KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "BRAWN_GP"
Múltidéző: ilyen volt a 2009-es szezon
2010. március 10. 12:24
Hónapok óta erre vártunk, pénteken a Bahreini Nagydíj szabadedzéseivel elkezdődik a 61. Formula-1-es világbajnokság, amelynek nincs egyértelmű esélyese, legalább hat versenyző sorolható a favoritok közé. Tavaly szintén a Ferrari és a McLaren tartozott a nyitányt megelőző hetekben a favoritok közé, de gyorsan eldőlt, a Honda romjain alapított Brawn GP és a Red Bull futhat versenyt a világbajnoki címért. Persze a pályán kívül is zajlottak az események, így egyfajta múltidézőként emlékeztetjük olvasónkat, kikről és miről is szólt 2009-ben a száguldó cirkusz!
Button: Nem a pénz motivált
2009. november 20. 14:27
Nem a pénz motiválta Jenson Buttont, amikor aláírt a McLarenhez. Ezt maga a versenyző nyilatkozta a Radio 5 Live-nak. Az biztos nem, hiszen elmondása szerint kevesebbet keres majd új csapatánál, mint a Brawn GP-nél. Az idén világbajnoki címet szerző pilóta hozzátette, nagy kihívás lesz a számára honfitársa, Lewis Hamilton oldalán versenyezni.
Schumiból nem lesz Button-utód
2009. november 18. 16:56
Szép is lett volna…A nemzetközi sajtó ugyan szenzációként tálalta a hétszeres világbajnok Michael Schumacher megkörnyékezését, de a legfrissebb hírek szerint a legenda nem tér vissza a Formula-1-be, szó sincs arról, hogy a Brawn GP örökébe lépő Mercedes Grand Prix Team versenyzője lenne. A német sportemberrel kapcsolatban Sabine Kehm szóvivő nyilatkozott, vagyis a lehető legautentikusabb forrásból értesülhetett a közvélemény.
Button: Nem a pénz dönt a jövőmről
2009. október 20. 20:42
Még nem ünnepelte ki magát, de most már időt szakított a nagy kérdésre Jenson Button. Mi is az? A Formula-1 rajongói nemrég értesülhettek arról, hogy a brit klasszis jövője nem dőlt el, anyagi okok miatt bizonytalanná vált, marad-e a Brawn GP-nél. Nos, a sportember most kijelentette, nem gondolkodik csapatcserén, nem is a pénz határoz arról, hol szerepel a következő szezonban.
Button: Lebegek, mióta kiszálltam
2009. október 19. 11:49
Vasárnap este az interlagosi futamon eldőlt az idei Formula-1-es világbajnokság sorsa, így a győztes Jenson Button végre kifújtatta volna magát, de talán érthető, hogy ehelyett az ünneplésre és pályafutása összegzésére fordította energiáit. A Brawn GP ásza nem felejtette el, milyen nehézségekkel kellett megküzdenie, hiszen a szezon előtti hetekben még az indulása is kétséges volt. Persze a szép emlékek vannak többségben, ráadásul Brazíliában ismét megtapasztalhatta, a kőkemény sportág képviselői is nemes lelkűek, csapattársa mindenképpen…
Csapatváltásra kényszerülhet Button!
2009. október 5. 17:19
Ez igaz lenne??? Brit lapértesülés szerint a pontversenyt vezető Jenson Button elhagyja a Brawn GP-t, ha nem emelik a fizetését. A brit klasszis öt millió eurós plusz juttatást szeretne a következő Formula-1-es szezonra, de jelenlegi csapata ennél jóval kevesebbet kínál. Ha nem születik megegyezés, akkor elképzelhető, hogy a klasszis új munkaadó után néz…
Váltás: Barrichello a Williamsnél?
2009. szeptember 30. 11:22
Szinte teljesen bizonyos, hogy az utóbbi idők legizgalmasabb és legtöbb változást hozó átigazolási időszaka előtt állunk a Formula-1-ben, ezt újabb szenzációs hír támasztja alá. Az egyik szakportál ugyanis azt állítja, az idei remeklés ellenére is módosul a világbajnoki pontversenyekben éllovas Brawn GP összeállítása, az összetettben második helyen álló Rubens Barrichello ugyanis cserél Nico Rosberggel, így a brazil kerül a Williamshez, míg a német versenyző Jenson Button márkatársa lesz.
Button továbbra sem tart a bukástól
2009. augusztus 31. 16:03
A belgiumi gyors kiesés, az újabb kudarc sem keserítte el Jenson Buttont, aki egyáltalán nem tart attól, hogy formahanyatlása miatt elbukhatná a világbajnoki címet. A Brawn GP brit ásza biztos abban, előbb-utóbb ismét futamot nyer, amellyel el is döntheti a 60. Formula-1-es világbajnokságot. Persze eközben a vetélytársak már fenik a fogukat, a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner állítja, versenyzői kihasználják majd Button hibáit.
Button: Vissza kell nyernem a formámat
2009. augusztus 27. 11:51
Jenson Button mihamarabb vissza akarja nyerni jó formáját, mert tudja jól, jelentősnek mondható előnye sem jelent „életbiztosítást” a nagy ellenfelekkel szemben. A szezon első hét futamából hatot megnyerő brit klasszis ugyanis a legutóbbi négy Formula-1-es versenyen nem került a dobogó közelébe, ezzel pedig esélyt adott a közvetlen riválisoknak. Igaz, senki sincs „lőtávolon” belül, de Rubens Barrichello, Sebastian Vettel és Mark Webber is bízik még az összetettbeli elsőségben.
Szenzáció: Kubicával tárgyal Ross Brawn!
2009. augusztus 24. 13:26
Brit és lengyel médiaértesülés szerint változhat a következő Formula-1-es szezonra a Brawn GP összeállítása: Ross Brawn csapatfőnök ugyanis a hétvégi valenciai Európai Nagydíjon tárgyalt a BMW visszalépése miatt jövő évi szerződés nélkül maradó Robert Kubicával. Arról nincs hír, hogy kit váltana a krakkói klasszis, de valószínű, hogy a vasárnap remek teljesítménnyel futamgyőztes Rubens Barrichello távozna az istállótól.
Következő »
24 ÓRA
22:24 Kitüntette a FIFA Szepesit21:43 Lisszabonból igazolt a Valencia21:23 Az NB II-ben azért indulhat a Vasas20:53 Még nem bajnok a Szolnok20:22 A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50 Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22 Bréking: hosszabbított a Juve edzője19:15 Három évre írt alá Görbiczék edzője18:50 Megvan a Barca elleni győztes taktika18:30 Bombaformában a magyar nehézatléta18:17 „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:48 Lehajrázták a sprinterkirályt a Girón17:32 Moszkvából pótolhatják Drogbát17:29 Magyar aranyeső Debrecenben17:28 Hazard helyében kit választanál?17:20 Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09 17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55 Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53 Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29 Defibrillátor minden futballpályán?15:55 Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45 A Villarrealból csemegézett a Sevilla15:41 Button vezetett, mikor megjött az eső15:09 Jön a skandináv futballdélután - blog14:55 BL-főtáblára törnek a fradisták14:42 Először jutott fel, rögtön bajnok lett!14:27 Tízezer ingyenjegy a Puskásba13:38 BL-főtáblás a Nordsjaelland!13:03 Úszó-Eb: a legjobb idővel döntős a váltó12:31 Alonso megadta az alaphangot Monacóban11:43 Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02 39 gyanúsított bundaügyben10:42 Elődöntős a Cor és a Boca10:10 Doha és Baku nem rendezhet olimpiát09:45 A Rangers torkára helyezték a kést09:17 Hetedik mérkőzés dönt BostonbanSze A Newcastle a Ligue 2-ből igazoltSze Fabregas reméli: Van Persie maradSze Budapesten választottak FIFA-elnökötSze Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze Cseh hegymászó hunyt el a HimalájábanSze Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze Benedek Tibor visszavonultSze A rózsaszín trikós győzelme a GirónSze Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesenSze Hulk a Chelsea ajánlatára várSze Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...Sze Babos Tímea párosban vigasztalódottSze Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknakSze Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?Sze Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze Babost egykori párospartnere ütötte kiSze Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-nSze Hazard döntött is, meg nem isSze Risztov a második legjobb idővel döntősSze Megműtötték az Arsenal reménységétSze Jakabos harmadik lett, mégis kiesett
Lapozás
Több hír
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS
AJÁNLOTT OLDALAK