KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "KÉZILABDA, NŐK"
Zárásként sima magyar győzelem 2011. november 20. 11:01 Karl-Erik Böhn együttese szombaton Szerbia ellen elveszítette esélyét az első hely megszerzésére, de szó sincs arról, hogy félvállról vehetné a Kárpát-kupa vasárnapi utolsó fordulóját. A magyar női kézilabda-válogatott ugyanis a második hellyel erősíthetné a hitet a szakvezetésben és a szurkolókban, ehhez pedig simán nyernie kell az első két körben súlyos vereségeket szenvedő macedónokat. A tornagyőzelemről, valamint a második és a harmadik helyről majd a román-szerb rangadó dönt.
 
nem kell 2011. november 16. 14:16 Konkoly Csabát, a bajnokságban listavezető, BL-középdöntős Győr női kézlabdacsapatának - immáron csak volt... - vezetőedzőjét villámcsapásként érte, hogy az elnökségi ülést követően felmentették a munkavégzés alól. A szakember honlapunknak elárulta, a szerdai edzés után értesült a menesztéséről, s nem titkolta, nagyon meglepődött.
 
BL-döntősök ellen a Győr a középdöntőben 2011. november 15. 12:33 A Győr női kézilabdacsapatának nem volt szerencséje a Bajnokok Ligája-középdöntő keddi sorsolásán, hiszen az előző szezon mind a két döntősét, azaz a norvég Larvikot és a spanyol Itxako Navarrát is "megkapta", továbbá a dán Midtjyllanddal is meg kell küzdenie az elődöntőbe kerülésért. A másik ágon a Buducsnoszt Podgorica, Oltchim Valcea, Krim Ljubljana és Metz szerepel.
 
KEK: a nyolcaddöntőbe robogott a Loki 2011. november 6. 18:50 A BL-selejtezőben elvérzett a Debrecen női kézilabdacsapata könnyedén jutott a nyolcaddöntőbe a KEK-ben: kettős győzelemmel búcsúztatta a pályaválasztói jogáról lemondott görög Patraszt. Szombaton csak négy góllal volt jobb a Loki, vasárnap viszont már nagy különbséggel, 41-26 győzött. "Ezúttal jobban játszottunk, de még mindig sok ziccert hagytunk ki és védekezésben is sokat hibáztunk" - foglalta össze a lényeget Köstner Vilmos, a hajdúsági hölgykoszorú vezetőedzője.
 
BL: megint kikapott a DVSC legyőzője 2011. október 30. 11:01 A montenegrói Buducsnoszt Podgorica a norvég Byasen vendégeként is győzött, így négy forduló után továbbra is százszázalékos a női kézilabda Bajnokok Ligája A csoportjában. A másik véglet a főtáblára a Debrecen legyőzésével jutott német Buxtehude, amelynek továbbra sincsen pontja a D betűjelű kvartettben, miután az előző kiírásban döntős Itxako előtt is kénytelen volt fejet hajtani.
 
Alapemberek dőltek ki a címvédőnél 2011. október 25. 14:38 Egy nap lefogása alatt a bajnok és kupagyőztes Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának két meghatározó játékosa is megsérült a Debrecen elleni bajnoki mérkőzés előtt.
 
Hétből hét a Győr mérlege 2011. október 14. 21:57 A héten kinevezett új vezetőedzővel, Kovács Péterrel sem szakadt meg a Békéscsaba nyeretlenségi sorozata a női kézilabda-bajnokságban, bár az lett volna csoda, ha a lila-fehérek éppen Győrben, a címvédő és listavezető vendégeként szerzik meg szezonbeli első győzelmüket. Nos, péntek este bejött a papírorma: a fiataljait bátran bevető ETO magabiztosan, 33-25-re diadalmaskodott. A sérülés után visszatért Ana Gros a győriek egyik legjobbja volt, ugyanúgy hat góllal zárt, akárcsak Heidi Löke, aki még kettős emberhátrányban is betalált, méghozzá szélről!
 
Verhető ellenfeleket kaptak a magyarok! 2011. október 11. 13:22 Szerencsénk volt a keddi, bécsi sorsoláson: a magyar csapatok ugyanis kivétel nélkül papíron gyengébb, értsd: verhető ellenfeleket kaptak a női kézilabda Kupagyőztesek Európa Kupájának harmadik fordulójában, és jó eséllyel ott lesznek majd a negyedikben is...
 
A Loki megszenvedett a győzelemért 2011. október 5. 22:00 A Debrecen nagy csatában győzte le a vendég Érdet a női kézilabda-bajnokság 11. fordulójából előrehozott mérkőzésen. Felváltva vezettek a csapatok, de egyikük sem tudott jelentős előnyre szert tenni, így 27-27-es állásnál kezdődött el a hajrá. Az Érd ugyan ismét megszerezte a vezetést, de a Debrecen fordított, és a 11 gólig jutott, válogatott formában játszott Hornyák Dóra vezetésével otthon tartotta a két pontot.
 
A Győr a női kézilabda Barcelonája 2011. szeptember 30. 17:31 A női kézilabda Bajnokok Ligájában érdekelt hölgykoszorúk vezetőedzőit megkérdezték arról, mely gárdák a sorozat legnagyobb favoritjai, és egyetlen szakember sem hagyta ki a felsorolásból az itthon egyeduralkodó Győrt, amelyet nem mellékesen az egyik nemzetközi szaklap álomcsapatként méltatott. A Rába-partján hivatalosan a döntőbe jutás az elvárás, ugyanakkor a szurkolók, vezetők és nyilván a játékosok ennél többről álmodnak...
 
Következő »
24 ÓRA
22:24  Kitüntette a FIFA Szepesit21:43  Lisszabonból igazolt a Valencia21:23  Az NB II-ben azért indulhat a Vasas20:53  Még nem bajnok a Szolnok20:22  A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50  Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22  Bréking: hosszabbított a Juve edzője19:15  Három évre írt alá Görbiczék edzője18:50  Megvan a Barca elleni győztes taktika18:30  Bombaformában a magyar nehézatléta18:17  „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:48  Lehajrázták a sprinterkirályt a Girón17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:29  Magyar aranyeső Debrecenben17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla15:41  Button vezetett, mikor megjött az eső15:09  Jön a skandináv futballdélután - blog14:55  BL-főtáblára törnek a fradisták14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!14:27  Tízezer ingyenjegy a Puskásba13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!13:03  Úszó-Eb: a legjobb idővel döntős a váltó12:31  Alonso megadta az alaphangot Monacóban11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca10:10  Doha és Baku nem rendezhet olimpiát09:45  A Rangers torkára helyezték a kést09:17  Hetedik mérkőzés dönt BostonbanSze  A Newcastle a Ligue 2-ből igazoltSze  Fabregas reméli: Van Persie maradSze  Budapesten választottak FIFA-elnökötSze  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze  Cseh hegymászó hunyt el a HimalájábanSze  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Benedek Tibor visszavonultSze  A rózsaszín trikós győzelme a GirónSze  Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesenSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...Sze  Babos Tímea párosban vigasztalódottSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknakSze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?Sze  Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze  Babost egykori párospartnere ütötte kiSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-nSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Risztov a második legjobb idővel döntősSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Jakabos harmadik lett, mégis kiesett
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS