KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "JENSON BUTTON"
Százezren látták Buttont a belvárosban
2012. május 2. 11:45
Miután a Vodafone Belvárosi Nagydíj keretein belül elkápráztatta a budapesti közönséget, exkluzív interjút adott a Magyar Televíziónak és a Magyar Rádiónak Jenson Button, a Forma-1-es McLaren brit pilótája, aki a beszélgetés során múltról, jelenről és jövőről is nyilatkozott.
Ilyen volt az F1-es szezon - számokban
2011. november 30. 16:21
Vasárnap Interlagosban a Brazil Nagydíjjal fejeződött be a 62. Formula-1-es világbajnokság, amely rengeteg érdekességet és tanulságot hozott. Igaz, végső soron Sebastian Vettel „megölte” az idei szezont, elképesztő fölénnyel nyerte második világbajnoki címét, pedig rajta kívül Fernando Alonso (2), Jenson Button (1), Lewis Hamilton (1) és Michael Schumacher (7) is ismeri a végső siker titkát. A Red Bull ásza több „kategóriában” is magabiztosan utasította maga mögé ellenfeleit, de van olyan szempont, amelyben többen is megelőzték.
Hamilton viszi a prímet az időmérő előtt
2011. november 12. 11:59
A harmadik szabadedzést is a McLaren nyerte a Formula-1-es Abu-Dzabi Nagydíjon, helyi idő szerint szombat délután Lewis Hamilton elsőként a héten 1:39-en belülre kerülve volt a leggyorsabb, megelőzve Sebastian Vettelt és Mark Webbert.
F1: a kalocsai mintás overall a befutó!
2011. október 28. 16:48
Biztossá vált, hogy a magyar tervezésű, kalocsai mintás overallt viseli majd az idényzáró Forma-1-es Brazil Nagydíj időmérő edzésén Jenson Button, a McLaren 2009-ben világbajnok brit pilótája.
Kilenc ezred döntött: Vettel az élen
2011. október 8. 08:02
Hihetetlenül szorosan alakult az időmérő edzés a 62. F1-es világbajnokság Japán Nagydíján: a címvédő és idén hatalmas fölénnyel éllovas Sebastian Vettel mindösszesen kilenc ezreddel (!!!) győzte le a három tesztelésen verhetetlen Jenson Buttont, valamint a Q3 első szakasza után még az élen álló Lewis Hamiltont. Vettel csak akkor nem lesz kétszeres világbajnok vasárnap, ha nem szerez pontot és Button diadalmaskodik Szuzukában.
Button: Ferrari helyett „örökre” McLaren
2011. október 5. 12:16
Immár bizonyos: a 2009-es világbajnok még jó darabig, de valószínűleg soha nem lesz a Ferrari versenyzője! A McLaren ugyanis szerdán bejelentette, több évre szóló megállapodást kötött Jenson Buttonnal, aki 2010-ben került a wokingi csapathoz.
Hamilton: Jenson egész évben jobb nálam
2011. szeptember 28. 13:32
A 2008-as világbajnok meglepően nyíltan beszélt idei teljesítményéről, amely sok vitára adott már okot. Lewis Hamilton elismerte, több hibát is vétett, ezeket kell kiküszöbölnie ahhoz, hogy javuljanak az eredményei. Sőt! A brit klasszis nem száll vitába azzal, ha valaki jobbnak tartja csapattársa idei produkcióját.
A McLarentől érkezik Alonso csapattársa?
2011. szeptember 21. 17:18
Hírlapi kacsa vagy egy erősen titkolt valós történet? Ki tudja? Tény, az olasz média ismét arról ír, hogy a 2013-as szezonra megváltozik a Ferrari összeállítása és Fernando Alonso csapattársa a száguldó cirkusz egyik brit világbajnoka lesz.
Button a McLarennél 2012 végéig
2011. szeptember 9. 18:17
A jövő év végéig a McLaren csapatát erősíti a sorozat 2009-es világbajnoka, a brit Jenson Button - erősítette meg a Formula-1-es istálló pénteken.
Jenson Button: Utolértük a Red Bullt!
2011. augusztus 1. 11:20
Az eső ismét megbolondította a Magyar Nagydíjat! A 62. F1-es világbajnokság tizenegyedik versenyének nagy részében Lewis Hamilton vezetett, de harmadikra rosszul választott abroncsot, így csak a negyedik helyen zárt. A 2008-as világbajnok ugyanis csúszkált, büntetést érően is megpördült, így leszorult a dobogóról. A tökéletesen taktikázó Jenson Button kihasználta a lehetőséget, 2006 után nyert ismét Magyarországon, ráadásul ezúttal futotta 200. F1-es nagydíját. Mögötte Sebastian Vettel és Fernando Alonso lett még dobogós.
Következő »
24 ÓRA
22:24 Kitüntette a FIFA Szepesit21:43 Lisszabonból igazolt a Valencia21:23 Az NB II-ben azért indulhat a Vasas20:53 Még nem bajnok a Szolnok20:22 A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50 Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22 Bréking: hosszabbított a Juve edzője19:15 Három évre írt alá Görbiczék edzője18:50 Megvan a Barca elleni győztes taktika18:30 Bombaformában a magyar nehézatléta18:17 „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:48 Lehajrázták a sprinterkirályt a Girón17:32 Moszkvából pótolhatják Drogbát17:29 Magyar aranyeső Debrecenben17:28 Hazard helyében kit választanál?17:20 Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09 17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55 Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53 Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29 Defibrillátor minden futballpályán?15:55 Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45 A Villarrealból csemegézett a Sevilla15:41 Button vezetett, mikor megjött az eső15:09 Jön a skandináv futballdélután - blog14:55 BL-főtáblára törnek a fradisták14:42 Először jutott fel, rögtön bajnok lett!14:27 Tízezer ingyenjegy a Puskásba13:38 BL-főtáblás a Nordsjaelland!13:03 Úszó-Eb: a legjobb idővel döntős a váltó12:31 Alonso megadta az alaphangot Monacóban11:43 Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02 39 gyanúsított bundaügyben10:42 Elődöntős a Cor és a Boca10:10 Doha és Baku nem rendezhet olimpiát09:45 A Rangers torkára helyezték a kést09:17 Hetedik mérkőzés dönt BostonbanSze A Newcastle a Ligue 2-ből igazoltSze Fabregas reméli: Van Persie maradSze Budapesten választottak FIFA-elnökötSze Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze Cseh hegymászó hunyt el a HimalájábanSze Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze Benedek Tibor visszavonultSze A rózsaszín trikós győzelme a GirónSze Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesenSze Hulk a Chelsea ajánlatára várSze Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...Sze Babos Tímea párosban vigasztalódottSze Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknakSze Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?Sze Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze Babost egykori párospartnere ütötte kiSze Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-nSze Hazard döntött is, meg nem isSze Risztov a második legjobb idővel döntősSze Megműtötték az Arsenal reménységétSze Jakabos harmadik lett, mégis kiesett
Lapozás
Több hír
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS
AJÁNLOTT OLDALAK