KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "MIKE_TYSON"
Mike Tyson „oktatott" a PL-ben
2010. március 19. 15:27
Ritkán látható nagy sztárt fogadott öltözőjében a Stoke City együttese. A héten ugyanis Mike Tyson, egykori nehézsúlyú ökölvívó-világbajnok tett rövid látogatást a Premier League alsóházában található piros-fehér csíkosaknál, amelybe egy edzéslátogatás és néhány kézfogás fért bele.
Ismét rács mögé került Mike Tyson!
2009. november 12. 19:57
Itt volt az ideje egy kis bunyónak, úgyis régen hallottunk már a jó öreg Mike Tysonról. Az egykori nehézsúlyú profi bokszoló ezúttal is bebizonyította, nem angyal: szerdán egy paparazzót vágott nyakon, aki belépett családja intim szférájába. A vétkest előállították.
Mike Tyson decemberben tér vissza!
2009. július 7. 18:18
Nenand Sztankovics decemberben megismerheti Mike Tysont. A szerb bunyós ugyanis december 20-án, Belgrádban léphet kötelek közé a rettegett és visszatérni vágyó Iron Mike-kal.
Meghalt Mike Tyson kislánya
2009. május 27. 09:16
Elhunyt a korábbi nehézsúlyú bokszbajnok, Mike Tyson négyéves lánya, Exodus. A kislányt egy borzasztó baleset miatt kritikus, életveszélyes állapotban szállították kórházba, ahol már nem tudták megmenteni az életét.
Tysonnak esze ágában sincs ringbe lépni
2009. január 27. 18:55
Alaptalan pletykának tartja egy Evander Holyfield elleni ütközet létrejöttét Mike Tyson. A 42 éves ökölvívó ezt saját honlapján megjelent közleményben tudatta. A két legenda összecsapását egy arab internetes oldal tegnap még kész tényként közölte. Az egykori nehézsúlyú ökölvívó inkább a magánéletben szeretné helyretenni megtépázott hírnevét.
Szenzáció! Tyson-Holyfield harmadszor
2009. január 26. 18:19
Boksztörténelmi csatát rendeznek ősszel az Egyesült Arab Emirátusok fővárosában, Abu Dzabiban, harmadszor is megmérkőzik egymással a két legenda: Mike Tyson és Evander Holyfield! - közli tényként (!) az arabianbusiness.com internetes üzleti hírportál. A szervező Hydra Properties képviselője, Szulejman el-Fahim elmondta, minden szükséges megállapodás megköttetett, a hivatalos bejelentésre február elsejéig kell várni.
Valujev megmérkőzhet a WBA címéért
2008. október 9. 13:24
Evander Holyfield decemberben ringbe szállhat Nyikolaj Valujev ellen a WBA (Boksz Világszövetség) nehézsúlyú címéért – értesült az ESPN amerikai sportoldala. Az ütközetnek Németország vagy Svájc adhat otthont a hírek szerint, a pontos helyszínről csak később döntenének. A 45 esztendős Holyfield egy év után léphet ismét a szorítóba.
24 ÓRA
22:52 Nem hibázott a Barca, aranyért játszhat22:48 Félgőzzel is elődöntőbe jutott a Bayern22:40 Cáceres elhallgattatta a San Sirót22:12 Gervinho döntőbe lőtte az Elefántokat21:00 Capello besokallt: lemondott!19:55 Áprilisra elkészül a Loki-aréna terve19:07 Zambia már döntős az Afrika-kupán!18:50 Schumi az élen, sírhatnak az olaszok?18:22 Hosszabbított hátvédje az Arsenallal18:09 Barca: Messi képviseli az állandóságot17:24 Egy igazi csapat, hatalmas szívvel17:10 Újabb doppingvád Nadallal szemben17:03 Contador: Folytatom, tisztán, mint eddig16:30 A Milan „B” áll ki a Juventus ellen16:01 Csapatkapitánya nélkül a Lazio a derbin15:36 FIFA: 250 ezer dollár az áldozatoknak15:20 Berbatov visszatérne a válogatottba15:18 Puskás-stadion: reagáltak az építészek15:03 Barca, Bayern: tovább kell jutni! - blog14:32 Két magyar is főtáblás14:14 Münchenből Dortmundba?13:58 Balzsay áprilisban védheti meg vb-címét13:34 Felmentették Redknappet13:17 Három vb-futamon indul a ralis ifj. Érdi12:58 Shaqiri a Bayerné12:19 Akiért a Chelsea és az Arsenal verseng11:48 Kassai Henry nyomdokaiba lépett11:04 Bundázott? Augusztus 23-ig eltiltották10:48 Egyik fenn, másik lenn10:22 Ő már Larry Birdnél is jobb - videó10:03 Újabb magyar érmes az olimpián?09:47 Győr, Veszprém, Szeged: portya Európában09:22 Szlovák szélsőt igazolt a magyar bajnok00:27 Gólfesztivállal döntős a BilbaoKe Vérengzést rendezett a DortmundKe Arn Gréta csomagolhat PárizsbanKe Törlések, halasztások FranciaországbanKe Magyar-bolgár: jegyek csütörtöktőlKe Az Anzsi nem nyugszik: Sneijder kellKe Újra magyar a világ legerősebb embereKe Nem lesz Van Gaal az Ajax igazgatójaKe Sportolóinkról kiállítás - Pozsonyban...Ke A Chelsea „lájkolja” KraszicsotKe "Lebegő" szárnnyal itt az új WilliamsKe Mocsai Lajost nem lehet megvenniKe Shaqiri orvosin a BayernnélKe A Real-legenda lett a Sevilla edzőjeKe AVB: Neymar nem lesz a Chelsea-éKe A száguldás és a férfinép öröme - videóKe Egyelőre Buffon a század legjobb kapusaKe A Zenit már most vinné ArsavintKe Közöny övezi a Serie A-t OlaszországbanKe Mocsai Lajos a győri kézislányoknál?Ke Az elődöntőért kupázik a Győr és a FradiKe Egyéni bajnokság - promóKe Két "Puskás Stadion" lesz BudapestenKe Meglepő lenne a dortmundi kiesés - blogKe Kihagyja az Eb-t a portugál válogatottKe Folytatódott a Málaga vesszőfutásaKe A Pool macskája békésebb, mint a Barcáé
Lapozás
Több hír
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS
...