KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "HERCZEG_ANDRAS"
Debrecen: 3-4 edző a jelöltek között 2011. április 19. 10:55 Még nem dőlt el az edzőkérdés Debrecenben, a labdarúgóklub hivatalos oldalán kiadott közlemény szerint három-négy szakemberrel folynak a tárgyalások.
 
„A Loki nem kap ki Székesfehérváron!” 2011. március 17. 17:49 Herczeg András tavaly decemberben fáradtságra hivatkozva állt fel a bajnoki címvédő Debrecen kispadjáról, ám szakmai igazgatóként a klubnál maradt. A sikeredzőt a pénteki nagy rangadóról, a Videoton-Debrecen bajnokiról kérdeztük, a szakember pedig készséggel állt a SportHirado.hu rendelkezésére. Szerinte a Loki legalább egy pontra jó lesz Sóstón.
 
Már nem Herczeg András a Loki edzője 2010. december 20. 23:23 Lemondott a debreceni sikerkovács, 2010. december 20-ától már nem Herczeg András irányítja a Debrecen labdarúgócsapatát - adta hírül a klub hivatalos honlapja. A klubmenedzser nem hagyja el a Lokit, szakmai igazgatóként dolgozik tovább.
 
Herczeg András és a 2 balszerencsés gól 2010. december 2. 11:05 Ismét szegényebbek lettünk egy álommal, ismét nem sikerült a bravúr a magyar bajnokcsapatnak! Herczeg András, a DVSC-TEVA klubmenedzsere szerint csapata nagy küzdelmet vívott az ukrán vendéglátóval, két balszerencsés gól miatt nem jött össze legalább a döntetlen…Pedig a Loki jól helytállt a Budapesten 5-0-s diadalt arató Metaliszt Harkiv vendégeként, de még mindig várni kell az első pontra, az első sikerre az Európa-liga főtáblán. Erre pedig már csak egy lehetőség kínálkozik idén, a csoportkörben szintén búcsúzó Sampdoria ellen december 16-án a Puskás Ferenc Stadionban…
 
Meglépett a Videoton üldözőitől 2010. november 29. 18:20 Leginkább a Videotonnak kedvezett a novemberre előrehozott tavaszi szezonrajt, hiszen míg a riválisok bukdácsoltak, a fehérváriak utolsó négy meccsükön harmadik győzelmüket aratva hét ponttal megléptek a tabella élén. Hihetetlen, de igaz, a Debrecen hetedik idegenbeli mérkőzésén sem tudta begyűjteni első győzelmét az idei idényben.
 
"Nem esne nehezemre elhagyni a Barcát!" 2010. október 28. 17:31 Kissé talán meglepő nyilatkozatot tett Dani Alves az El Mióundo Deportivónak. A Barcelona brazil válogatott szélsővédője azt mondta, hogy ha számára kedvezőtlen szerződést tesznek elé, akkor nem átallja elhagyni a katalánokat.
 
"A PSV szerencsével nyert Budapesten!" 2010. október 21. 22:01 Kis szerencsével egy pontot itthon tarthattunk volna - kezdte mérkőzés utáni sajtótájékoztatóját Herczeg András. A PSV Eindhoven ellen 2-1-es vereséget szenvedett Debrecen klubmenedzsere szerint csapata az első félidőben szervezetten játszott, a másodikban viszont elfáradt a labdabiztos hollandok ellen. Fred Rutten szerint Dzsudzsák Balázs többet vállalhatott volna, de összességében elégedett, mert egy roppant nehéz meccset sikerült megnyerniük.
 
"Hiába szeret minket Dzsudzsák Balázs" 2010. október 20. 17:59 "Újra Európa-hírű csapat látogat hozzánk, nagyszerű, hogy ilyen együttest fogadhatunk! Remek együttes lesz az ellenfelünk, számos különleges egyéniségre építhet. Szerintem a PSV Eindhoven a csoport favoritja" - jelentette ki 24 órával a hollandok elleni Európa-liga találkozó előtt Herczeg András, a magyar bajnok DVSC-TEVA szakmai főnöke. A kiváló tréner azért reméli, a Puskás Ferenc Stadionban sikerül jó eredményt elérni, és végre megkezdi a pontgyűjtést Magyarország és Debrecen büszkesége.
 
„Ismét csapat volt a Debrecen” 2010. október 4. 17:27 Herczeg András, a DVSC klubmenedzsere többé-kevésbé elégedetten értékelt a Vasas elleni bajnoki győzelem után, csupán amiatt van hiányérzete, hogy a második félidőben kiengedett csapata. Az angyalföldiek mestere kritizálta a játékvezetést.
 
Herczeg András: Jogtalan volt a büntető! 2010. október 1. 09:37 Sokan féltették a genovai kirándulástól a Debrecent, amely a csütörtöki Európa-liga-mérkőzést megelőző négy tétmeccsén 13 találatot kapott és három vereség mellett csak egy döntetlenre volt képes. Mint kiderült, felesleges volt, az 1-0-s vereség elismerésre méltó, Herczeg András és Czvitkovics Péter egyaránt az olaszok furcsa büntetőjének jogosságát kérdőjelezte meg, a hazaiak mestere, Dominico Di Carlo pedig elégedetten értékelt.
 
Következő »
24 ÓRA
22:24  Kitüntette a FIFA Szepesit21:43  Lisszabonból igazolt a Valencia21:23  Az NB II-ben azért indulhat a Vasas20:53  Még nem bajnok a Szolnok20:22  A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50  Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22  Bréking: hosszabbított a Juve edzője19:15  Három évre írt alá Görbiczék edzője18:50  Megvan a Barca elleni győztes taktika18:30  Bombaformában a magyar nehézatléta18:17  „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:48  Lehajrázták a sprinterkirályt a Girón17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:29  Magyar aranyeső Debrecenben17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla15:41  Button vezetett, mikor megjött az eső15:09  Jön a skandináv futballdélután - blog14:55  BL-főtáblára törnek a fradisták14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!14:27  Tízezer ingyenjegy a Puskásba13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!13:03  Úszó-Eb: a legjobb idővel döntős a váltó12:31  Alonso megadta az alaphangot Monacóban11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca10:10  Doha és Baku nem rendezhet olimpiát09:45  A Rangers torkára helyezték a kést09:17  Hetedik mérkőzés dönt BostonbanSze  A Newcastle a Ligue 2-ből igazoltSze  Fabregas reméli: Van Persie maradSze  Budapesten választottak FIFA-elnökötSze  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze  Cseh hegymászó hunyt el a HimalájábanSze  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Benedek Tibor visszavonultSze  A rózsaszín trikós győzelme a GirónSze  Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesenSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...Sze  Babos Tímea párosban vigasztalódottSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknakSze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?Sze  Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze  Babost egykori párospartnere ütötte kiSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-nSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Risztov a második legjobb idővel döntősSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Jakabos harmadik lett, mégis kiesett
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS