KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "HALMOSI_PETER"
Halmosi szerződést bontott a Hull-lal 2011. január 4. 17:30 Halmosi Péter immár szabadon igazolható, kedden ugyanis szerződést bontott az angol másodosztályban szereplő Hull Cityvel. A középpályás alighanem szülővárosában, a Haladásban folytatja pályafutását.
 
Championship: Buzsákyék verték Fülöpéket 2010. szeptember 14. 23:55 A Buzsáky Ákost a 36. perctől foglalkoztató Queens Park Rangers sima, 3-0-s győzelmet aratott a Fülöp Mártonnal a kapujában kezdő Ipswich ellen az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában. Priskin Tamás a szünetben szállt be a hazaiakhoz, ám idei első vereségüket a magyar csatárral sem kerülhették el. A Cardiff vezetett, de Gyepes Gábor hiába futballozott végig a walesieknél, Leicesterben nulla pont lett a játék vége. Halmosi Pétert nem is nevezték a győztes Hull Citybe. A Championshipet a QPR vezeti.
 
Halmosi nem nosztalgiázik a Loki ellen 2010. március 18. 13:46 Halmosi Péter nem érez különösebb nyomást a vállán amiatt, hogy pénteken egykori csapata ellen lép pályára az NB I 19. fordulójában, és bízik benne, hogy a Haladás legyőzi a Debrecent. A játékos azt is elmondta, tenni akar azért, hogy ne szürküljön bele a magyar mezőnybe.
 
Halmosi: a PL helyett Haladás 2010. február 1. 17:25 Visszatér nevelőegyesületéhez, a Haladáshoz az angol élvonalbeli Hull City magyar középpályása, Halmosi Péter. A brit Daily Mail szellőztette meg távozását délelőtt, azóta videókonferencia keretében tartott sajtótájékoztatót a szombathelyi klub, amelyen megerősítette a hírt.
 
Lemondtak Halmosiról a Hull Citynél 2010. január 13. 20:53 Phil Brown menedzser négy játékos társaságában száműzte az első csapat keretéből Halmosi Pétert. A 30-szoros magyar válogatott balszélső így a Hull City tartalékjaival edz - számol be a számunkra keserű hírről az egyik hulli lap. A labdarúgóért a hírek szerint a másodosztályból van nagy érdeklődés: a Sheffield United, az Ipswich, a Coventry, illetve az egykori munkaadó Plymouth szeretné megkaparintani őt.
 
Halmosi: Nem foglalkozunk Gerával 2009. november 11. 16:00 EXKLUZÍV! Az élet Gera Zoltán nélkül is megy tovább a magyar válogatottban, bár Halmosi Péter érhetően hatalmas veszteségnek tartja, hogy a csapatkapitány belátható időn belül nem lesz ismét a nemzeti együttes szolgálatára. A keret valamennyi tagjával együtt már Belgiumban készülő labdarúgó nem adja fel a harcot klubcsapatában, a Hull Cityben, de ha váltania kell, áll elébe.
 
Halmosi az angol Ferencvárosban? 2009. november 9. 22:17 Halmosi Péter az angol másodosztályban szereplő Sheffield Unitedben köthet ki januárban angol sajtóértesülések szerint.
 
A Fulham nyerte a magyar derbit 2009. október 19. 23:03 A Fulham győzelmével zárult a Premier League kilencedik fordulója hétfő este, Gera Zoltán csapata 2-0-ra győzött Halmosi Péter együttese, a Hull City ellen Londonban. Gera a 84. percben állt be, Halmosi a kispadon ücsörögte végig a találkozót.
 
Halmosi: A mi Debrecenünk jobb volt! 2009. augusztus 17. 16:34 Halmosi Péter négy idényt követően 2007-ben igazolt el Debrecenből Angliába, a Plymouth Argyle csapatához. Az azóta már a Premier League-ben vitézkedő Hull City futballistája a SportHirado.hu kérésére nosztalgiázott egy cseppet és a kedvünkért esélyeket is latolgatott a Bajnokok Ligája rájátszásába került Loki kapcsán. Válogatott középpályásunk szerint az akkori magyar aranyérmes erősebb volt a mainál, ám a Levszki Szófia elleni szerdai (20.45), illetve jövő hét keddi összecsapásokon az utolsó pillanatig szorít majd korábbi kenyéradójának.
 
Halmosi társa lehet a börtönviselt sztár 2009. július 18. 14:42 Halmosi Péter csapattársa lehet a Hull City labdarúgócsapatánál a már börtönbüntetéssel is sújtott Joey Barton. A Sun című napilap szombaton azt írta, hogy a Newcastle United keretéhez tartozó középpályás felkeltette Phil Brown menedzser érdeklődését, aki ajánlatot is tenne a „Szarkáknak”.
 
Következő »
24 ÓRA
22:24  Kitüntette a FIFA Szepesit21:43  Lisszabonból igazolt a Valencia21:23  Az NB II-ben azért indulhat a Vasas20:53  Még nem bajnok a Szolnok20:22  A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50  Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22  Bréking: hosszabbított a Juve edzője19:15  Három évre írt alá Görbiczék edzője18:50  Megvan a Barca elleni győztes taktika18:30  Bombaformában a magyar nehézatléta18:17  „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:48  Lehajrázták a sprinterkirályt a Girón17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:29  Magyar aranyeső Debrecenben17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla15:41  Button vezetett, mikor megjött az eső15:09  Jön a skandináv futballdélután - blog14:55  BL-főtáblára törnek a fradisták14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!14:27  Tízezer ingyenjegy a Puskásba13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!13:03  Úszó-Eb: a legjobb idővel döntős a váltó12:31  Alonso megadta az alaphangot Monacóban11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca10:10  Doha és Baku nem rendezhet olimpiát09:45  A Rangers torkára helyezték a kést09:17  Hetedik mérkőzés dönt BostonbanSze  A Newcastle a Ligue 2-ből igazoltSze  Fabregas reméli: Van Persie maradSze  Budapesten választottak FIFA-elnökötSze  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze  Cseh hegymászó hunyt el a HimalájábanSze  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Benedek Tibor visszavonultSze  A rózsaszín trikós győzelme a GirónSze  Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesenSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...Sze  Babos Tímea párosban vigasztalódottSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknakSze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?Sze  Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze  Babost egykori párospartnere ütötte kiSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-nSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Risztov a második legjobb idővel döntősSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Jakabos harmadik lett, mégis kiesett
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS