KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "GYORSTOLLASLABDA"
Sportforradalmár térített Budapesten 2009. március 26. 18:24 Ha valahol állami szinten ismerik el és kap kitüntetés munkásságáért, az biztosan nem a hazájában lesz. Véli Bill Brandes, aki ezzel a véleményével csak azt az örökigazságnak számító mondást erősíti, miszerint senki nem lehet próféta hazájában. A saját magát viccesen csak sportforradalmárnak tituláló sportember nem kisebb ötlet kivitelezésével vágott bele a tervezői munkába, hogy helyet követeljen magának az ütős sportok igen népes és népszerű, ám javarészt már lefedett táborában. A siker érdekében a saját egzisztenciáját is kockára tévő Brandes aztán látott, győzött és jött.
 
Német fölény, tisztes magyar helytállás 2009. március 3. 09:38 A hétvégén fővárosunkban került megrendezésre a gyorstollaslabdázók (speedminton) első magyarországi versenye, az 1. Budapest Open. A viadalon három kategóriában hirdettek győztest: férfi szeniorban magyar, míg férfi és női egyesben német aranyérmesnek gratulálhattak a riválisok.
 
Lapát helyett ütőt fogott a világbajnok 2009. február 6. 19:54 Pár perc erejéig ugyan, de három világbajnokunk, Hüttner Csaba kenus, Majthényi Szabolcs vitorlázó és Tóth Ferenc műrepülő egy újfajta sportági szenvedélynek hódolt: nevezettek gyorstollaslabda ütőt ragadtak! Azért, hogy egy profi is legyen a képben, a kezdők kezdeti lépéseit, pontosabban ütéseit a fiatal sportág első magyar Eb-érmese, Elek Odett felügyelte.
 
Magyar érem a gyorstollaslabda Eb-ről 2008. május 27. 19:48 Május 23. és 25. között Liverpool adott otthon az első gyorstollaslabda (speed badminton) Európa-bajnokságnak. A hazánkban is egyre népszerűbb sportág első kontinensviadalán kilenc ország (Ausztria, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Hollandia, Magyarország, Németország, Svédország) több mint nyolcvan versenyzője vett részt. Az indulók közt lévő magyar versenyzők a vártnál jobban szerepeltek.
 
24 ÓRA
22:24  Kitüntette a FIFA Szepesit21:43  Lisszabonból igazolt a Valencia21:23  Az NB II-ben azért indulhat a Vasas20:53  Még nem bajnok a Szolnok20:22  A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50  Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22  Bréking: hosszabbított a Juve edzője19:15  Három évre írt alá Görbiczék edzője18:50  Megvan a Barca elleni győztes taktika18:30  Bombaformában a magyar nehézatléta18:17  „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:48  Lehajrázták a sprinterkirályt a Girón17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:29  Magyar aranyeső Debrecenben17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla15:41  Button vezetett, mikor megjött az eső15:09  Jön a skandináv futballdélután - blog14:55  BL-főtáblára törnek a fradisták14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!14:27  Tízezer ingyenjegy a Puskásba13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!13:03  Úszó-Eb: a legjobb idővel döntős a váltó12:31  Alonso megadta az alaphangot Monacóban11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca10:10  Doha és Baku nem rendezhet olimpiát09:45  A Rangers torkára helyezték a kést09:17  Hetedik mérkőzés dönt BostonbanSze  A Newcastle a Ligue 2-ből igazoltSze  Fabregas reméli: Van Persie maradSze  Budapesten választottak FIFA-elnökötSze  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze  Cseh hegymászó hunyt el a HimalájábanSze  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Benedek Tibor visszavonultSze  A rózsaszín trikós győzelme a GirónSze  Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesenSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...Sze  Babos Tímea párosban vigasztalódottSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknakSze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?Sze  Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze  Babost egykori párospartnere ütötte kiSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-nSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Risztov a második legjobb idővel döntősSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Jakabos harmadik lett, mégis kiesett
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS