Teniszsztárból parlamenti képviselő lett

Létrehozva: 2011. december 9. 13:32
Két évvel visszavonulása után ismét hatalmas sikert ért el a korábbi világelső Marat Szafin, de az eddiginél jóval nehezebb feladatot vett a nyakába. A 31 éves sportember ugyanis bekerült az orosz parlamentbe, vagyis a Dumába, ahol a Vlagyimir Putyin nevével fémjelzett Egységes Oroszország nevű párt színeiben politizál majd.

Szafin kora alapján még akár profi teniszező is lehetne, de már régóta más életet folytat. Elszakadt kedvenc sportágától, a jövőben pedig politikusként elsősorban a Nyizsnyij Novgorod-i térség érdekeit szolgálja majd.

„Megváltozott az életem. Hirtelen olyan helyzetbe kerültem, amelyben igazán komoly döntéseket kell hoznom. Pici ügyekkel kezdődött az egész, majd hatalmas feladatokért lettem felelős. Pedig celebként is élhetnék, hívtak különböző reklámokba. De ez nem én lennék! Soha nem lennék ilyen, soha nem tennék ilyen dolgokat” – jelentette ki az orosz teniszsport legendája.

Marat Szafin úgy véli, mostani funkciójában nagy hasznát veszi múltbeli tapasztalatainak.

„Az megegyezik a teniszben és a politikában, hogy csak akkor lehetsz sikeres, ha erős a személyiséged. Erősnek kell lenned és jó ha tudod, milyen irányba akarsz haladni. Áldozatokat is hoznod kell. Az biztos, ezentúl heti öt napot dolgozom majd egy irodában, öltönyt viselve…Jó és rossz napjaim is lesznek, de az is biztos, ugyanúgy kell harcolnom, mint a pályán! Bonyolult lesz” – jelentette ki az orosz politikai élet új sztárja.

Marat Szafin annak idején sokak kedvence volt kissé ellentmondásos személyisége miatt. Tény, ezzel is kiemelkedett a mezőnyből, de eredményei sem voltak hétköznapiak. A US Openen 2000-ben, az Australian Openen 2005-ben diadalmaskodott. Egyesben összesen 15 tornát nyert meg, 2000. november 1-jén a világranglista 1. helyére került.

 
Hozzászólások
24 ÓRA
Sze  Babos Tímea párosban vigasztalódottSze  Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze  Babost egykori párospartnere ütötte kiKe  Magyarok felemás napja  Nadal visszavágott Djokovicsnak Rómában  A legjobb magyar javított, már 65.  Elképesztő fordulat után bajnok SarapovaVa  Idén is Djoko-Nadal álomdöntő RómábanSzo  Nadal újra összetörte Ferrer szívétSzo  A Garros-bajnokkal döntőzik SarapovaSzo  Federer lesöpörte az olasz kedvencet  Elődöntős a magyar teniszező Prágában  Djokovics nyert, Federer következhet  Berdych kihozta a legjobbat Nadalból  Serena: félórás meccs, sír Róma  Ferrero megkóstolta FederertCsü  Nadal leiskolázta honfitársátCsü  Szomorú Babos a prágai tavaszbanSze  Megszorongatták Nadalt, de semmi többSze  Délelőtt döntött, délután nyert FedererSze  Szávay indulhat az olimpiánSze  Mindkét Williams simán jutott a 32-beKe  Djokovics: címvédőhöz méltó kezdésKe  Babos nyolcaddöntős PrágábanKe  Isner nagy fordítása RómábanVa  Madridban előzte meg Federer Nadalt!Va  Serena a világelsőnek sem kegyelmezettVa  A repülő Federer Nadal babérjaira törSzo  London múlhat a magyar lány vereségénSzo  A világelső már Serenára feni a fogátSzo  Djokovics Nadal sorsára jutott  Serena lesz a kék salak királynője?  Bojkottal fenyegetőznek a világsztárokCsü  Honfitársa verte ki Nadalt MadridbanSze  Federernek meggyűlt a baja a tehetséggelSze  Nadal kék salakon is NadalSze  A másik Williams jobban bírtaKe  Czink nyerte a magyarok csatájátKe  Venus Williams már csak két fordulót bír  Arn két helyet rontott a ranglistán  Két wimbledoni bajnok is oktatottVa  Del Potro a tízben, Wozniacki túlélteSzo  Olasz győztes a budapesti WTA-tornán  Kihagyja Madridot a sérült teniszsztár  Orosz-olasz teniszdöntő Budapesten  Arn már a selejtezőben kiesettSze  Minden magyar kiszállt a RómainKe  Babos kiesett, Czink továbbjutott  Négyből egy magyar nyolcaddöntős  Balázs óriási ugrása a világranglistánVa  Üldőzője verte a világelsőt StuttgartbanVa  Nadalt ünnepli egész BarcelonaVa  Hat magyar főtáblás a WTA-tornán!Szo  Ismét spanyol álomdöntő jön BarcelonábanSzo  Czink és Marosi is közel a főtábláhozSzo  Az elődöntőig élt a magyar teniszcsoda  ATP-elődöntőben szurkolhatunk magyarnak!  Nadal-parádé, Murray csomagolhat  Federer fő célja: Wimbledon, olimpiaCsü  Megküzdött Nadal a ranglista-246-kal
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Djokovics sérülése
  • Monfils pimasz megoldása a US Openen
  • Így győzték le Rafael Nadalt A horvát Ivan Dodig parádés játékkal okozott meglepetést Montrealban
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS