KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "KUHARSZKY_ZOLTAN"
Azt képzelte, neki tapsolnak és nyert
2011. július 9. 15:24
Magyar edző, Kuhárszky Zoltán tanítványa nyerte meg a bastadi, 220 ezer dollár összdíjazású női salaktornát szombaton: Polona Hercog pályafutása első trófeáját ünnepelhette Svédországban. A döntőben a közönséggel is meg kellett küzdenie, hiszen a hazai kedvenc Johanna Larssont győzte le két szettben, 6:4, 7:5-re, egy óra, 47 perc alatt.
Visszavágott a korábbi edző tanítványa
2010. február 26. 09:54
Combizomhúzódás miatt feladta a Polonia Herzog elleni negyeddöntő mérkőzését Szávay Ágnes az Acapulcóban zajló salakpályás tenisztornán. A 220 ezer dollár összdíjazású verseny élmezőnyében ismét korábbi edzőjének, Kuhárszky Zoltánnak egy tanítványával hozta össze a sors a magyar lányt - ezúttal kevés sikerrel. Az első szettet elveszítette Szávay, ám sose derül ki, mi lett volna, ha tovább játszhat. A második játszma elején ugyanis jelezte, baj van.
Szávay Ágnes szakított edzőjével!
2009. január 19. 12:40
Több éves együttműködés után Kuhárszky Zoltán és Szávay Ágnes befejezik a közös munkát - közölte a hírt a magyar sztár hivatalos honlapja. Ági és edzője kölcsönösen döntöttek úgy, hogy elválnak útjaik és a jövőben külön fognak dolgozni. A szakember sok sikert kívánt a teniszezőnőnek, azt is hozzátette, megvan a tudása ahhoz, hogy a top 10-be kerüljön.
Tenisz: Szávay Ágnes hétfőtől Floridában készül edzőjével
2008. november 29. 12:22
Szávay Ágnes hétfőn indul Floridába, a világranglistán 28. magyar játékos három hétig készül a jövő esztendő versenyeire a saddlebrooki teniszcentrumban.
24 ÓRA
22:24 Kitüntette a FIFA Szepesit21:43 Lisszabonból igazolt a Valencia21:23 Az NB II-ben azért indulhat a Vasas20:53 Még nem bajnok a Szolnok20:22 A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50 Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22 Bréking: hosszabbított a Juve edzője19:15 Három évre írt alá Görbiczék edzője18:50 Megvan a Barca elleni győztes taktika18:30 Bombaformában a magyar nehézatléta18:17 „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:48 Lehajrázták a sprinterkirályt a Girón17:32 Moszkvából pótolhatják Drogbát17:29 Magyar aranyeső Debrecenben17:28 Hazard helyében kit választanál?17:20 Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09 17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55 Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53 Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29 Defibrillátor minden futballpályán?15:55 Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45 A Villarrealból csemegézett a Sevilla15:41 Button vezetett, mikor megjött az eső15:09 Jön a skandináv futballdélután - blog14:55 BL-főtáblára törnek a fradisták14:42 Először jutott fel, rögtön bajnok lett!14:27 Tízezer ingyenjegy a Puskásba13:38 BL-főtáblás a Nordsjaelland!13:03 Úszó-Eb: a legjobb idővel döntős a váltó12:31 Alonso megadta az alaphangot Monacóban11:43 Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02 39 gyanúsított bundaügyben10:42 Elődöntős a Cor és a Boca10:10 Doha és Baku nem rendezhet olimpiát09:45 A Rangers torkára helyezték a kést09:17 Hetedik mérkőzés dönt BostonbanSze A Newcastle a Ligue 2-ből igazoltSze Fabregas reméli: Van Persie maradSze Budapesten választottak FIFA-elnökötSze Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze Cseh hegymászó hunyt el a HimalájábanSze Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze Benedek Tibor visszavonultSze A rózsaszín trikós győzelme a GirónSze Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesenSze Hulk a Chelsea ajánlatára várSze Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...Sze Babos Tímea párosban vigasztalódottSze Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknakSze Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?Sze Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze Babost egykori párospartnere ütötte kiSze Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-nSze Hazard döntött is, meg nem isSze Risztov a második legjobb idővel döntősSze Megműtötték az Arsenal reménységétSze Jakabos harmadik lett, mégis kiesett
Lapozás
Több hír
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS
AJÁNLOTT OLDALAK