Murraynek nem hazai pálya London

Létrehozva: 2010. november 23. 17:38
Andy Murraynek továbbra sem megy „hazai” földön: a skót teniszező bár első mérkőzésén győzött, kedd délután sima két szettben kikapott Roger Federertől a Londonban zajló ATP-világbajnokság csoportkör második forduló. A svájci karnyújtásnyira van az elődöntőtől.
Hiába állt Andy Murray mellé egy emberként az O2 Arena 17 és fél ezres közönsége, a skót teniszező nem volt egy súlycsoportban Roger Federerrel a vb harmadik napján.

A találkozó másfél óráig sem tartott, nem véletlenül: a bázeli zseni amikor csak tehette, beszaladt a hálóhoz röptézni, és többnyire a megfelelő ütemet is sikerült elkapnia.

Murray a második szettre teljesen elvesztette a hitét, Federer dupla brékjével állva hagyta sorsába beletörődő „ellenfelét”.

A korábbi világelső is érezte, „csak egymás idejét húznák az elnyújtott végjátékkal", és az első adandó alkalommal pontot tett a maratoni hosszúságúnak semmiképp sem nevezhető találkozó végére.

Amennyiben David Ferrer este legyőzi Robin Söderlinget a csoport másik összecsapásán, Federer harmadik meccsétől függetlenül elődöntős.

ATP-VB, B-CSOPORT:
Federer (spanyol, 2.)-Murray (brit, 5.) 6:4, 6:2

Később:
Söderling (svéd, 4.)-Ferrer (spanyol, 7.)
 
Hozzászólások
Pathó Bálint 2010. november 23. 17:46 (1)
Újonc
  79
Federer tudtommal nem spanyol
Hajrá Manchester United!!!
24 ÓRA
Sze  Babos Tímea párosban vigasztalódottSze  Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze  Babost egykori párospartnere ütötte kiKe  Magyarok felemás napja  Nadal visszavágott Djokovicsnak Rómában  A legjobb magyar javított, már 65.  Elképesztő fordulat után bajnok SarapovaVa  Idén is Djoko-Nadal álomdöntő RómábanSzo  Nadal újra összetörte Ferrer szívétSzo  A Garros-bajnokkal döntőzik SarapovaSzo  Federer lesöpörte az olasz kedvencet  Elődöntős a magyar teniszező Prágában  Djokovics nyert, Federer következhet  Berdych kihozta a legjobbat Nadalból  Serena: félórás meccs, sír Róma  Ferrero megkóstolta FederertCsü  Nadal leiskolázta honfitársátCsü  Szomorú Babos a prágai tavaszbanSze  Megszorongatták Nadalt, de semmi többSze  Délelőtt döntött, délután nyert FedererSze  Szávay indulhat az olimpiánSze  Mindkét Williams simán jutott a 32-beKe  Djokovics: címvédőhöz méltó kezdésKe  Babos nyolcaddöntős PrágábanKe  Isner nagy fordítása RómábanVa  Madridban előzte meg Federer Nadalt!Va  Serena a világelsőnek sem kegyelmezettVa  A repülő Federer Nadal babérjaira törSzo  London múlhat a magyar lány vereségénSzo  A világelső már Serenára feni a fogátSzo  Djokovics Nadal sorsára jutott  Serena lesz a kék salak királynője?  Bojkottal fenyegetőznek a világsztárokCsü  Honfitársa verte ki Nadalt MadridbanSze  Federernek meggyűlt a baja a tehetséggelSze  Nadal kék salakon is NadalSze  A másik Williams jobban bírtaKe  Czink nyerte a magyarok csatájátKe  Venus Williams már csak két fordulót bír  Arn két helyet rontott a ranglistán  Két wimbledoni bajnok is oktatottVa  Del Potro a tízben, Wozniacki túlélteSzo  Olasz győztes a budapesti WTA-tornán  Kihagyja Madridot a sérült teniszsztár  Orosz-olasz teniszdöntő Budapesten  Arn már a selejtezőben kiesettSze  Minden magyar kiszállt a RómainKe  Babos kiesett, Czink továbbjutott  Négyből egy magyar nyolcaddöntős  Balázs óriási ugrása a világranglistánVa  Üldőzője verte a világelsőt StuttgartbanVa  Nadalt ünnepli egész BarcelonaVa  Hat magyar főtáblás a WTA-tornán!Szo  Ismét spanyol álomdöntő jön BarcelonábanSzo  Czink és Marosi is közel a főtábláhozSzo  Az elődöntőig élt a magyar teniszcsoda  ATP-elődöntőben szurkolhatunk magyarnak!  Nadal-parádé, Murray csomagolhat  Federer fő célja: Wimbledon, olimpiaCsü  Megküzdött Nadal a ranglista-246-kal
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Djokovics sérülése
  • Monfils pimasz megoldása a US Openen
  • Így győzték le Rafael Nadalt A horvát Ivan Dodig parádés játékkal okozott meglepetést Montrealban
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS