Serena Williams játék nélkül búcsúzott

Szerző: SHLétrehozva: 2009. február 14. 17:32
A világelső amerikai Serena Williams hátsérülése miatt visszalépett a szombat délutáni elődöntőtől Párizsban, a 700 ezer dollár összdíjazású keménypályás női tenisztornán. Ellenfele, az orosz Jelena Gyementyjeva így játék nélkül került a döntőbe. Ott a franciák üdvöskéjével, Amélie Mauresmóval találkozik, aki három szettben győzte le a szerb Jelena Jankovicsot.

Az Australian Open bajnoka pénteken a francia Emilie Loit felett diadalmaskodott, ám a szombati meccs előtti bemelegítésen, mint elmondta, nem érezte jól magát, ezért visszalépett az összecsapástól.

 

Williams 1999 és 2003 után harmadszor nyerhette volna meg a tornát.

Két egykori világelső találkozóján két, tökéletesen ellentétes szettet láthatott a párizsi közönség. Az első játszmát a franciák egyetlen versenyben maradt teniszezője könnyedén, 6-2-vel hozta.

A második felvonásban aztán hozzá sem tudott szólni a játékhoz, az évet még ranglista-éllovasként kezdő Jankovics 6-0-ra lemosta a hazaiak klasszisát a pályáról.

Küzdelmes adogatójátékokkal indult a döntő szett, 2-1-ig hozták a játékosok a kötelezőt, ám ezután Mauresmo kétszer is brékelni tudott, és harmadik meccslabdáját értékesítve fináléba került.

A döntőt vasárnap 14:30-kor vívják.

 

PÁRIZS, KEMÉLYPÁLYÁS NŐI TENISZTORNA, ELŐDÖNTŐ
Gyementyjeva (orosz) - S. Williams (amerikai, 1.) - S. Williams sérülés miatt feladta
Mauresmo (francia, 8.) - Jankovics(szerb, 2.) 6:2, 0:6, 6:1

 

Hozzászólások
24 ÓRA
Sze  Babos Tímea párosban vigasztalódottSze  Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze  Babost egykori párospartnere ütötte kiKe  Magyarok felemás napja  Nadal visszavágott Djokovicsnak Rómában  A legjobb magyar javított, már 65.  Elképesztő fordulat után bajnok SarapovaVa  Idén is Djoko-Nadal álomdöntő RómábanSzo  Nadal újra összetörte Ferrer szívétSzo  A Garros-bajnokkal döntőzik SarapovaSzo  Federer lesöpörte az olasz kedvencet  Elődöntős a magyar teniszező Prágában  Djokovics nyert, Federer következhet  Berdych kihozta a legjobbat Nadalból  Serena: félórás meccs, sír Róma  Ferrero megkóstolta FederertCsü  Nadal leiskolázta honfitársátCsü  Szomorú Babos a prágai tavaszbanSze  Megszorongatták Nadalt, de semmi többSze  Délelőtt döntött, délután nyert FedererSze  Szávay indulhat az olimpiánSze  Mindkét Williams simán jutott a 32-beKe  Djokovics: címvédőhöz méltó kezdésKe  Babos nyolcaddöntős PrágábanKe  Isner nagy fordítása RómábanVa  Madridban előzte meg Federer Nadalt!Va  Serena a világelsőnek sem kegyelmezettVa  A repülő Federer Nadal babérjaira törSzo  London múlhat a magyar lány vereségénSzo  A világelső már Serenára feni a fogátSzo  Djokovics Nadal sorsára jutott  Serena lesz a kék salak királynője?  Bojkottal fenyegetőznek a világsztárokCsü  Honfitársa verte ki Nadalt MadridbanSze  Federernek meggyűlt a baja a tehetséggelSze  Nadal kék salakon is NadalSze  A másik Williams jobban bírtaKe  Czink nyerte a magyarok csatájátKe  Venus Williams már csak két fordulót bír  Arn két helyet rontott a ranglistán  Két wimbledoni bajnok is oktatottVa  Del Potro a tízben, Wozniacki túlélteSzo  Olasz győztes a budapesti WTA-tornán  Kihagyja Madridot a sérült teniszsztár  Orosz-olasz teniszdöntő Budapesten  Arn már a selejtezőben kiesettSze  Minden magyar kiszállt a RómainKe  Babos kiesett, Czink továbbjutott  Négyből egy magyar nyolcaddöntős  Balázs óriási ugrása a világranglistánVa  Üldőzője verte a világelsőt StuttgartbanVa  Nadalt ünnepli egész BarcelonaVa  Hat magyar főtáblás a WTA-tornán!Szo  Ismét spanyol álomdöntő jön BarcelonábanSzo  Czink és Marosi is közel a főtábláhozSzo  Az elődöntőig élt a magyar teniszcsoda  ATP-elődöntőben szurkolhatunk magyarnak!  Nadal-parádé, Murray csomagolhat  Federer fő célja: Wimbledon, olimpiaCsü  Megküzdött Nadal a ranglista-246-kal
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Djokovics sérülése
  • Monfils pimasz megoldása a US Openen
  • Így győzték le Rafael Nadalt A horvát Ivan Dodig parádés játékkal okozott meglepetést Montrealban
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS