KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "BRANISZLAV_DZUNICS"
Új edzője van az Albacompnak 2010. június 10. 14:37 A válogatottnál is dolgozó Dzunics Braniszlav lett az Albacomp férfi kosárlabdacsapatának új vezetőedzője.
 
Kirúgták volna a centert, mégis maradt 2009. szeptember 25. 08:12 Az Atomerőmű SE férfi kosárcsapatának vezetőedzője, Dzunics Braniszlav megszabadult volna a paksiak legendájától, a korábbi válogatott centertől, Gulyás Róberttől. A szakember döntését azonban az elnök, Kovács Antal felülbírálta, így a játékos marad a csapatnál. Harag nincs, ám tudnak-e majd együtt dolgozni idény közben?
 
Szerbiából jött és Pakson ment a mennybe 2009. június 20. 14:21 Dzunics Braniszlav ugyan csak az idény közben vette át az Atomerőmű irányítását, ám mégis bajnoki címig vezette az akkor belső viharoktól sem mentes és rossz formában lévő paksiakat. Valószínűleg ennek is köszönhette a szerbiai származású szakember, hogy őt választották a férfi szakág legjobb edzőjének. Az idény elején a kaposváriakat irányító tréner honlapunknak elmondta, elégedett az elmúlt idénnyel és reméli, együttese – Gulyás Róberttel a fedélzeten – a következő évadban is ott lesz a legjobbak között.
 
Megválasztották az év kosáredzőit! 2009. június 16. 12:41 Megválasztották az év kosárlabdaedzőit a férfi és a női szakágban egyaránt. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) szakmai bizottsági tagjainak szavazatai alapján a hölgyeknél a Sopron trénere, Székely Norbert, a férfiaknál pedig az Atomerőmű szakvezetője, Dzunics Braniszlav lett a legjobb.
 
Dzunics átült az Atomerőmű kispadjára 2009. január 22. 14:26 Kaposvárról szerződtetett új vezetőedzőt az Atomerőmű SE férfi kosárlabdacsapata. A paksiak csütörtökön megállapodtak a KKK vezetőivel és Dzunics Braniszlávval is, így létrejött az üzlet.
 
Dzunics a nyolcba vezetné a Kaposvárt 2008. augusztus 25. 13:38 Mint már hírt adtunk róla: Dzunics Braniszlav visszatért a Kaposvári Kosárlabda Klub kispadjára. A férfi élvonalban szereplő somogyi együttes vezetői egyéves szerződést kötöttek a szakemberrel, aki korábban már játékosként és edzőként is segítette a klubot.
 
Kosárlabda NB I: Dzunics lehetséges utódját várják Dombóváron 2008. augusztus 25. 11:22 A dombóvári férfi kosárlabdacsapat felkészülésének kezdete előtt egy nappal jelentette be a hírt a Kaposvári KK honlapja, amely szerint Dzunics Braniszlav a következő szezonban a somogyiak csapatát irányítja majd. A Planet Leasing vezetése megkezdte a megfelelő szakember keresését a vezetőedzői posztra, aki akár már a héten megérkezhet Dombóvárra.
 
Dzunics Braniszlav egy év után visszatért a kaposvári csapathoz 2008. augusztus 24. 17:54 Ismét Dzunics Braniszlav lett a Kaposvári Kosárlabda Klub vezetőedzője. A szakember egy évadnyi dombóvári kitérő és bajnoki ötödik helyezés után tért vissza Somogyba, egy éves szerződést kötött korábbi klubjával.
 
24 ÓRA
22:24  Kitüntette a FIFA Szepesit21:43  Lisszabonból igazolt a Valencia21:23  Az NB II-ben azért indulhat a Vasas20:53  Még nem bajnok a Szolnok20:22  A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50  Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22  Bréking: hosszabbított a Juve edzője19:15  Három évre írt alá Görbiczék edzője18:50  Megvan a Barca elleni győztes taktika18:30  Bombaformában a magyar nehézatléta18:17  „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:48  Lehajrázták a sprinterkirályt a Girón17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:29  Magyar aranyeső Debrecenben17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla15:41  Button vezetett, mikor megjött az eső15:09  Jön a skandináv futballdélután - blog14:55  BL-főtáblára törnek a fradisták14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!14:27  Tízezer ingyenjegy a Puskásba13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!13:03  Úszó-Eb: a legjobb idővel döntős a váltó12:31  Alonso megadta az alaphangot Monacóban11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca10:10  Doha és Baku nem rendezhet olimpiát09:45  A Rangers torkára helyezték a kést09:17  Hetedik mérkőzés dönt BostonbanSze  A Newcastle a Ligue 2-ből igazoltSze  Fabregas reméli: Van Persie maradSze  Budapesten választottak FIFA-elnökötSze  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze  Cseh hegymászó hunyt el a HimalájábanSze  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Benedek Tibor visszavonultSze  A rózsaszín trikós győzelme a GirónSze  Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesenSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...Sze  Babos Tímea párosban vigasztalódottSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknakSze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?Sze  Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze  Babost egykori párospartnere ütötte kiSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-nSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Risztov a második legjobb idővel döntősSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Jakabos harmadik lett, mégis kiesett
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS