KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "BERENYI_JANOS"
Női elnöke lett a teniszszövetségnek
2010. március 27. 13:22
Szoros "verseny", 78-64-es szavazati arannyal Nagy Tündét választották a Magyar Tenisz-szövetség elnökévé. Először fordul elő, hogy hölgy áll a sportág vezető testületének az élén.
Megvan a kosarasok új vezére
2010. március 3. 18:50
Ruttner Györgyöt nevezték ki a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) élére a posztról múlt héten távozott Berényi János helyére. A szervezet szerdai rendkívüli ülését egyhangú szavazással választották meg a hétköznapokban jogászként tevékenykedő szakembert. Az új elnök mandátuma május 21-éig, a következő küldöttgyűlésig tart.
Hullanak az elnökök a magyar sportban
2010. február 23. 17:50
Záros határidőn belül újabb sportvezető mondott le, ezúttal a Magyar Kosárlabda-szövetség 2007 márciusában megválasztott elnöke, Berényi János jelentette be, ennyi volt. A múlt év végén Kisteleki István a labdarúgók, február elején Patay László a teniszezők, és a minap, húsz év után Dávid Imre, az evezősök első embere jelentette be, elhagyja a szövetséget, amit vezetett. Érdekes hullám söpör végig a magyar sportvezetésen...
Generációváltással a feljutásért
2009. július 21. 17:50
A honi kosárlabdázás valamennyi szereplője bízik férfi válogatottunk A-csoportban maradásában. Az augusztusi megmérettetés előtt még egy nemzetközi tornán is részt vesznek Mészáros Lajos tanítványai. Július 24-26. között Szombathelyen, illetve Körmenden kerül sor a Radisson-Birdland Pannon Kupára, amelyen a mieink mellett a svéd, a finn és a holland válogatott is szerepel majd. Erről és az esélyekről is szó esett a kedd délelőtti, bükfürdői sajtótájékoztatón.
Berényi maradhat a kosárszövetség elnöke
2009. június 25. 15:43
Várhatóan Berényi János marad a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke. A csütörtök délelőtt kezdődött - és jelenleg is tartó - küldöttgyűlés határozatképes volt, és mivel az eddigi egyetlen ellenjelölt elvesztette támogatói bázisát, így valószínűleg az eddigi elöljáró marad a helyén.
Berényi János: Állok elébe a kihívásnak
2009. június 9. 20:28
Kedden délelőtt legitimálták a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnökét és elnökségét. Ismert, hogy a Pekosi SE és a Siókosár UK egyesületek beadványt adtak be a Fővárosi Bíróságon, megkérdőjelezve a Berényi János vezette testület 2007 március 9-i megválasztásának körülményeit. Bár a bíróság első fokon igazat adott nekik, a Főváros Ítélőtábla elutasította a keresetüket. Az elöljáró természetesen örömmel nyilatkozott honlapunknak és elmondta, szívesen folytatná a munkát.
Világbajnok spanyolok jöhetnek a nyáron!
2009. április 5. 20:19
Fantasztikus információkat osztott meg honlapunkkal Berényi János, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke. Az elöljáró elmondta, hogy spanyolországi látogatása során szóban megállapodott a spanyol szövetség első emberével arról, hogy Pau Gasolék a nyáron hazánkba érkeznek egy barátságos meccs erejéig. A női válogatott ezzel szemben utazhat. Mégpedig Szentpétervárra, ahol Sabtaj von Kalmanovicsnak, illetve a Szpartak Moszkva csapatának vendége lesz. Utóbbi orosz túra remek felkészülésül szolgálhat az Európa-bajnokságra.
All Star-gálával hangol a válogatott
2009. március 18. 14:40
A nyíregyházi All Star-gálán mutatkozhat be a generációváltás előtt álló magyar férfi kosárlabda-válogatott. A március 28-i esemény az első felkészülési meccse lesz Mészáros Lajos legényeinek a nyári pótselejtezők előtt. A szerdai sajtótájékoztatón Berényi János, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke elmondta, valódi tavaszi kosárünnepre készül a sportág. A gála másnapján ugyanis következik a női Magyar Kupa-finálé Sopronban. Az elöljáró azt is elárulta, azon dolgoznak, hogy a nyár folyamán hazánkba hozzák a spanyol válogatottat egy barátságos meccs erejéig.
Miért hazudott Rátgéber László?
2009. február 27. 18:57
Rátgéber László a magyar női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, a Szpartak Moszkva vezetőedzője megvádolta a magyar szövetséget, mondván az nem nyújtott segítő kezet a Sopronnak, hogy a Final Fourba jutott együttes Budapesten rendezhesse a legrangosabb európai klubtorna döntőjét. Berényi János elnök értetlenül fogadta a kijelentést, elmondása szerint nem is beszéltek erről Rátgéberrel, aki tudomása szerint mást sem keresett meg a szövetségből az ötletével.
Berényi vagy Gémesi lehet az új elnök
2009. február 3. 19:34
2008 áprilisában mondott le Erdei Tamás, a Nemzeti Sportszövetség elnöke. A szervezet azonban úgy döntött, hogy csak az olimpia után választ magának új elöljárót. A február 6-i tisztújító közgyülésre a Magyar Sport Házában kerül sor.
Következő »
24 ÓRA
22:24 Kitüntette a FIFA Szepesit21:43 Lisszabonból igazolt a Valencia21:23 Az NB II-ben azért indulhat a Vasas20:53 Még nem bajnok a Szolnok20:22 A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50 Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22 Bréking: hosszabbított a Juve edzője19:15 Három évre írt alá Görbiczék edzője18:50 Megvan a Barca elleni győztes taktika18:30 Bombaformában a magyar nehézatléta18:17 „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:48 Lehajrázták a sprinterkirályt a Girón17:32 Moszkvából pótolhatják Drogbát17:29 Magyar aranyeső Debrecenben17:28 Hazard helyében kit választanál?17:20 Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09 17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55 Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53 Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29 Defibrillátor minden futballpályán?15:55 Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45 A Villarrealból csemegézett a Sevilla15:41 Button vezetett, mikor megjött az eső15:09 Jön a skandináv futballdélután - blog14:55 BL-főtáblára törnek a fradisták14:42 Először jutott fel, rögtön bajnok lett!14:27 Tízezer ingyenjegy a Puskásba13:38 BL-főtáblás a Nordsjaelland!13:03 Úszó-Eb: a legjobb idővel döntős a váltó12:31 Alonso megadta az alaphangot Monacóban11:43 Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02 39 gyanúsított bundaügyben10:42 Elődöntős a Cor és a Boca10:10 Doha és Baku nem rendezhet olimpiát09:45 A Rangers torkára helyezték a kést09:17 Hetedik mérkőzés dönt BostonbanSze A Newcastle a Ligue 2-ből igazoltSze Fabregas reméli: Van Persie maradSze Budapesten választottak FIFA-elnökötSze Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze Cseh hegymászó hunyt el a HimalájábanSze Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze Benedek Tibor visszavonultSze A rózsaszín trikós győzelme a GirónSze Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesenSze Hulk a Chelsea ajánlatára várSze Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...Sze Babos Tímea párosban vigasztalódottSze Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknakSze Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?Sze Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze Babost egykori párospartnere ütötte kiSze Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-nSze Hazard döntött is, meg nem isSze Risztov a második legjobb idővel döntősSze Megműtötték az Arsenal reménységétSze Jakabos harmadik lett, mégis kiesett
Lapozás
Több hír
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS
AJÁNLOTT OLDALAK