, hétfőn Hewitt Djokoviccsal mérkőzik, az ausztrálok megőrülnek. Szegény Monfils: hátsérüléstől szenvedve, csak a közönség miatt nem adta fel a meccsét, egyenlített is 0:2-ről, de az ötödik szett megint a kazah Kukuskiné lett. Murray, Tsonga és Ferrer könnyedén jutott a legjobb 16 közé.
 
Nehezebb magyarként a csúcsra jutni 2012. január 20. 07:39 Roger Federer adogatása kellene Rafael Nadalnak, de a spanyol anélkül is menetel. Játszmalabdája volt a horvát óriás Ivo Karlovicsnak és szerválhatott, de végül szettet sem tudott nyerni Federer ellen. A nőknél sem történt meglepetés az Australian Open 5. napján, a címvédő Clijsters, a még világelső Wozniacki és Azarenka is a 16 közé jutott. Magyar idő szerint szombaton délelőtt kilenctől játszik Arn Gréta a Rod Laver arénában Serena Williams ellen. Fucsovics Márton egyik wimbledoni áldozata, már odaért a nagyok közé, miért nehezebb az útja egy magyarnak?
 
Megvalósult álom: jöhet Serena Williams 2012. január 19. 08:29 Arn Gréta szenzációs teljesítménnyel, pályafutása egyik legnagyobb győzelmét aratta az Australian Open negyedik napján: 2 óra 43 perces maratoni csatában, 6:2, 3:6, 10:8-ra legyőzte a 17. kiemelt Dominika Cibulkovát és a legjobb 32 közé jutott Melbourne-ben, ahol szombaton Serena Williams következik.
 
Őrjöngött a ciprusi: 4 ütőt tört össze 2012. január 18. 07:13 Roger Federer játék nélkül, Rafael Nadal egy legalább negyeddöntős színvonalú csatában jutott a harmadik fordulóba az Australian Openen. A férfiaknál az amerikai Mardy Fish az első, aki idő előtt búcsúzott kiemeltként, nem bírt a kolumbiai Fallával. Nem okozott gondot a második akadály a cseh Berdychnek és az argentin Del Potrónak sem. A nőknél a címvédő Kim Clijsters 47 perc alatt elintézte a francia Foretzt, de Na Li is simán nyert. Serena Williams többet nem akar este pályára lépni, mert rosszul van a rárepülő bogaraktól. Az igazi drámák estére maradtak: a maratonman John Isner döntő szett 10:8-ra verte Nalbandiant, de Dolgopolov és Almagro is ötjátszmás csatában nyert, míg Bagdatisz egy perc alatt négy ütőjét törte össze.
 
Nem segített a védett ranglista Czinknek 2012. január 2. 09:34 Már az első fordulóban búcsúzott a 2012-es WTA Tour nyitóállomásán Brisbane-ben, a 655000 dollár összdíjazású, keménypályás versenyen Czink Melinda. A világranglistán 143. magyar lány hiába indulhatott a főtábláról védett ranglistájának köszönhetően, és kapott nem megoldhatatlan feladatot, az egyébként rendkívül erős mezőnyben, az amerikai Vania King, 71 perc alatt 6:3, 6:4-re legyőzte. Ugyancsak a legjobb 16 közé kerülésért Serena Williams és Ana Ivanovics könnyedén nyert. Az elsőszámú magyar, Arn Gréta kedden kezd Aucklandben, ahol ő a címvédő.
 
Olcsón megúszta Serena Williams 2011. szeptember 12. 22:41 Mindössze 2 ezer dolláros büntetéssel megúszta Serena Williams a vasárnapi Samantha Stosur elleni US Open-döntős balhéját, melynek sorát a vezetőbírót, Eva Asdaraki kritizálta.
 
A botrány elmaradt, S. Williams bukott 2011. szeptember 12. 00:44 A végén csattan az ostor, az idei US Open női egyes döntőjében a 27 éves, eddigi pályafutása alatt összesen két versenyen győztes Samantha Stosur 1 óra 13 perc alatt simán nyert a jóval esélyesebb Serena Williams ellen, aki tizenkét éve, 1999-ben játszott először döntőt New Yorkban. A második játszma elején majdnem felrobbant az Arthur Ashe aréna, amikor Serena Williams nyerőt ütött, de túl gyorsan kiáltott c’mont, így Stosur kapta a pontot, amivel brékelt. Samantha Stosur a második ausztrál nő, aki a csúcsra ért az amerikai nyílt teniszbajnokságon (Margaret Court, 1973-ban ötödször diadalmaskodott) és első Grand Slam sikeréért egymillió nyolcszázezer dolláros csekket kapott.
 
Meztelen maradt a királynő 2011. szeptember 11. 05:30 A Serena hurrikán a világelsőt is elsöpörte Flushing Meadows-ban. A US Open második női egyes elődöntőjében a háromszoros győztes Serena Williams akkor nyert pontot a ranglistavezető Caroline Wozniacki ellen, amikor akart és figyelt. Nem voltak egy súlycsoportban: az este tíz után kezdődött meccsen az amerikai 1 óra 26 perc alatt 6:2, 6:4-re győzött úgy, hogy Wozniackinak összesen öt nyerő ütése volt (Serena Williamsnek 34). A dán-lengyel így továbbra is Grand Slam diadal nélkül ül a női teniszezők trónján, tavaly októberben kezdődött az uralkodása és az elsősége egyelőre nem forog veszélyben. A vasárnapi döntőben viszont Serena Williams és Samantha Stosur találkozik.
 
S. Williams és Stosur már a négy között 2011. szeptember 8. 21:03 Lassan helyreáll a rend Flushing Meadows-ban. Az előrejelzés ugyan 60 százalékra írta az újabb eső valószínűségét csütörtökre, de szerencsére délelőtt 11 óta a teniszé a főszerep a US Openen. Rafael Nadal negyedik fordulós győzelme után Serena Williams jött az Arthur Ashe stadionba és nem kegyelmezett Anasztaszija Pavljucsenkovának. A fiatal orosz 5:5-ig bírta, aztán az amerikai leütötte a pályáról (7:5, 6:1). Nem járt sokkal jobban a második kiemelt, tavalyi döntős Vera Zvonarjova, aki sorozatban nyolcadszor kapott ki (6:3, 6:3) az ausztrál Samantha Stosurtól. Az is eldőlt, hogy Andy Roddick lesz Rafael Nadal ellenfele a negyeddöntőben, mert az amerikai 6:3, 6:4, 3:6, 6:3-ra jobbnak bizonyult az ötödik kiemelt David Ferrernél. A hazaiak fokozott öröméről John Isner gondoskodott: 26 ászt szerválva kiütötte a francia Gilles Simont.
 
Következő »
 
24 ÓRA
00:10  Az Etna nem engedte haza a Romát22:52  Nem hibázott a Barca, aranyért játszhat22:48  Félgőzzel is elődöntőbe jutott a Bayern22:40  Cáceres elhallgattatta a San Sirót22:12  Gervinho döntőbe lőtte az Elefántokat21:00  Capello besokallt: lemondott!19:55  Áprilisra elkészül a Loki-aréna terve19:07  Zambia már döntős az Afrika-kupán!18:50  Schumi az élen, sírhatnak az olaszok?18:22  Hosszabbított hátvédje az Arsenallal18:09  Barca: Messi képviseli az állandóságot17:24  Egy igazi csapat, hatalmas szívvel17:10  Újabb doppingvád Nadallal szemben17:03  Contador: Folytatom, tisztán, mint eddig16:30  A Milan „B” áll ki a Juventus ellen16:01  Csapatkapitánya nélkül a Lazio a derbin15:36  FIFA: 250 ezer dollár az áldozatoknak15:20  Berbatov visszatérne a válogatottba15:18  Puskás-stadion: reagáltak az építészek15:03  Barca, Bayern: tovább kell jutni! - blog14:32  Két magyar is főtáblás14:14  Münchenből Dortmundba?13:58  Balzsay áprilisban védheti meg vb-címét13:34  Felmentették Redknappet13:17  Három vb-futamon indul a ralis ifj. Érdi12:58  Shaqiri a Bayerné12:19  Akiért a Chelsea és az Arsenal verseng11:48  Kassai Henry nyomdokaiba lépett11:04  Bundázott? Augusztus 23-ig eltiltották10:48  Egyik fenn, másik lenn10:22  Ő már Larry Birdnél is jobb - videó10:03  Újabb magyar érmes az olimpián?09:47  Győr, Veszprém, Szeged: portya Európában09:22  Szlovák szélsőt igazolt a magyar bajnokSze  Gólfesztivállal döntős a BilbaoKe  Vérengzést rendezett a DortmundKe  Arn Gréta csomagolhat PárizsbanKe  Törlések, halasztások FranciaországbanKe  Magyar-bolgár: jegyek csütörtöktőlKe  Az Anzsi nem nyugszik: Sneijder kellKe  Újra magyar a világ legerősebb embereKe  Nem lesz Van Gaal az Ajax igazgatójaKe  Sportolóinkról kiállítás - Pozsonyban...Ke  A Chelsea „lájkolja” KraszicsotKe  "Lebegő" szárnnyal itt az új WilliamsKe  Mocsai Lajost nem lehet megvenniKe  Shaqiri orvosin a BayernnélKe  A Real-legenda lett a Sevilla edzőjeKe  AVB: Neymar nem lesz a Chelsea-éKe  A száguldás és a férfinép öröme - videóKe  Egyelőre Buffon a század legjobb kapusaKe  A Zenit már most vinné ArsavintKe  Közöny övezi a Serie A-t OlaszországbanKe  Mocsai Lajos a győri kézislányoknál?Ke  Az elődöntőért kupázik a Győr és a FradiKe  Egyéni bajnokság - promóKe  Két "Puskás Stadion" lesz BudapestenKe  Meglepő lenne a dortmundi kiesés - blogKe  Kihagyja az Eb-t a portugál válogatottKe  Folytatódott a Málaga vesszőfutása
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS