KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "MTK_BUDAPEST"
A Zaragoza tartozik Pintér Ádám árával 2011. november 2. 14:33 A spanyol élvonalban szereplő Real Zaragoza máig tartozik az MTK labdarúgóklubnak a válogatott Pintér Ádám átigazolási díjával és annak kamataival, összesen 330 millió forinttal - jelentette ki Domonyai László klubvezető szerdán, a Digi Sport televízió Reggeli Start című műsorában.
 
MTK-csatárt igazolt a Kecskemét 2011. augusztus 25. 18:48 A Kecskemét tulajdonosa megegyezett Urbán Gáborral, aki a kézfogással három évre kötelezte el magát új csapatához - közölte a KTE hivatalos honlapja.
 
Már nem Várszegi az MTK tulajdonosa 2011. augusztus 23. 12:23 Megvált az MTK labdarúgócsapatát működtető zrt. tulajdonjogától Várszegi Gábor: negyven százalékban az anyaegyesület, azaz az MTK SE, harminc százalékban az MTK Hungária FC, húsz százalékban Domonyai László, az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, tíz százalékban pedig Tamási Zsolt, a Sándor Károly Akadémia igazgatója lett tulajdonos.
 
Nyugaton az MTK 2011. július 5. 16:15 A Nyugati csoportba nyert besorolást az NB II-be zuhant MTK a Magyar Labdarúgó-szövetség közlése szerint. Ez azt jelenti, hogy a másodosztályban is rendeznek örökrangadót, igaz, csak a Ferencváros tartalékcsapata lesz az ellenfél. A szebb napokat látott kék-fehérek a Videoton, a Győr és a Paks második együttesével is meg kell hogy mérkőzzenek.
 
Még a búcsút is elrontotta az MTK 2011. május 21. 20:46 Tischler Patrik mesterhármast rúgott az MTK - egy ideig - utolsó élvonalbeli bajnokiján, a kék-fehérek ezzel együtt hazai pályán kikaptak a vendég Pakstól, amely 4-3-as győzelmével tette még fényesebbé az ezüstérmét. Böde Dániel duplázott. A labdarúgó NB I 30., utolsó fordulójának másik szombati meccsén a Győr három perc alatt szerzett két góllal fektette két vállra a vendég Kaposvárt.
 
Mi lesz veled, MTK? 2011. május 17. 16:29 Elsőként honlapunknak értékelte a csapat 2010-11-es, katasztrofális szezonját az MTK edzőlegendája, Garami József. A mester higgadtan ecsetelte a csúfos kudarc, az eredménytelenség lehetséges okait, összetevőit, de az interjú végén elismerte, olyan pofont kapott, amiből nehéz lesz felállnia.
 
2011. május 12. 16:32
 
Dobogós a ZTE, retteghet az MTK 2011. május 6. 22:27 Hazai győzelemmel ünnepelték Zalaegerszegen Csank János szerződéshosszabbítását. Az ifjú lett csatár Daniils Turkovs góljával nyert a ZTE a kiesőjelölt MTK ellen és fellépett a dobogóra az NB I 27. fordulójának pénteki játéknapján. Ha nyerni tudna a Siófok Pápán, meglehetősen kilátástalan helyzetbe kerülnének a fővárosiak, ami a bentmaradást illeti.
 
MTK: „Mostantól tilos veszíteni!" 2011. május 2. 20:10 Az MTK hosszú vesszőfutás végére tett pontot a Szolnok elleni 1-0-ás győzelmével a labdarúgó NB I 26. fordulójában, de a kék-fehérek továbbra is a „vonal alatt" tanyáznak, egy pont választja el őket a 14., bennmaradást érő helyen álló Siófoktól. Kanta József, a csapat egyik legrutinosabb labdarúgója a gyenge bajnoki szereplést nem fogja arra, hogy javarészt fiatal, tapasztalatlan játékosok alkotják az MTK-t, és amondó, a hátralévő fordulókban nyolc pont megszerzése elég lehet a bennmaradáshoz.
 
Örökrangadót nyert az FTC, viszlát, MTK? 2011. április 24. 19:25 Hátrányból fordítva, 3-1-re nyerni tudott a Ferencváros a jubileumi, 200. örökrangadón az MTK otthonában, az NB 24. fordulójának záró mérkőzésén. Könyves bombagóljára háromszor válaszoltak a zöld-fehérek. Visszakapaszkodtak a második helyre a zöld-fehérek, az MTK egyre elkeseredettebb harca kényszerül a kiesés ellen.
 
Következő »
 
24 ÓRA
00:10  Az Etna nem engedte haza a Romát22:52  Nem hibázott a Barca, aranyért játszhat22:48  Félgőzzel is elődöntőbe jutott a Bayern22:40  Cáceres elhallgattatta a San Sirót22:12  Gervinho döntőbe lőtte az Elefántokat21:00  Capello besokallt: lemondott!19:55  Áprilisra elkészül a Loki-aréna terve19:07  Zambia már döntős az Afrika-kupán!18:50  Schumi az élen, sírhatnak az olaszok?18:22  Hosszabbított hátvédje az Arsenallal18:09  Barca: Messi képviseli az állandóságot17:24  Egy igazi csapat, hatalmas szívvel17:10  Újabb doppingvád Nadallal szemben17:03  Contador: Folytatom, tisztán, mint eddig16:30  A Milan „B” áll ki a Juventus ellen16:01  Csapatkapitánya nélkül a Lazio a derbin15:36  FIFA: 250 ezer dollár az áldozatoknak15:20  Berbatov visszatérne a válogatottba15:18  Puskás-stadion: reagáltak az építészek15:03  Barca, Bayern: tovább kell jutni! - blog14:32  Két magyar is főtáblás14:14  Münchenből Dortmundba?13:58  Balzsay áprilisban védheti meg vb-címét13:34  Felmentették Redknappet13:17  Három vb-futamon indul a ralis ifj. Érdi12:58  Shaqiri a Bayerné12:19  Akiért a Chelsea és az Arsenal verseng11:48  Kassai Henry nyomdokaiba lépett11:04  Bundázott? Augusztus 23-ig eltiltották10:48  Egyik fenn, másik lenn10:22  Ő már Larry Birdnél is jobb - videó10:03  Újabb magyar érmes az olimpián?09:47  Győr, Veszprém, Szeged: portya Európában09:22  Szlovák szélsőt igazolt a magyar bajnokSze  Gólfesztivállal döntős a BilbaoKe  Vérengzést rendezett a DortmundKe  Arn Gréta csomagolhat PárizsbanKe  Törlések, halasztások FranciaországbanKe  Magyar-bolgár: jegyek csütörtöktőlKe  Az Anzsi nem nyugszik: Sneijder kellKe  Újra magyar a világ legerősebb embereKe  Nem lesz Van Gaal az Ajax igazgatójaKe  Sportolóinkról kiállítás - Pozsonyban...Ke  A Chelsea „lájkolja” KraszicsotKe  "Lebegő" szárnnyal itt az új WilliamsKe  Mocsai Lajost nem lehet megvenniKe  Shaqiri orvosin a BayernnélKe  A Real-legenda lett a Sevilla edzőjeKe  AVB: Neymar nem lesz a Chelsea-éKe  A száguldás és a férfinép öröme - videóKe  Egyelőre Buffon a század legjobb kapusaKe  A Zenit már most vinné ArsavintKe  Közöny övezi a Serie A-t OlaszországbanKe  Mocsai Lajos a győri kézislányoknál?Ke  Az elődöntőért kupázik a Győr és a FradiKe  Egyéni bajnokság - promóKe  Két "Puskás Stadion" lesz BudapestenKe  Meglepő lenne a dortmundi kiesés - blogKe  Kihagyja az Eb-t a portugál válogatottKe  Folytatódott a Málaga vesszőfutása
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS