KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "ROGER FEDERER"
Ferrero megkóstolta Federert 2012. május 18. 00:23 Roger Federer szettet vesztett, de egy óra 47 perc után, 6:2, 5:7, 6:1-gyel továbbjutott Juan Carlos Ferrero ellen a 2,43 millió euró összdíjazású római ATP-torna nyolcaddöntőjében. A két teniszező öt év után találkozott újra, és a spanyol meglepően komoly próba elé állította a bázeli klasszist, akin több ízben is tetten érhetők voltak a fáradtság nyomai. Különösen a második játszmában, 5:5-nél hagyott ki a figyelme, ekkor brékelte a korábbi világelső, aki a következő gémben a döntő szettet is kiharcolta. A negyeddöntőben ilyesféle könnyelműség aligha fér bele a svájcinak, hiszen a házigazdák kedvence, Andreas Seppi vár rá. Egymás elleni mérlegük ugyanakkor egysíkú mérkőzést ígér, nyolc meccsükön játékból is csak kettőt csent a 28 éves bolzanói.
 
Délelőtt döntött, délután nyert Federer 2012. május 16. 15:45 Bő egy óra alatt, játszi könnyedséggel a nyolcaddöntőbe jutott Roger Federer a rangos római salakos Mastersen, az argentin Carlos Berlocq ellen (6:3, 6:4). Csak néhány órával a meccs előtt döntött arról, hogy vállalja, de ez nem igazán látszott meg a játékán. A nyitányon Gael Monfils-t elbúcsúztató, veteránnak számító, spanyol Juan Carlos Ferrero ellen folytathatja.
 
Madridban előzte meg Federer Nadalt! 2012. május 13. 19:34 157 perces csatában diadalmaskodott, karrierje 74., idei negyedik tornagyőzelmét aratta Roger Federer a madridi kék salakon, a döntőben a cseh Tomás Berdychet szetthátrányból verve (3:6, 7:5, 7:5). Mindez azt jelenti, hogy hétfőtől átveszi a második pozíciót a világranglistán, tehát helyet cserél a salakkirály Rafa Nadallal. Rotterdam, Indian Wells és Doha után Madrid is a svájci fenomént ünnepli.
 
Federernek meggyűlt a baja a tehetséggel 2012. május 9. 23:26 Bréklabdája volt a 6:4, 6:5-höz a kanadai Milos Raonicnak, aki hatalmas meccset játszott a világelsőség visszavételéről álmodozó Roger Federerrel, végül, a döntő szett rövidítésében 7-4-re elbukott. A svájci közel volt ahhoz, hogy 2010 után (Róma, Gulbis) először a nyitányon kizúgjon, de tízből kilencszer megakadályozta, hogy elvegyék az adogatását, és a fontos pontoknál kiütközött a rutinja.
 
Roddick hazaküldte Federert Miamiból! 2012. március 27. 08:41 Nyolc év óta először rendezik majd meg a nyolcaddöntőket Roger Federer nélkül Miamiban, a rangos, 4,8 millió dollár összdíjazású, kemény pályás Mastersen. A 31. kiemelt, amerikai Andy Roddick három szettben, 7:6 (7-4), 1:6, 6:4-re győzött a svájci favorit ellen két óra alatt. Ha nem is történt szenzáció, a statisztikák és Federer kiváló formája miatt ez felér egy kisebbfajta szenzációval.
 
Roddickkal találkozik Federer Miamiban 2012. március 24. 22:11 A harmadik helyen kiemelt Roger Federer két szettben, 1 óra 24 perces küzdelemben legyőzte a 19 esztendős, szabadkártyás Ryan Harrisont a miami keménypályás teniszversen 2. fordulójában és a következő körben a kétszeres bajnok Andy Roddickkal mérkőzhet.
 
Federer minden idők legjobb teniszezője 2012. március 24. 13:37 A 16-szoros Grand Slam-győztes svájci Roger Federert választotta minden idők legjobb teniszezőjének az amerikai Tenisz Csatorna. A nemzetközi zsűri döntése alapján Federer az ausztrálok legendás játékosát, Rod Lavert előzte meg az első helyért folyó versengésben. A harmadik helyen – legsikeresebb nőként – Steffi Graf végzett. A top 10-be még Martina Navratilova, Pete Sampras, Rafael Nadal, Björn Borg, Margaret Court, Chris Evert és Billie Jean King került be.
 
Federer egy lépéssel közelebb a csúcshoz 2012. március 19. 10:23 A tavaly szeptember óta tartó parádés sorozatának köszönhetően (41 mérkőzéséből 39-et megnyert) Roger Federer egyre közelebb kerül a világranglistán Rafael Nadalhoz és Novak Djokovicshoz. A szerb és a spanyol rivális a múlt héten értékes pontokat veszített, míg a bázeli plusz 640-nel zárta Indian Wellst, így lassan elérhető közelségbe kerül a trón, amin utoljára 2010. június 6-án ült Federer, aki vasárnap 19. ATP 1000-es trófeáját nyerte (utolérve ezzel mallorcai barátját). Rafael Nadal a párosban vigasztalódott a kaliforniai sivatagi oázisban. Ami a magyarokat illeti, újabb top100-as teniszezőnk van, és Kellner Ádám valamint Lukács Dénes is húsz helyet lépett előre.
 
Indian Wellsben is Federer volt az úr 2012. március 18. 22:53 Idei harmadik tornagyőzelmét aratta Roger Federer, miután az Indian Wells-i 1000-es tenisztorna döntőjében 1 óra 36 perc alatt 7:6, 6:3-ra legyőzte a hazaiak üdvöskéjét, a Novak Djokovicsot is elbúcsúztatott John Isnert. A svájci ezzel visszavágott ellenfelének a februári Davis-kupa-vereségért, a sikerben nagyban közrejátszott, hogy Federer 94 százalékban értékesítette első adogatásait. A nők fináléjában Viktorija Azarenka játszi könnyedséggel legyőzte Marija Sarapovát.
 
Federer tizedszer győzte le Nadalt 2012. március 18. 07:45 Ezúttal Roger Federer alkalmazkodott jobban a szokatlan körülményekhez a két óriás párbaján és a szezon első ATP 1000-es versenyének második elődöntőjében 1 óra 31 perc alatt 6:3, 6:4-re legyőzte Rafael Nadalt. A svájci sikere azt jelenti, hogy ő állíthatja meg a Djokovicsot búcsúztató John Isnert a vasárnapi döntőben. Kettejük legutóbbi mérkőzését az amerikai nyerte, hazai pályán (Svájcban), salakon verte Federert a Davis-kupában. Novak Djokovics az idén eddig 960 ponttal gyűjtött kevesebbet, mint tavaly, de a világelsősége még nincs veszélyben.
 
Következő »
24 ÓRA
22:24  Kitüntette a FIFA Szepesit21:43  Lisszabonból igazolt a Valencia21:23  Az NB II-ben azért indulhat a Vasas20:53  Még nem bajnok a Szolnok20:22  A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50  Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22  Bréking: hosszabbított a Juve edzője19:15  Három évre írt alá Görbiczék edzője18:50  Megvan a Barca elleni győztes taktika18:30  Bombaformában a magyar nehézatléta18:17  „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:48  Lehajrázták a sprinterkirályt a Girón17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:29  Magyar aranyeső Debrecenben17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla15:41  Button vezetett, mikor megjött az eső15:09  Jön a skandináv futballdélután - blog14:55  BL-főtáblára törnek a fradisták14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!14:27  Tízezer ingyenjegy a Puskásba13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!13:03  Úszó-Eb: a legjobb idővel döntős a váltó12:31  Alonso megadta az alaphangot Monacóban11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca10:10  Doha és Baku nem rendezhet olimpiát09:45  A Rangers torkára helyezték a kést09:17  Hetedik mérkőzés dönt BostonbanSze  A Newcastle a Ligue 2-ből igazoltSze  Fabregas reméli: Van Persie maradSze  Budapesten választottak FIFA-elnökötSze  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze  Cseh hegymászó hunyt el a HimalájábanSze  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Benedek Tibor visszavonultSze  A rózsaszín trikós győzelme a GirónSze  Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesenSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...Sze  Babos Tímea párosban vigasztalódottSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknakSze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?Sze  Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze  Babost egykori párospartnere ütötte kiSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-nSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Risztov a második legjobb idővel döntősSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Jakabos harmadik lett, mégis kiesett
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS