Vigyázzunk a kincseinkre!

Szerző: Siklós ErikLétrehozva: 2010. december 28. 11:51
Remélhetőleg, ha 2060-ban, vagy 2110-ben visszaemlékeznek a 2010-es évre, akkor a magyar tenisz bekezdés aranybetűkkel íródik, és nem az marad meg száz év távlatából a sportág hazai híveiben, hogy ez volt az, amikor a szövetség tavaszi küldöttgyűlése ősszel a bíróságon folytatódott. Fucsovics Mártonnak és Babos Tímeának köszönhetően egy verőfényes, de szeles júliusi vasárnap, az All England Clubban elhihettük, hogy igenis érdemes nagyot álmodni.
Fotó: Reuters

 

 


Büszkék lehetünk akkor is, ha tudjuk: Fucsovics Márton nem azért lett Wimbledonban bajnok a junior fiúk versenyében, mert van egy jól működő szövetségi rendszer, aminek ő az első igazi gyümölcse. Sajnos Babos Tímea sem azért játszott négy Grand Slam-döntőt, és nyert meg hármat párosban, a korosztályos lányoknál, mert annyira kiváló az utánpótlás-nevelés Magyarországon. Isten őrizz, hogy ünneprontó legyek! Sőt, nem is az utánpótlás-nevelés hazai rendszerét próbálom kritizálni, vagy akár csak minősíteni. Egyszerűen arról van szó, hogy nem árt tisztában lenni a valósággal, ne higgyük, miénk a világ! Amit a két fiatal 2010-ben elért, az maga a csoda. A tenisznagyhatalmak szinte mindegyike elégedett lenne azokkal az eredményekkel, amelyeket a soproni Babos Tímea, a nyíregyházi Fucsovics Márton és a szegedi Zsiga Máté produkált abban az esztendőben, amikor a felnőtteknél Rafa Nadal visszahódította a trónt Roger Federertől.

Mielőtt felidéznénk fiataljaink példátlan sikereit és elemeznénk, hogy mire is jogosítanak, van-e valódi okunk a bizakodásra a következő tíz évre gondolva, egy rövid fejezetben összefoglalnám, mi is történt 2010-ben a profi tenisz színpadán. Ez talán azért sem haszontalan, mert így könnyebb lehet megértenünk, micsoda felejthetetlen évben jutott nekünk is a csillogásból.

A nőknél úgy indult a szezon, hogy végre megint lesz miről beszélni: visszatért Justine Henin, és rögtön két döntőt játszott Ausztráliában (Brisbane-ben Kim Clijsterstől, Melbourne-ben Serena Williamstől kapott ki). A nagy négyes (Serena Williams, Venus Williams, Kim Clijsters és Justine Henin) és a trónkövetelők (Caroline Wozniacki, Vera Zvonarjova, Viktorija Azarenka és Samantha Stosur) valódi versenyfutása nagyjából az idény közepén véget is ért. A világelső Serena Williams Wimbledon után, egy meglehetősen misztikus baleset miatt (üvegbe lépett egy müncheni étterem sötétségében) nem indult több WTA-viadalon. Heninnek szintén az All England Club bajnoksága jelentette az utolsó állomást. Venus Williams a US Openen még megmutatta, hogy számolni kell vele (a női mezőny legjobb meccsén, az elődöntőben kapott ki a címvédőtől), de ennél többet ő sem vállalt.

A nőknél Serena aratott, Zvonarjova idei két GS-döntőjéből az első bukta el júliusban  

Kim Clijsters sem szakadt szét, de legalább négy versenyre elment az idény második felében, és hármat meg is nyert (Cincinnati, New York és a dohai WTA-bajnokság). A két mélypont: a Roland Garros-döntő Francesca Schiavonéval és Samantha Stosurrel (no meg az olasz sikerével), valamint Peking, ahol a négy és fél - millió dolláros csúcstalálkozóról hárman hiányoztak az aktuális top ötből. Mindezek után egyáltalán nem meglepő, hogy 2010-ben, Caroline Wozniacki személyében megint olyan teniszező zárt a ranglista élén, aki nem nyert Grand Slamet (2008-ban Jelena Jankovics, 2004-05-ben Lindsay Davenport). Biztató lehet, hogy Ana Ivanovics a nyári 63. helyről visszakapaszkodott az első húsz közelébe és Marija Sarapovát is korai volna leírni.

Szávay Ági sorozatban negyedszer zárt a top negyvenben (37. lett), ami több mint dicséretes, de az igazi célját, a húsz közé kerülést nem tudta megvalósítani. Ezúttal a kisebb versenyeken gyűjtötte a pontjai jelentős részét (a nyáron, Budapesten és Prágában is veretlen maradt), de a Grand Slameken adós maradt a kiugró eredménnyel. Nem szabad elfelejteni, még mindig csak huszonkét éves, és remélhetőleg kimondható, hogy túljutott a 2007-es berobbanását követő, bő kétéves lelki válságon. A 2010-es szezon második felében többször jelét adta annak, hogy kimászott a gödörből, feldolgozta mindazt, ami történt vele, érettebb, tudatosabb lett, és a játékban is sikerült előrelépnie. Igaz ez még akkor is, ha az év utolsó versenyeit, fáradtság miatt lemondta. Újra ő az első számú magyar teniszező, és nem azért, mert Czink Melinda eltűnt a süllyesztőben (a 37.-ről a 306.-ra zuhant a ranglistán).

Nem szabad szó nélkül elmenni egy másik magyar lány, Arn Gréta teljesítménye mellett. A budapesti születésű, de sokáig német színekben versenyzett teniszező, túl a harmincon produkálta a legjobb idényét: pályafutása során először a 89. helyen fejezte be a szezont, amit a 231.-en kezdett. Nagyszerű pillanat lenne ez az átkötésre fiataljainkhoz, megemlítve, hogy Szávay Ági osztrák, Arn Gréta olasz edzővel dolgozik, illetve jutott előre. Mielőtt azonban elgondolkodnánk azon, hogy valóban törvényszerű, hogy a profi teniszben csak úgy lehet valaki sikeres Magyarországról, ha külföldi szakember irányítja a felkészülését, segíti a versenyeken, vagy akár szinte teljesen elköltözik, kiszakad az itthoni környezetből, szóval a fájdalmasnak tűnő kérdés előtt idézzük fel a férfiak sorozatának az idei mérföldköveit.

Nadal a US Openen szerezte meg a karrier Grand Slamet  

Hihetetlen, mennyi az apró hasonlóság a 2009-es és a 2010-es szezon között, csak a két ász szerepet cserélt. Nem arra gondolok, hogy megint minden Rafa Nadalról és Roger Federerről szólt (az utolsó huszonhárom Grand Slamből huszonegyet ők ketten nyertek). Emlékezhetünk a 2009. januári Australian Open-döntőre: Nadal felejthetetlen csatában akadályozta meg, hogy Federer beállítsa Pete Sampras rekordját. A fiatal spanyol egyszerre három Grand Slamen mondhatta magát címvédőnek, és úgy tűnt, megállíthatatlan. Aztán jött a Roland Garros és Robin Söderling… Közben a svájci előbb utolérte a legendás amerikait, majd wimbledoni diadalával (Nadal távollétében) le is hagyta, és újra elfoglalta a trónt. Aztán megint Melbourne, január.

Ezúttal Federer szezonja indul tökéletesen (Andy Murrayt iskolázta le a döntőben), és nem látni, ki állíthatja meg a fáradhatatlan svájci zsenit, akinél semmi jele a jóllakottságnak. A nagy rivális Nadal még mindig csak keresi a 2008-as formáját. Aztán jött a Roland Garros és Robin Söderling… Közben a spanyol rátalált a frigyládára, és még jobban kezdett teniszezni, mint első uralkodása idején. Párizsba már úgy érkezett a mallorcai, hogy Monte-Carlóban, Madridban és Rómában királlyá koronázták. Persze, hogy megcsinálta a salakos Grand Slamet, majd a wimbledoni trónt is visszahódította. Az egyetlen nem elhanyagolható különbséget a folytatás hozta: Nadal bevette Flushing Meadowst is (Federer, egy évvel korábban elbukott a US Open fináléjában). Rafael Nadal 24 évesen elérte a karrier Grand Slamet (Federernek ez 28 éves korára jött össze), és egy szezonban tudott egymásután három Grand Slamet nyerni, ami a bázelinek soha nem sikerült.

Federer (szemben) Murrayt legyőzve nyerte az Australian Opent  

Az üldözők névsora sem változott sokat, de Novak Djokovics és Andy Murray még mindig csak a dobogó második fokáért küzd. Juan Martín Del Potro szinte egész évben hiányzott sérülés miatt, míg Nyikolaj Davigyenkóról kiderült, hogy 2009 novemberében a csúcsra ért Londonban az ATP-döntőn, de onnan már csak lefelé vezet az orosz útja. Új, komoly kihívást jelentő gladiátor nem tűnt fel az arénában.

Akadt viszont egy magyar legény, a 21 éves Balázs Attila, aki kitartó munkával, sok apró sikerrel egy év alatt 338 helyet (ezt a nemzetközi porondon is jegyzik) lépett előre a ranglistán. Október 11-én a 153. volt, amivel talán visszahelyezte a magyar férfiteniszt az ATP Tour térképére. Ez így egyelőre lehet, hogy túlzás, de magának mindenképp megteremtette a lehetőséget arra, hogy Sávolt Attila után megint legyen kiért szurkolni a Grand Prix versenyeken. Sőt, három éven belül akár az is megtörténhet, hogy egyszerre két magyar teniszezőt jegyeznek a top 100-ban a világranglistán. Írhattam volna akár hármat (mit nekem), de úgy tudom, a kitűnő fizikai adottságokkal rendelkező, a junioroknál a hetedik helyig jutott Zsiga Máté az Egyesült Államokba megy egyetemre.

Itt az ideje, hogy legalább röviden összefoglaljuk, mi is történt 2010-ben Babos Tímeával és Fucsovics Mártonnal. A nyíregyházi fiú először utazott Ausztráliába és a januári túra végén, az egyéni elődöntő ellenére, akár csalódott is lehetett. Igaz, hatodik kiemeltként rajtolt, de úgy jutott a legjobb négyig, hogy akkor már azt éreztem, csak ő nyerhet. Magabiztosan vette az akadályokat és sokáig az sem zökkentette ki, hogy a sportvilág legjelentősebb menedzsercégeinek ügynökei folyamatosan ostromolták. Aztán elég volt egyetlen gyenge nap, és az amerikai Sean Berman élt a lehetőséggel (6:7, 3:6). A kimaradt ziccer ellenére Fucsovics nem tört össze. Visszatért Németországba, ahol évek óta készül egy akadémián, és dolgozott tovább. Júniusig nem sokszor hallatott magáról. Bemutatkozott a Davis-kupában: az észtek ellen 1:4 (vereség párosban és a már tétnélküli ötödik meccsen), és próbálkozott egy boszniai Futures versenyen.

A mentor-menedzser Joó György kicsit aggódott tavasszal, mert úgy érezte, hogy Marci megtorpant, ráadásul nem úgy dolgozik, ahogy az ő szintjén kellene. A hallei ATP Grand Prix selejtezőjéért kihagyta a Roland Garrost. Azért kapott szabadkártyát magyarként, mert egy évvel korábban ő győzött a junioroknál. A cseh Ján Hernychtől viszonylag simán kikapott (2:6, 4:6), de tapasztalatszerzésre mindenképp jó volt. Wimbledonba úgy érkezett, hogy közel négy hetet edzett, versenyzett füvön. Nem nyomaszthatta az esélyesség terhe, mert a 13.-nak emelték ki, de nem igazán törődött ezzel: játszmavesztés nélkül jutott a döntőbe, és ott sem adott esélyt ellenfelének (6:4, 6:4-re verte Benjamin Mitchellt). Ilyen egyszerű! Wimbledoni bajnok lett!

Reuters
Fucsovics a junioroknál wimbledoni bajnok lett Fotó: Reuters

Ha visszanézzük az elmúlt negyven év győzteseinek névsorát a junior fiúknál az All England Clubban (Björn Borg, Heinz Günthardt, Stefan Edberg, Ivan Lendl, Pat Cash, Leander Paes, Thomas Enqvist, Roger Federer és Gael Monfils), akkor megállapíthatjuk, hogy Fucsovics Márton nem csak július 4-én vasárnap este került előkelő társaságba, amikor együtt vacsorázhatott Rafa Nadallal. Azért azt sem szabad elfelejteni, hogy ebben a negyven évben legalább tizenöt olyan fiatal ünnepelt a füves szentéjben, akikből később semmi nem lett a felnőttek között. Fucsovics Márton eredményeiről még annyit, hogy wimbledoni diadalának köszönhetően néhány hétig vezette a világranglistát a fiúknál (természetesen ebben is ő az első magyar), de a US Openen nem tudta megismételni a sorozatát (második kiemeltként az elődöntőig bírta). Visszatérünk még Fucsovicshoz, illetve a mire számíthatunk, mi kell a fejlődéséhez kérdésekhez, de előbb nézzük Babos Tímea parádéit és kudarcait.

A soproni testnevelő, Babos Csaba kisebbik lánya már 2009-ben a harmadik helyen zárt a juniorok világranglistáján és a tucatnyi értékes győzelem mellett csak azért lehetett hiányérzete, mert a Grand Slameken (egy wimbledoni elődöntőt leszámítva) nem tudott maradandót alkotni. Hiába nőtt a mezőny fölé fizikálisan 2010-re (miközben még mindig egy évvel idősebbek ellen versenyzett) és lett az első adogatása a felnőttek között is komoly fegyver, a nagy áttörés sajnos elmaradt az egyéniben. Miután Melbourne-től Párizson át New Yorkig többször láttam játszani, ki merem jelenteni, hogy a kemény, következetes munkának köszönhetően egy év alatt rengeteget fejlődött a játéka. Határozottan jó húzásnak bizonyult az angliai akadémiára küldeni. Kis szerencsével és erősebb fejjel még emlékezetesebb szezont zárhatott volna, de nem szabad türelmetlennek, telhetetlennek lenni. Olyat produkált, ami nem csak hazai szinten példátlan. Egy naptári évben, négy egymást követő Grand Slamen játszott döntőt, és az Australian Open elvesztése után (ami leginkább a párján múlott) Párizsban, az All England Clubban és Flushing Meadowsban győzött.

Reuters
Babos háromszoros junior páros Grand Slam-bajnok lett Fotó: Reuters

Babos Tímea vagy Fucsovics Márton ér előbb a felnőtteknél az első százba? Az előbbi kérdés pesszimistább változata: hallunk-e még a két fiatal hősről? A második felvetést akár értelmetlennek is nevezhetném, de nem árt tudni, hogy kegyetlenül nehéz út vezet a profi teniszben a legjobbak közé - rengetegen elvéreztek, mielőtt célba értek volna. A 2010-es eredményeiknek köszönhetően Babos Tímea és Fucsovics Márton is bőven kap majd lehetőséget a bizonyításra 2011-ben. Természetesen közel sem annyi szabadkártyás indulás vár rájuk, mintha angolok, amerikaiak, franciák, vagy akár ausztrálok lennének, de még legalább tucatnyi országot sorolhatnék.

Eszembe jut Sándor György egyik legendás mondata: Egyenlő pályák, egyenlő esélyek. Az sem kizárt, hogy akár mindkettőjüket megkörnyékezi valamelyik tenisznagyhatalom. Itt is elmehet a profi sportoló „idegenlégiósnak”, mint a labdarúgó, a kézilabdázó, vagy a kosaras. Csak az azt jelenti, hogy mondjuk, Nagy-Britannia színeiben versenyez tovább. El sem tudjuk képzelni, mennyivel többet kapna ott bármelyikük! És ez végképp nem a hazai szövetség hibája. Egyszerűen ekkora a különbség. Ezért csoda, hogy ezek a gyerekek mit értek el.

Ja, és, hogy miért folytatódott a szövetség tavaszi közgyűlése ősszel a bíróságon? Az egy végtelenül szomorú, lehangoló történet. Teljességgel méltatlan Fucsovics Márton és Babos Tímea tündérmeséjéhez.

Hozzászólások
Tóth Sanyi 2010. december 28. 17:16 (1)
Rajongó
  1989
Tökéletes tenisszezon volt!



Rafa újra világelső! Tökéletes salakszezont produkált! Három GS-t nyert, amely közül mindhárom igen fontos! Wimbledon a hagyományai és történelme miatt minden teniszezőnek különösen jelentős trófea, A Roland Garros mindig is Rafa speciális GS-terepe volt és lesz.Éppen emiatt volt nagyon is fontos, hogy újra felülhetett Párizs tenisztrónjára! A US Openen aratott sikerrel pedig a Grand Slam karrierrt tette teljessé...Tökéletes szezon nincs, de ez a lehető legközelebb volt hozzá! Egy kicsit talána londoni finálé miatt fájhat a szívünk, de az ott játszott döntő is csúcs volt Rafa pályafutásában, hiszen eddig még sosem döntőzött a VB-n!



Ez már önmagában elég is lenne, de ha hozzátesszük fiataljaink GS-sikereit, és azt, hogy idén elcsíphettünk egy keveset az igazi Szávay Ágiból...akkor határozottan kijelenthető: TÖKÉLETES TENISZÉVÜNK VOLT!!! Mármint nekem, mint Rafa-drukkernek az volt))



Vamos RAFA!!!
24 ÓRA
Sze  Babos Tímea párosban vigasztalódottSze  Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze  Babost egykori párospartnere ütötte kiKe  Magyarok felemás napja  Nadal visszavágott Djokovicsnak Rómában  A legjobb magyar javított, már 65.  Elképesztő fordulat után bajnok SarapovaVa  Idén is Djoko-Nadal álomdöntő RómábanSzo  Nadal újra összetörte Ferrer szívétSzo  A Garros-bajnokkal döntőzik SarapovaSzo  Federer lesöpörte az olasz kedvencet  Elődöntős a magyar teniszező Prágában  Djokovics nyert, Federer következhet  Berdych kihozta a legjobbat Nadalból  Serena: félórás meccs, sír Róma  Ferrero megkóstolta FederertCsü  Nadal leiskolázta honfitársátCsü  Szomorú Babos a prágai tavaszbanSze  Megszorongatták Nadalt, de semmi többSze  Délelőtt döntött, délután nyert FedererSze  Szávay indulhat az olimpiánSze  Mindkét Williams simán jutott a 32-beKe  Djokovics: címvédőhöz méltó kezdésKe  Babos nyolcaddöntős PrágábanKe  Isner nagy fordítása RómábanVa  Madridban előzte meg Federer Nadalt!Va  Serena a világelsőnek sem kegyelmezettVa  A repülő Federer Nadal babérjaira törSzo  London múlhat a magyar lány vereségénSzo  A világelső már Serenára feni a fogátSzo  Djokovics Nadal sorsára jutott  Serena lesz a kék salak királynője?  Bojkottal fenyegetőznek a világsztárokCsü  Honfitársa verte ki Nadalt MadridbanSze  Federernek meggyűlt a baja a tehetséggelSze  Nadal kék salakon is NadalSze  A másik Williams jobban bírtaKe  Czink nyerte a magyarok csatájátKe  Venus Williams már csak két fordulót bír  Arn két helyet rontott a ranglistán  Két wimbledoni bajnok is oktatottVa  Del Potro a tízben, Wozniacki túlélteSzo  Olasz győztes a budapesti WTA-tornán  Kihagyja Madridot a sérült teniszsztár  Orosz-olasz teniszdöntő Budapesten  Arn már a selejtezőben kiesettSze  Minden magyar kiszállt a RómainKe  Babos kiesett, Czink továbbjutott  Négyből egy magyar nyolcaddöntős  Balázs óriási ugrása a világranglistánVa  Üldőzője verte a világelsőt StuttgartbanVa  Nadalt ünnepli egész BarcelonaVa  Hat magyar főtáblás a WTA-tornán!Szo  Ismét spanyol álomdöntő jön BarcelonábanSzo  Czink és Marosi is közel a főtábláhozSzo  Az elődöntőig élt a magyar teniszcsoda  ATP-elődöntőben szurkolhatunk magyarnak!  Nadal-parádé, Murray csomagolhat  Federer fő célja: Wimbledon, olimpiaCsü  Megküzdött Nadal a ranglista-246-kal
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Djokovics sérülése
  • Monfils pimasz megoldása a US Openen
  • Így győzték le Rafael Nadalt A horvát Ivan Dodig parádés játékkal okozott meglepetést Montrealban
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS