KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "LECCE"
Nyert a Roma és már ötödik a Serie A-ban
2011. november 20. 22:40
VIDEÓK! Sorozatban hatodik randevúján verte meg a Roma a Leccét a Serie A-ban, ezúttal a 12. forduló zárótalálkozóján arattak a Farkasok 2-1-es győzelmet. A roppant gyenge első félidőt Miralem Pjanic gólja színesítette, ekkor kevesen gondolták volna, hogy a második felvonás annál eseménydúsabb lesz. Előbb Fernando Gago növelte a hazaik előnyét, majd Andrea Berolacci szépített. Osvaldo lőtt egy hatalmas ollózós gólt is, de a bíró tévesen nem adta meg. A Roma már az ötödik a tabellán.
Zárkózik az élbolyhoz a Palermo
2011. október 27. 22:40
A Palermo két pontra megközelítette a már dobogós Laziót, miután 2-0-ra legyőzte a Leccét a Serie A 9. fordulójának záró mérkőzésén. Mauricio Pinilla büntetőből volt eredményes, a három pontot Abel Hernández biztosította be. A Lecce a kiesés ellen harcol, csak a Cesenát előzi meg.
0-3-ról nyert az AC Milan Leccében!
2011. október 23. 14:23
Az első félidőben a Lecce három jókora pofonnal (góllal) megrogyasztotta a Milant, a címvédő szédelgett ugyan, de nem fogott padlót. A mesterhármast elérő Kevin Prince Boateng vezetésével egyenlített, majd lélektani előnyét kihasználva a győztes találatot is bevitte Mario Yepes révén. A kolumbiai védő először volt eredményes az AC Milanban - mondhatni, a legjobbkor...
Világbajnok a Leccében
2011. augusztus 31. 13:41
A Milan kölcsönszerződést kötött a Leccével, amelynek értelmében a 2011-2012-es szezonban a Salentinóknál játszhat a 35 éves, világbajnok hátvéd Massimo Oddo.
Olasz, spanyol és osztrák meló - blog
2011. március 20. 13:09
A nagysikerű szombat délután és a Milannak köszönhetően kevésbé sikeres este után vasárnap újabb kihívások várnak a futballszeretőkre és a tippelni vágyókra. Ezúttal szintén egy hármaskötés érkezett bloggerünktől, aki Olaszországba, Spanyolországba és a sógorokhoz invitál meg minket. A három izgalmas meccs szép kis summát hozhat a bevállalósoknak...
A 90. percben nyert Leccében a Roma
2011. március 4. 22:44
VIDEÓ! Kétarcú mérkőzésen, a Roma egy 90. percben szerzett Pizarro-tizenegyessel győzött 2-1-re Leccében a Serie A 28. fordulójának nyitótalálkozóján. Ellentétes félidők jellemezték az összecsapást, az elsőben inkább a látogató, a másodikban elsősorban a hazaiak jeleskedtek. A döntetlen helyett azonban fővárosi siker született, a végén jött a csattanó. Mirko Vucsinics találatára Guillermo Giacomazzi még válaszolt, ám a végén már nem maradt idő a változtatásra.
Katasztrofális Juve-vereség Leccében
2011. február 20. 14:27
VIDEÓ! Siralmas védekezéssel szenvedett megérdemelt vereséget a múlt hétvégén Intert legyőző Juventus a másodosztályú bajnok Lecce otthonában a Serie A 26. fordulójában. A Zebrák teljesítményéről jól árulkodik, hogy - bár Gianluigi Buffon korai kiállítása után egészen Giuseppe Vives piros lapjáig emberhátrányban voltak - mindössze egyszer találták el Antonio Rosati kapuját. A piros-sárgák végig jobbak voltak és eltávolodtak a kiesőzónától.
Csak egy pontot ért Ibra álomgólja
2011. január 16. 22:45
VIDEÓK! A gólgála elmaradt, sőt a Milan-siker sem jött össze Leccében, ahol 1-1-es döntetlenre végzett egymással a két csapat a Serie A huszadik fordulójának záró mérkőzésén. Úgy tűnt, nyer a Milan Ibra álomgóljával (lentebb), de nyolc perccel a vége előtt Olivera is beköszönt. Nem sikerült a nagy szökés, közelítenek az éllovashoz a régi nagy riválisok, a Roma, a Juve és az Inter.
Mégis lesznek nézők az olasz bajnokin
2011. január 3. 21:10
Mégsem zárt kapuk mögött, hanem nézők előtt rendezik meg a Lecce-Bari Serie A-mérkőzést csütörtökön. A rendőrség eredetileg a két szembenálló szurkolótábor agresszivitásával magyarázta döntését, ám később a klubok nyomására úgy határozott, változtat álláspontján. Szigorú ellenőrzések mellett a vendégegyüttes ultrái is bebocsáttatást nyernek a Via del Maréba.
Serie A: zártkapus lesz a déli rangadó
2010. december 29. 17:13
Biztonsági okokból zárt kapuk mögött rendezik meg jövő csütörtökön a Lecce-Bari olasz élvonalbeli labdarúgó-mérkőzést.
Következő »
24 ÓRA
22:24 Kitüntette a FIFA Szepesit21:43 Lisszabonból igazolt a Valencia21:23 Az NB II-ben azért indulhat a Vasas20:53 Még nem bajnok a Szolnok20:22 A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50 Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22 Bréking: hosszabbított a Juve edzője19:15 Három évre írt alá Görbiczék edzője18:50 Megvan a Barca elleni győztes taktika18:30 Bombaformában a magyar nehézatléta18:17 „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:48 Lehajrázták a sprinterkirályt a Girón17:32 Moszkvából pótolhatják Drogbát17:29 Magyar aranyeső Debrecenben17:28 Hazard helyében kit választanál?17:20 Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09 17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55 Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53 Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29 Defibrillátor minden futballpályán?15:55 Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45 A Villarrealból csemegézett a Sevilla15:41 Button vezetett, mikor megjött az eső15:09 Jön a skandináv futballdélután - blog14:55 BL-főtáblára törnek a fradisták14:42 Először jutott fel, rögtön bajnok lett!14:27 Tízezer ingyenjegy a Puskásba13:38 BL-főtáblás a Nordsjaelland!13:03 Úszó-Eb: a legjobb idővel döntős a váltó12:31 Alonso megadta az alaphangot Monacóban11:43 Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02 39 gyanúsított bundaügyben10:42 Elődöntős a Cor és a Boca10:10 Doha és Baku nem rendezhet olimpiát09:45 A Rangers torkára helyezték a kést09:17 Hetedik mérkőzés dönt BostonbanSze A Newcastle a Ligue 2-ből igazoltSze Fabregas reméli: Van Persie maradSze Budapesten választottak FIFA-elnökötSze Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze Cseh hegymászó hunyt el a HimalájábanSze Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze Benedek Tibor visszavonultSze A rózsaszín trikós győzelme a GirónSze Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesenSze Hulk a Chelsea ajánlatára várSze Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...Sze Babos Tímea párosban vigasztalódottSze Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknakSze Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?Sze Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze Babost egykori párospartnere ütötte kiSze Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-nSze Hazard döntött is, meg nem isSze Risztov a második legjobb idővel döntősSze Megműtötték az Arsenal reménységétSze Jakabos harmadik lett, mégis kiesett
Lapozás
Több hír
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS
AJÁNLOTT OLDALAK