Szávay egyet előre, Czink egyet hátra

Szerző: S.E.Létrehozva: 2010. február 22. 12:48
A múlt héten ugyan nem indult versenyen Száva Ági, de nem voltak megvédendő pontjai (tavaly Dubaiban kikapott az első fordulóban), ezért újak nélkül is a 31. helyre lépett előre a világranglistán. A másik top 100-as magyar, Czink Melinda közel-keleti útját nem kísérte szerencse (kikapott az első fordulóban Dubaiban) és ugyan nem voltak megvédendő pontjai, a többi eredmény úgy alakult, hogy visszacsúszott a 45. pozícióba. Az első tíz helyen nem történt változás a héten a nőknél.

Szávay Ági tavaly ilyenkor szerencsés vesztesként rajtolt az acapulcói 220000 dolláros WTA Grand Prix-n. Nem a ranglista helyezésével volt probléma, csak eredetileg nem nevezett, így a selejtezőből kellett a főtáblára küzdenie magát. Az idén idejében döntött, elkerülte a felesleges mérkőzéseket, ráadásul sokkal pihentebben és mentálisan, érzelmileg erősebben érkezett Mexikóba. Nem Dubaiból utazott a világ másik végébe és szemben a 2009-es szezonnal már most nyolc megnyert meccsnél tart a WTA Touron (tavaly Acapulcóban tudott először győzni). Egy éve a későbbi bajnok Venus Williams állította meg a negyeddöntőben (2:6, 7:5, 1:6) és, ha az idén újra találkoznak, akkor az azt jelenti, hogy az első számú magyar teniszező döntőbe jutott. Az amerikai sztár ugyanis az első kiemelt, Szávay pedig a második.

Azért a fináléig vezető út nem könnyű kaland. A 16 közé kerülésért a cseh Sandra Zahlavova (86.) az ellenfél. A negyeddöntőben Alize Cornet (89.), Budapest 2008. évi bajnoka, vagy Polona Hercog (60.), Kuhárszky Zoltán másik tehetséges tanítványa jöhet. A papírforma szerint az elődöntőben Gisela Dulko (37.) állhat a háló másik oldalán. Az argentinnal együtt indul párosban Szávay, de egyéniben eddig kétszer kikapott tőle, legutóbb tavaly Tokióban (3:6, 0:6).

 
Reuters
Czink Melinda visszacsúszott a ranglistán Fotó: Reuters

Czink Melinda Ázsiában maradt és Kuala Lumpurban, ötödik kiemeltként nem lehet nyugodt, mert a szabad kártyás Jan Ci veszélyes ellenfél. Jelenleg ugyan csak a 333. helyen áll a világranglistán, de két éve nem véletlenül volt 40.

Hozzászólások
 
24 ÓRA
17:10  Újabb doppingvád Nadallal szembenKe  Arn Gréta csomagolhat Párizsban  Arn már főtáblás PárizsbanSzo  Győzelemmel kezdett Arn Gréta PárizsbanSzo  Sima magyar vereség a Fed-kupában  Becsületből nyertek a magyar lányok  Elmaradt a bravúr, ki a felelős?Csü  Görögöket vertünk a Fed Kupa-nyitányonKe  Gabó azt mondta, óriási döntő volt!  Djokovics kiköltözött Nadal fejébőlVa  Djokovicsé a korona, Nadalé a reménySzo  Hősként várja haza a diktátor AzarenkátSzo  Fehérorosz királynő a női teniszben  Djokovicsnak legalább két élete vanCsü  Nadal megint elintézte Federert az AO-nCsü  Nyögős, hangos döntőt rendeznek a nőknélSze  Előadta a nagyhalált, de nyert DjokoSze  Egyre idegesítőbb a szibériai szirénaKe  Brutális csata után, itt a Nadal-FedererKe  Federer győzelemmel ünnepelte az 1000-etKe  Keletről érkezik az új királynő  Lecsapás 5 centiről, háló! - videó  Djokovics nem kegyelmezett HewittnakVa  „Egy vereség is lehet megtisztelő”Va  Federert és Wimbledont választotta NadalSzo  A csoda elmaradt: S. Williams hengerelt  Óriásbogárral szaladt a labdaszedőlány  Nehezebb magyarként a csúcsra jutniCsü  Arn Serenát is elintézné – videóinterjú!Csü  Megvalósult álom: jöhet Serena WilliamsSze  Federer videóüzenetet küldött DiánakSze  Őrjöngött a ciprusi: 4 ütőt tört összeKe  Baleset érte az egykori teniszvilágelsőtKe  Magyar győzelem Melbourne-ben az AO-en  Nadal beszólt Federernek, de már bánjaVa  Serena Williams összejött RoddickkalSzo  Akik tökéletesen hangoltak a GS-re  Magyar házi rangadó helyett bukás  AO 2012, a férfi egyes sorsolása  AO 2012, a női egyes sorsolása  Sorsoltak: nem lesz Federer-Nadal döntőCsü  Elmaradt a trónfosztás, Kvitova kiesettCsü  Tenisztörténeti Babos-siker az AO-enSze  Két lépésre az elsőségtől KvitováSze  Magyar lányok az Australian OpenenKe  Kemény csatában, de továbbment  Már minden magyar Melbourne-re készülhetVa  Babos bús, Czink főtáblás, Arn kiesettSzo  Tsonga bírta jobban a dohai strapátSzo  Akár a mamája is lehetne az ellenfele  Álomfinálé helyett: francia házidöntő!  Ez már bravúr: Babos elődöntős  Koronáját veszítheti a világelső  A csípője állította meg Clijsterst  Olasz vagy kínai örököse lesz ArnnakCsü  Alakul a Federer-Nadal álomdöntőCsü  Federer tovább menetel KatarbanCsü  Babos már negyeddöntős KínábanSze  Nehéz ütővel is könnyen nyert NadalSze  Serena Williams nem szereti a teniszt
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Djokovics sérülése
  • Monfils pimasz megoldása a US Openen
  • Így győzték le Rafael Nadalt A horvát Ivan Dodig parádés játékkal okozott meglepetést Montrealban
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS