KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "LEWIS HAMILTON"
Elvették Hamiltontól a pole-t
2012. május 12. 20:17
Az előírtnál kevesebb benzin maradt Lewis Hamilton autójában a Spanyol Nagydíj időmérő edzésén, ezért elvették tőle a pole-t, és a mezőny végére sorolták. A McLaren pilótája a levezető körben meg is állt a pálya szélén, de a hivatalos sajtótájékoztatón nem adott egyértelmű választ a miértre. A csapatfőnök, Martin Whitmarsh akkor még úgy nyilatkozott, egyelőre nem tudják, mi történt pontosan, csupán annyi bizonyos, hogy műszaki hiba miatt utasították a versenyzőt a megállásra. Néhány órával később bevallotta, a vészesen fogyó benzin miatt adták ezt az ukázt, aminek máris megvan a következménye: Hamilton az utolsó helyről rajtol, és Pastor Maldonado indul az élről.
Hamilton kezdett a legjobban Bahreinben
2012. április 20. 10:45
Lewis Hamilton kezdett a legjobban a 2012-es Bahreini Nagydíj pénteki, első szabadedzésén, aki a címvédő Sebastian Vettelt és a Force India versenyzőjét, Paul Di Restát előzte meg Szahirban. A Mercedesek befértek a top hétbe, egy Ferrari sincs a top 12-ben. Az előzmények ismeretében (a Force India egyik autója mellett molotov-koktél robbant csütörtökön) örömmel konstatálhatjuk, hogy incidens nélkül zajlott le az erőfelmérő. A lelátók helyenként kongtak az ürességtől.
Hamiltoné és a McLarené az időmérő
2012. március 24. 10:32
A McLarenek hétvégéje jobban nem is alakulhatna: Lewis Hamilton az első két szabadedzés után az időmérőn is az élen zárt, csapattársát, Jenson Buttont megelőzve. Az örökifjú Michael Schumacher a harmadik helyről várhatja a vasárnapi Malajziai Nagydíjat.
Elkelt Hamilton kalocsai mintás „ruhája”
2011. december 16. 10:42
A Roland Divatház aukcióján 501 115 forintért kelt el az egyedi, kalocsai mintás overall, melyet Lewis Hamilton brit Formula–1-es pilóta dedikált és viselt az idei Magyar Nagydíj időmérő edzésén.
Hamilton: Ezt neked nyertem, anya!
2011. november 14. 14:32
A brit sajtó ismét Lewis Hamilton lábai előtt hever, miután pályafutása egyik legjobb produkciójával ünnepelte édesanyja születésnapját vasárnap. A 2008-as világbajnok reméli, új idők új szelei fújnak a siker után, hiszen az utóbbi időben csak ütközései, nyilatkozatháborúi és magánéleti gondjai miatt került az érdeklődés középpontjába.
Hamilton viszi a prímet az időmérő előtt
2011. november 12. 11:59
A harmadik szabadedzést is a McLaren nyerte a Formula-1-es Abu-Dzabi Nagydíjon, helyi idő szerint szombat délután Lewis Hamilton elsőként a héten 1:39-en belülre kerülve volt a leggyorsabb, megelőzve Sebastian Vettelt és Mark Webbert.
Vettel kicsúszott, de ez csak jó előjel
2011. november 11. 15:30
Először 1:40-en belüli időket futva Lewis Hamilton és mclarenes csapattársa, Jenson Button volt a leggyorsabb a Formula-1-es Abu-Dzabi Nagydíj 2. szabadedzésén. Az utolsó fél óra folyamán Sebastian Vettel és Fernando Alonso is a gumifalba csúszott.
Mr Bean grimaszolt az Indiai GP-n - film
2011. október 30. 14:30
Indiában ismét "összecsapott" Felipe Massa és Lewis Hamilton: a versenyfelügyelők ezúttal a brazilt látták vétkesnek, boxutca-áthajtásos büntetéssel sújtották. A brazil és a brit pilóta balesetét a helyszínen látta Rowan Atkinson, vagyis Mr Bean, az esetet a tőle megszokott különös fintorral "kommentálta".
Hamilton pirruszi győzelme
2011. október 28. 10:16
A McLaren világbajnoka, a brit Lewis hamilton győzött az első Indiai Nagydíj első, pénteki szabadedzésén a két Red Bullt megelőzve, de, mint az később kiderült, pirruszi diadalt aratott, hiszen a stewardok büntetést szabtak ki rá a gyakorlás befejezése után. Nem vette figyelembe a sárga zászló jelzését, így a döntés értelmében három rajtkockával visszasorolják majd a szombati időmérő után.
Hamilton újra „elengedte” Nicole-t
2011. október 21. 13:54
Az amerikai X-faktor fontosabb, sokkal többet érne a száguldó cirkusz 2008-as világbajnokánál? Nicole Scherzingernek valószínűleg igen, mert a legfrissebb angliai hírek szerint emiatt szakított - immár másodszor - Lewis Hamiltonnal. Az információ igazságtartalma valószínűleg igen magas, hiszen azt láthattuk múlt hétvégén, hogy a máskor oly vidám autóversenyző egyáltalán nem tűnt boldognak a Dél-Koreai Nagydíjon aratott sikerei (első rajthely, 2. pozíció a versenyen) után...
Következő »
24 ÓRA
22:24 Kitüntette a FIFA Szepesit21:43 Lisszabonból igazolt a Valencia21:23 Az NB II-ben azért indulhat a Vasas20:53 Még nem bajnok a Szolnok20:22 A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50 Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22 Bréking: hosszabbított a Juve edzője19:15 Három évre írt alá Görbiczék edzője18:50 Megvan a Barca elleni győztes taktika18:30 Bombaformában a magyar nehézatléta18:17 „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:48 Lehajrázták a sprinterkirályt a Girón17:32 Moszkvából pótolhatják Drogbát17:29 Magyar aranyeső Debrecenben17:28 Hazard helyében kit választanál?17:20 Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09 17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55 Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53 Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29 Defibrillátor minden futballpályán?15:55 Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45 A Villarrealból csemegézett a Sevilla15:41 Button vezetett, mikor megjött az eső15:09 Jön a skandináv futballdélután - blog14:55 BL-főtáblára törnek a fradisták14:42 Először jutott fel, rögtön bajnok lett!14:27 Tízezer ingyenjegy a Puskásba13:38 BL-főtáblás a Nordsjaelland!13:03 Úszó-Eb: a legjobb idővel döntős a váltó12:31 Alonso megadta az alaphangot Monacóban11:43 Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02 39 gyanúsított bundaügyben10:42 Elődöntős a Cor és a Boca10:10 Doha és Baku nem rendezhet olimpiát09:45 A Rangers torkára helyezték a kést09:17 Hetedik mérkőzés dönt BostonbanSze A Newcastle a Ligue 2-ből igazoltSze Fabregas reméli: Van Persie maradSze Budapesten választottak FIFA-elnökötSze Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze Cseh hegymászó hunyt el a HimalájábanSze Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze Benedek Tibor visszavonultSze A rózsaszín trikós győzelme a GirónSze Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesenSze Hulk a Chelsea ajánlatára várSze Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...Sze Babos Tímea párosban vigasztalódottSze Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknakSze Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?Sze Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze Babost egykori párospartnere ütötte kiSze Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-nSze Hazard döntött is, meg nem isSze Risztov a második legjobb idővel döntősSze Megműtötték az Arsenal reménységétSze Jakabos harmadik lett, mégis kiesett
Lapozás
Több hír
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS
AJÁNLOTT OLDALAK