KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "FARKAS PÉTER"
Hazahozták Farkas Pétert Andorrából! 2010. március 2. 09:12 Hétfő éjjel Magyarországra hozták Farkas Péter olimpiai bajnok birkózót, akit több mint egy évi bujkálása után karácsonykor fogtak el egy andorrai hotelben. A menetrend szerinti, Münchenből érkező repülőgép hétfőn késő este landolt Ferihegyen. A terminálban megjelenő korábbi élsportoló csak annyit mondott a rá váró riportereknek és barátoknak: „Jó estét, jó szurkolást!” Farkas Péternek a jogerősen kiszabott hétéves fegyházbüntetés mellett egy korábbi felfüggesztett szabadságvesztés büntetését is le kell töltenie.
 
Andorra kiadta Farkas Pétert 2010. február 3. 20:29 Andorra kiadta Magyarországnak szerdán Farkas Pétert, akit december 26-án fogtak el - közölte az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium sajtóosztálya, miután az erről szóló döntést meghozta az andorrai hatóság. A tárca tájékoztatása szerint az ORFK Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ munkatársainak harminc napjuk van arra, hogy a volt olimpiai bajnok birkózót Magyarországra szállítsák. Bényi Mónika, az ORFK szóvivője a kiadatásról szóló döntés nyilvánosságra kerülését követően az MTI-nek azt nyilatkozta: a törvényes határidőn belül intézkedni fognak a sportoló hazahozataláról.
 
Átadták Farkas Péter kiadatási kérelmét 2010. január 12. 12:16 Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium átadta Farkas Péter kiadatási kérelmét az andorrai hatóságoknak, de egyelőre nem tudni, mikor szállítják Magyarországra a jogerősen elítélt olimpiai bajnokot. A szaktárca beszámolója ugyanis nem tért ki erre, de a nemzetközi jogrend negyven napban határozza meg a kiadatási őrizet maximális időtartamát.
 
Barátnője miatt bukott le Farkas Péter 2009. december 28. 12:15 Élettársával való internetes levelezése vezetett Farkas Péter lebukásához a Népszabadság információi szerint. A napilap úgy tudja, barátnőjén kívül több emberrel is e-mailben tartotta a kapcsolatot a marihuána-termesztésért hét év letöltendő börtönbüntetésre ítélt olimpiai bajnok birkózó. Az 1992-es barcelonai játékokon győztes egykori sportolót egy andorrai hotelben fogta el a helyi rendőrség karácsonykor.
 
Jogerős: hét évet kapott Farkas Péter 2009. december 10. 12:00 Testvére hiába bizonygatta az utolsó szó jogán Farkas Péter ártatlanságát, a Fővárosi Bíróság jogerősen hét év fegyházra ítélte a tavaly november óta szökésben lévő olimpiai bajnokot. Farkas Károly szintén hét évet kapott, míg segítőjük hat évet tölthet rácsok mögött. A korábbi kiváló birkózót kábítószerrel való visszaélés miatt vonták felelősségre.
 
Farkas nem kaphat tovább életjáradékot 2009. december 7. 22:00 Nem kaphat életjáradékot a jogerősen szabadságvesztésre ítélt, vagy doppingvétség miatt büntetéssel sújtott olimpiai érmes sportoló. Az erről szóló törvénymódosítást hétfőn fogadta el az Országgyűlés. Az ügy egyik érintettje a tavaly marihuána-termesztésért öt év börtönre ítélt Farkas Péter. A vélhetően külföldön bujkáló birkózó olimpiai bajnoknak nem folyósítják tovább havi mintegy 200 ezer forintos járandóságát.
 
„Farkas Péternek hiányzik Magyarország” 2008. december 11. 11:54 A kétszeres olimpiai bajnok Szabó Bence tudja, hogy jó barátja, Farkas Péter számára mennyire fontos a hazája, és bízik abban, hogy a Fővárosi Bíróság másodfokon enyhíti az ex-birkózó büntetését. A korábbi kiváló vívó a SportHirado.hu-nak elmondta: reméli a kábítoszerrel való visszaélés miatt elsőfokon elítélt Farkas legálisan visszatérhet az országba, már amennyiben nem tartózkodik Magyarországon.
 
Tudom, hol van Farkas Péter! 2008. november 20. 20:58 De legalábbis sejtem. És hogy mindezt mire alapozom? Nem másra, mint amit olimpiai bajnokunktól hallottam. Nem egy alkalommal. No, nem mostanában, hanem évekkel korábban. Most, a történtek ismeretében csak összeálltak előttem a kockák és arra a következtetésre jutottam: Farkas Péter az ufóknál jár!
 
Farkasra vadászik egész Európa 2008. november 10. 17:53 A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) hétfőn európai elfogatóparancsot adott ki az 1992-es barcelonai olimpián aranyérmes birkózó, Farkas Péter ellen. Magyar sajtóforrások úgy tudják, a bűnsegédként elkövetett kábítószerrel való visszaéléssel körözött sportoló Thaiföldön bujkál, így a bíróság felülvizsgálhatja döntését, amennyiben bebizonyosodik, az olimpikon Európán kívüli tartózkodik.
 
Birkózás: továbbra is jár a járadék Farkas Péternek 2008. november 5. 15:24 Nem veszti el jogosultságát az olimpiai bajnokoknak járó pénzre Farkas Péter, akit elsőfokon bűnösnek talált a bíróság.
 
Következő »
24 ÓRA
22:24  Kitüntette a FIFA Szepesit21:43  Lisszabonból igazolt a Valencia21:23  Az NB II-ben azért indulhat a Vasas20:53  Még nem bajnok a Szolnok20:22  A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50  Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22  Bréking: hosszabbított a Juve edzője19:15  Három évre írt alá Görbiczék edzője18:50  Megvan a Barca elleni győztes taktika18:30  Bombaformában a magyar nehézatléta18:17  „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:48  Lehajrázták a sprinterkirályt a Girón17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:29  Magyar aranyeső Debrecenben17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla15:41  Button vezetett, mikor megjött az eső15:09  Jön a skandináv futballdélután - blog14:55  BL-főtáblára törnek a fradisták14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!14:27  Tízezer ingyenjegy a Puskásba13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!13:03  Úszó-Eb: a legjobb idővel döntős a váltó12:31  Alonso megadta az alaphangot Monacóban11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca10:10  Doha és Baku nem rendezhet olimpiát09:45  A Rangers torkára helyezték a kést09:17  Hetedik mérkőzés dönt BostonbanSze  A Newcastle a Ligue 2-ből igazoltSze  Fabregas reméli: Van Persie maradSze  Budapesten választottak FIFA-elnökötSze  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze  Cseh hegymászó hunyt el a HimalájábanSze  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Benedek Tibor visszavonultSze  A rózsaszín trikós győzelme a GirónSze  Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesenSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...Sze  Babos Tímea párosban vigasztalódottSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknakSze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?Sze  Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze  Babost egykori párospartnere ütötte kiSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-nSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Risztov a második legjobb idővel döntősSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Jakabos harmadik lett, mégis kiesett
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS