KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "DÁRDAI PÁL"
80 ezren búcsúztatták Dárdait Berlinben 2011. május 15. 15:26 VIDEÓ! A Hertha mellett az általa legyőzött Augsburg jutott fel egyenes ágon a Bundesligába, a másodosztályú német futballbajnokság utolsó fordulójában, és az is kiderült, hogy a Bochum osztályozhat majd a Mönchengladbachhal. A Herthában Dárdai Pál kezdett, ám a 42. percben lecserélték - 80 ezer fővárosi drukker vastapsa mellett és 14 évnyi berlini szolgálat után hivatalosan is visszavonult a 61-szeres 35 esztendős magyar válogatott középpályás, aki a maga 297 bajnoki szereplésével mindenkinél többet játszott a kék-fehéreknél.
 
Dárdaiéknál járt Orbán Viktor 2011. május 5. 14:50 A hivatalos program, az Angela Merkel kancellárral kitűzött, csütörtök déli találkozó előtt Dárdai Pál futballcsapatát, a Hertha BSC-t, illetve a híres berlini Olimpiai Stadiont kereste fel Orbán Viktor.A magyar miniszterelnök, aki kétnapos látogatásra érkezett Németországba, a berlini klub ügyvezetőjét, illetve menedzserét, Michael Preetzet a felcsúti Puskás Akadémia nevében - az Aranycsapat világhírű középcsatárára emlékezve - egy 10-es számú, piros mezzel ajándékozta meg. A klub vezetői - szintén Puskás Ferencre gondolva - ugyancsak egy 10-es számú, de a Hertha színeit tükröző kék-fehér mezt és egy ugyancsak kék-fehér labdát nyújtottak át a miniszterelnöknek.
 
Dárdai hosszabbított a Herthával 2010. június 1. 23:04 Újabb egy évvel meghosszabbította szerződését a német labdarúgó Bundesliga első osztályából kiesett Hertha BSC-nél Dárdai Pál. A 34 éves, magyar válogatott futballista kedden írta alá a megállapodást.
 
Dárdai nélkül Németország ellen 2010. május 25. 14:15 Dárdai Pálra és Nagy Dánielre sérülés miatt nem számíthat Erwin Koeman szövetségi kapitány, ezért Elek Ákost hívta be a Németország és Hollandia elleni barátságos mérkőzések előtt álló magyar labdarúgó-válogatott keretébe - írja az mlsz.hu.
 
Nem súlyos Dárdai sérülése 2010. május 19. 17:33 A korábbi hírekkel ellentétben kevésbé súlyos Dárdai Pál sérülése, így némi remény van arra, hogy a Hertha BSC magyar középpályása jövő hét szombaton pályára léphet a németek elleni barátságos mérkőzésen a magyar válogatottban - értesült az MTI.
 
Dárdai megsérült, nem jön a válogatottba 2010. május 18. 12:22 Megsérült Dárdai Pál, a berlini Hertha BSC magyar válogatott labdarúgója, így nem játszhat a németek elleni, jövő hét végi találkozón - értesült a Bild. A német újság keddi számában megjelent hír szerint a középpályás izomszakadást szenvedett, emiatt nem léphet pályára május 29-én a Puskás Ferenc Stadionban, noha Erwin Koeman kapitány hétfőn jelölte őt a németek, illetve a hollandok elleni barátságos mérkőzésekre készülő keretbe.
 
Kirúgták Dárdaiék edzőjét 2010. május 11. 22:07 Távozik posztjáról Friedhelm Funkel, a német labdarúgó Bundesliga élvonalából kiesett Hertha BSC vezetőedzője.
 
Dárdai: A sorsom a Hertha kezében van 2010. május 4. 23:04 Dárdai Pál a másodosztályban sem hagyná cserben a Herthát, de amennyiben az amatőrcsapat edzőjeként számítanak rá, azt is elfogadja. A berliniek legendás középpályásának bokája is beleszólhat a döntésébe, de hogy marad a német fővárosban, az nem is lehet kérdés számára.
 
Ikszeltek a magyarok a Bundesligában 2010. április 18. 21:18 Hajnal Tamás a 22. perctől játszott a Hoffenheim ellen mindössze 1-1-es döntetlent elérő Dortmundban, Dárdai Pál azonban csak a kispadról lehetett részese a Hertha frankfurti 2-2-jének. A Bundesliga 31. fordulójában a Hannovert megalázó Bayern München vezeti a tabellát, a Dortmund ötödik, a Hertha utolsó, de tovább küzd a bentmaradásért.
 
Huligánok elől menekült Dárdai - videó! 2010. március 14. 13:55 Nem ilyennek képzelte Dárdai Pál 281. Bundesliga-mérkőzését, amellyel ő lett a Hertha klubrekordere. A magyar válogatott középpályása az összecsapás után éppen a Sky Sports csatornának nyilatkozott, mikor az utolsó percben kapott góllal kikapott csapata szurkolói közül egy százfős csoport a pályára rohant. A gyepen és a kispadnál törő-zúzó, elégedetlen huligánoktól nem messze megszólaló ünnepelt néhány mondatot ugyan mondott, de egyszer csak körülnézett, majd jobbnak látta, ha lelép a helyszínről. Tekintsd meg a furcsa videót!
 
Következő »
24 ÓRA
22:24  Kitüntette a FIFA Szepesit21:43  Lisszabonból igazolt a Valencia21:23  Az NB II-ben azért indulhat a Vasas20:53  Még nem bajnok a Szolnok20:22  A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50  Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22  Bréking: hosszabbított a Juve edzője19:15  Három évre írt alá Görbiczék edzője18:50  Megvan a Barca elleni győztes taktika18:30  Bombaformában a magyar nehézatléta18:17  „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:48  Lehajrázták a sprinterkirályt a Girón17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:29  Magyar aranyeső Debrecenben17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla15:41  Button vezetett, mikor megjött az eső15:09  Jön a skandináv futballdélután - blog14:55  BL-főtáblára törnek a fradisták14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!14:27  Tízezer ingyenjegy a Puskásba13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!13:03  Úszó-Eb: a legjobb idővel döntős a váltó12:31  Alonso megadta az alaphangot Monacóban11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca10:10  Doha és Baku nem rendezhet olimpiát09:45  A Rangers torkára helyezték a kést09:17  Hetedik mérkőzés dönt BostonbanSze  A Newcastle a Ligue 2-ből igazoltSze  Fabregas reméli: Van Persie maradSze  Budapesten választottak FIFA-elnökötSze  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze  Cseh hegymászó hunyt el a HimalájábanSze  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Benedek Tibor visszavonultSze  A rózsaszín trikós győzelme a GirónSze  Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesenSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...Sze  Babos Tímea párosban vigasztalódottSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknakSze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?Sze  Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze  Babost egykori párospartnere ütötte kiSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-nSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Risztov a második legjobb idővel döntősSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Jakabos harmadik lett, mégis kiesett
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS