KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "FILKOR_ATTILA"
Ismét kölcsönadja Filkort a Milan
2011. július 9. 11:20
Még egy szezonra kölcsönadta Filkor Attilát a Milan, a 23 éves, magyar válogatott támadó középpályás a Livornóban folytatja pályafutását - jelentették be a Serie B hivatalos honlapján.
Filkor fejesgólja pontot ért – videó
2011. március 27. 19:26
Kétgólos hátrányból állt fel a Triestina a Serie B vasárnapi játéknapján, a felzárkózó hadműveletet Filkor Attila remek fejesgóljával kezdte meg a Frosinone ellen. A magyar középpályás a 82. percben volt eredményes, csapata második gólja az utolsó pillanatokban született. A triesztiek sokat ugyanakkor nem érnek a döntetlennel, hiszen továbbra is 22.-ek, azaz utolsók – mostani ellenfelük pedig 21.
Kölcsönadja a Milan Filkor Attilát
2010. július 29. 17:26
Még meg sem melegedett, máris továbbadja a Milan Filkor Attilát.
Az Interből a Milanba igazolt Filkor
2010. július 16. 13:09
Az AC Milan labdarúgóklub hivatalos honlapján hozta nyilvánosságra, hogy szerződtette az Internazionale tartalékcsapatának három játékosát, köztük a magyar válogatottban is szerepelt Filkor Attilát. Két másik középpályás is Milánón belül vált klubot, a román Cristian Daminuta és az olasz Marco Ezio Fossati.
Milan-játékos lesz a magyar támadó?!
2010. július 11. 16:12
Olasz lapértesülés szerint az AC Milan napokon belül megveszi az Internazionale három fiatalját, összesen 7 millió eurót fizet majd a futballistákért. A Corriere dello Sport híre szerint Christian Daminuta és Marco Ezio Fossati mellett hazánk fia, Filkor Attila is része az ügyletnek!!! HOPPÁ!!!
Bosszút állt korábbi csapatán Filkor
2010. február 13. 16:21
Új csapatával korábbi együttese otthonából rabolta el a három pontot Filkor Attila és a Gallipoli, amely nagy meglepetésre 2-1-re győzött az olasz másodoztályú labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában a listavezető Sassuolo ellen. A 21 éves magyar támadó középpályás az 58. percben lépett pályára a vendégeknél: a végén elégtételt érezhetett, hiszen a Sassuolóban méltatlanul kevés játéklehetőséget kapott.
Filkor: NB I helyett marad a Serie B
2010. január 29. 16:30
Filkor Attila az Internazionaléból a Gallipolihoz szerződött az olasz másodosztályban szereplő klub hivatalos közleménye szerint. A klubváltás részleteiről egyelőre nem szivárogtak ki információk.
Nagy úr a fagy Olaszországban
2009. december 19. 18:20
A rossz időjárási körülmények miatt elmaradt Filkor Attila együttesének, a Sassuolónak soros bajnokija a Serie B 19. fordulójában. Bresciában ellenben játékra alkalmas volt a talaj, az egy góllal alulmaradó Modena bánatára. Vass Ádám végigjátszotta a mérkőzést a hazai csapatban.
Az MTK-nak adtak igazat Filkor-ügyben
2009. augusztus 3. 15:10
A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) ítélete szerint az Internazionale mintegy 150 ezer eurós nevelési költségtérítést köteles fizetni az MTK-nak Filkor Attila képzése után.
Filkor miatt perelik az Intert
2009. április 9. 16:51
A Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordult az MTK labdarúgócsapata Filkor Attila képzési kártalanítása ügyében. A középpályás az ifiévek után Máltára igazolt, ahonnan egy hét után az olasz Internazionale szerződtette - erről a kék-fehérek hivatalos honlapja adott hírt.
Következő »
24 ÓRA
22:24 Kitüntette a FIFA Szepesit21:43 Lisszabonból igazolt a Valencia21:23 Az NB II-ben azért indulhat a Vasas20:53 Még nem bajnok a Szolnok20:22 A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50 Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22 Bréking: hosszabbított a Juve edzője19:15 Három évre írt alá Görbiczék edzője18:50 Megvan a Barca elleni győztes taktika18:30 Bombaformában a magyar nehézatléta18:17 „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:48 Lehajrázták a sprinterkirályt a Girón17:32 Moszkvából pótolhatják Drogbát17:29 Magyar aranyeső Debrecenben17:28 Hazard helyében kit választanál?17:20 Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09 17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55 Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53 Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29 Defibrillátor minden futballpályán?15:55 Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45 A Villarrealból csemegézett a Sevilla15:41 Button vezetett, mikor megjött az eső15:09 Jön a skandináv futballdélután - blog14:55 BL-főtáblára törnek a fradisták14:42 Először jutott fel, rögtön bajnok lett!14:27 Tízezer ingyenjegy a Puskásba13:38 BL-főtáblás a Nordsjaelland!13:03 Úszó-Eb: a legjobb idővel döntős a váltó12:31 Alonso megadta az alaphangot Monacóban11:43 Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02 39 gyanúsított bundaügyben10:42 Elődöntős a Cor és a Boca10:10 Doha és Baku nem rendezhet olimpiát09:45 A Rangers torkára helyezték a kést09:17 Hetedik mérkőzés dönt BostonbanSze A Newcastle a Ligue 2-ből igazoltSze Fabregas reméli: Van Persie maradSze Budapesten választottak FIFA-elnökötSze Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze Cseh hegymászó hunyt el a HimalájábanSze Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze Benedek Tibor visszavonultSze A rózsaszín trikós győzelme a GirónSze Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesenSze Hulk a Chelsea ajánlatára várSze Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...Sze Babos Tímea párosban vigasztalódottSze Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknakSze Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?Sze Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze Babost egykori párospartnere ütötte kiSze Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-nSze Hazard döntött is, meg nem isSze Risztov a második legjobb idővel döntősSze Megműtötték az Arsenal reménységétSze Jakabos harmadik lett, mégis kiesett
Lapozás
Több hír
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS
AJÁNLOTT OLDALAK