KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "HAJDU JÁNOS"
Hajdu: Böhn jobban kampányolt!
2011. augusztus 31. 16:01
A norvég Karl Erik Böhn szövetségi kapitánnyá való kinevezése kapcsán a "verseny" egyik vesztese, Hajdu János a Kézilabda.hu-nak elmondta, az lett a befutó, akinek jobb volt a választási kampánya. Amondó, két esztendőn belül kiderülhet, a döntés helyénvaló volt-e, mindenesetre szurkol a női válogatottnak, merthogy a remélt sikeréből ő is profitálhat.
A magyar Barca lehet a Szegedből!
2010. március 5. 14:43
A szurkolók vennék át a Pick Szeged irányítását - áll a Dél-alföldi Kézilabdabarátok Egyesülete (DAKE) által közzétett nyílt levélben. Első körben ideiglenesen vennék az a tulajdonosi jogköröket, ám amennyiben nem sikerül tőkeerős befektetőt találni, a Barcelona mintájára a törzsszurkolók vezetnék a klubot. Unalomba fordulhat a magyar bajnokság, amennyiben nagyobb változások lesznek a csongrádiaknak. Többről van tehát szó, mint a szegedi együttes jövője.
„Nem kell boszorkányüldözés"
2010. január 23. 18:20
Pocsékul játszottunk. Oké. Kiestünk. Oké. Na, de hogy ezért ne legyenek felelősök? Márpedig Hajdu János szerint nem szabad abba a hibába esni, hogy elkezdünk mutogatni, össze kell fogni és együtt megoldani a problémákat. A Magyar Kézilabda-szövetség szakmai igazgatója szerint már az Európa-bajnokság előtt is rengeteg probléma volt, amellyel sajnos nem tudott megbirkózni a magyar válogatott. A csehek elleni csúfos fiaskót és hazautazást követően kérdéses, Csoknyai István maradhat-e a nemzeti csapat élén. Egyáltalán akar-e maradni?
Most már a férfiaknak sincs kapitányuk
2009. július 17. 13:10
Hajdu János nem hosszabbítja meg lejáró szerződését a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányaként. Így a korábban a nőket irányító Imre Vilmos távozása után immár a férfiaknak sincsen vezetőjük. Hajdu azonban továbbra is a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) alkalmazásában marad szakmai igazgatóként. Utódjáról később döntenek.
Iváncsik: Vért kell izzadnunk az Eb-n
2009. június 22. 15:14
- Sokkal nehezebb mérkőzésre számítottam, hiszen ezen a találkozón dőlt el a továbbjutás. Szombathelyen nagy hibát követtünk el, most magunknak és szurkolóinknak is bizonyítanunk kellett – mondta a veszprémi Iváncsik Tamás, aki társaival együtt remek teljesítményt nyújtott a magyar férfi kézilabda-válogatott vasárnapi, szlovákiai Európa-bajnoki selejtezőjén. Hajdu János szövetségi kapitány csapata 30-19-es diadallal harcolta ki a továbbjutást az ausztriai kontinenstornára.
Fájdalmas vereség Szlovákia ellen
2009. június 10. 19:48
A magyar férfi kézilabda-válogatott elszenvedte első vereségét az Európa-bajnoki selejtező-sorozat négyes számú csoportjában, hazai pályán 30-29-re kapott ki Szlovákiától szerda este. A szombathelyi vereség után roppant nehéz helyzetbe kerültünk, ha addig minden a papírforma szerint alakul a szlovákiai "visszavágón" minimum döntelent kell elérnünk.
Imre Vilmos: Görbicz nélküli esélyek
2009. május 13. 06:50
Védekezés, védekezés, védekezés. Imre Vilmos, a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint ez lehet a titka a Győri Audi ETO KC Bajnokok Ligája győzelmének a Viborg ellen. A nemzeti csapat mellett a Dunafer férfiegyüttesét is irányító szakember a SportHirado.hu-nak elmondta: óriási lökést adhat a sportágnak egy esetleges végső siker. Kollégája, a férfiválogatottat vezető Hajdu János szerint Görbicz Anita hiánya miatt a győri játékosoknak legalább száztíz százalékot kell nyújtaniuk a Veszprém Arénában.
Férfiválogatott, még Puljezeviccsel
2009. május 9. 14:53
Júniusban négy mérkőzéssel folytatja, egyben a végére is ér az Európa-bajnoki selejtező sorozatnak a magyar férfi kézilabda-válogatott. A kontinensbajnokságot 2010 elején Ausztriában rendezik majd meg. Hajdu János együttese csoportelsőként és tulajdonképpen már továbbjutóként várhatja a bajnoki szezon utáni folytatást. A szövetségi kapitány már postázta is a meghívókat kiszemeltjeinek, akik között változatlanul ott találjuk Puljezevics Nenadot.
Hajdu: Nálam Puljezevics még válogatott
2009. március 18. 10:04
A hétvégén Bécsben egy négycsapatos nemzetközi tornán (Samsung Kupa) szerepel a magyar férfi kézilabda-válogatott. Hajdu János szövetségi kapitány szabadságolást tartott kerethirdetésnél, hiszen tíz játékosát pihenteti, illetve a múlt héten sérülést szenvedő Mocsai Tamásra eleve nem számíthatott.
„Ígértem valamit Marian Cozmának!”
2009. február 26. 14:42
A Magyar Kézilabda-szövetség elnöksége keddi ülésén másfél óra tanácskozás után egyhangúlag elfogadta a férfiválogatottal világbajnoki hatodik helyet elérő Hajdu János szövetségi kapitány mintegy húszoldalas beszámolóját – tudtuk meg az MKSZ csütörtöki sajtótájékoztatóján. Meddig marad a szakvezető? Ha távozik, ki lehet az utódja? Mit ígért a szakember Marian Cozmának? Átélt-e korábban hasonló tragédiát? Sok-sok kérdés, mindegyikre választ kaptunk. Interjú Hajdu Jánossal.
Következő »
24 ÓRA
22:52 Nem hibázott a Barca, aranyért játszhat22:48 Félgőzzel is elődöntőbe jutott a Bayern22:40 Cáceres elhallgattatta a San Sirót22:12 Gervinho döntőbe lőtte az Elefántokat21:00 Capello besokallt: lemondott!19:55 Áprilisra elkészül a Loki-aréna terve19:07 Zambia már döntős az Afrika-kupán!18:50 Schumi az élen, sírhatnak az olaszok?18:22 Hosszabbított hátvédje az Arsenallal18:09 Barca: Messi képviseli az állandóságot17:24 Egy igazi csapat, hatalmas szívvel17:10 Újabb doppingvád Nadallal szemben17:03 Contador: Folytatom, tisztán, mint eddig16:30 A Milan „B” áll ki a Juventus ellen16:01 Csapatkapitánya nélkül a Lazio a derbin15:36 FIFA: 250 ezer dollár az áldozatoknak15:20 Berbatov visszatérne a válogatottba15:18 Puskás-stadion: reagáltak az építészek15:03 Barca, Bayern: tovább kell jutni! - blog14:32 Két magyar is főtáblás14:14 Münchenből Dortmundba?13:58 Balzsay áprilisban védheti meg vb-címét13:34 Felmentették Redknappet13:17 Három vb-futamon indul a ralis ifj. Érdi12:58 Shaqiri a Bayerné12:19 Akiért a Chelsea és az Arsenal verseng11:48 Kassai Henry nyomdokaiba lépett11:04 Bundázott? Augusztus 23-ig eltiltották10:48 Egyik fenn, másik lenn10:22 Ő már Larry Birdnél is jobb - videó10:03 Újabb magyar érmes az olimpián?09:47 Győr, Veszprém, Szeged: portya Európában09:22 Szlovák szélsőt igazolt a magyar bajnok00:27 Gólfesztivállal döntős a BilbaoKe Vérengzést rendezett a DortmundKe Arn Gréta csomagolhat PárizsbanKe Törlések, halasztások FranciaországbanKe Magyar-bolgár: jegyek csütörtöktőlKe Az Anzsi nem nyugszik: Sneijder kellKe Újra magyar a világ legerősebb embereKe Nem lesz Van Gaal az Ajax igazgatójaKe Sportolóinkról kiállítás - Pozsonyban...Ke A Chelsea „lájkolja” KraszicsotKe "Lebegő" szárnnyal itt az új WilliamsKe Mocsai Lajost nem lehet megvenniKe Shaqiri orvosin a BayernnélKe A Real-legenda lett a Sevilla edzőjeKe AVB: Neymar nem lesz a Chelsea-éKe A száguldás és a férfinép öröme - videóKe Egyelőre Buffon a század legjobb kapusaKe A Zenit már most vinné ArsavintKe Közöny övezi a Serie A-t OlaszországbanKe Mocsai Lajos a győri kézislányoknál?Ke Az elődöntőért kupázik a Győr és a FradiKe Egyéni bajnokság - promóKe Két "Puskás Stadion" lesz BudapestenKe Meglepő lenne a dortmundi kiesés - blogKe Kihagyja az Eb-t a portugál válogatottKe Folytatódott a Málaga vesszőfutásaKe A Pool macskája békésebb, mint a Barcáé
Lapozás
Több hír
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS
...