Meztelen maradt a királynő

Szerző: Siklós Erik jelenti New YorkbólLétrehozva: 2011. szeptember 11. 05:30
A Serena hurrikán a világelsőt is elsöpörte Flushing Meadows-ban. A US Open második női egyes elődöntőjében a háromszoros győztes Serena Williams akkor nyert pontot a ranglistavezető Caroline Wozniacki ellen, amikor akart és figyelt. Nem voltak egy súlycsoportban: az este tíz után kezdődött meccsen az amerikai 1 óra 26 perc alatt 6:2, 6:4-re győzött úgy, hogy Wozniackinak összesen öt nyerő ütése volt (Serena Williamsnek 34). A dán-lengyel így továbbra is Grand Slam diadal nélkül ül a női teniszezők trónján, tavaly októberben kezdődött az uralkodása és az elsősége egyelőre nem forog veszélyben. A vasárnapi döntőben viszont Serena Williams és Samantha Stosur találkozik.

 

 
Reuters
Serena Williams fogadja a világelső köszöntését Fotó: Reuters

 

Az eredeti menetrend szerint a női döntőt kellett volna szombat este játszani az Arthur Ashe stadionban. A világ legnagyobb teniszarénája előtt legalább húszezren várakoztak, és nézték a kivetítőn Nadal és Murray csatáját. Nem unatkoztak, de közel három órát kellett ücsörögniük, ácsorogniuk mire bejuthattak. Addig is vásároltak, fogyasztottak, hozzájárulva a US Open profitjához. Akik nem követték a heti eseményeket, akár azt is hihették, hogy valóban a női finálé következik: a világelső a jelen legsikeresebb teniszezője ellen. Ezt szokták előrehozott döntőnek hívni, szóval nem jártak rosszul, akik hónapokkal korábban megvették a jegyüket a női fináléra és ”csak” egy elődöntőt kaptak.

 

US OPEN FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ

Novak Djokovics (szerb, 1.)- Roger Federer (svájci, 3.) 6:7(7), 4:6, 6:3, 6:2, 7:5
Rafael Nadal (spanyol, 2.) - Andy Murray (brit, 4.) 6:4, 6:2, 3:6, 6:2

US OPEN NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ


Serena Williams (amerikai, 28.) -  Caroline Wozniacki (dán, 1.) 6:2, 6:4
Samantha Stosur (ausztrál, 9.) - Angelique Kerber (német)  6:3, 2:6, 6:2

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Djoko újra meccslabdákról verte Federert
A Roland Garros elődöntő után a US Openen nem sikerült megállítania Roger Federernek a finálé kapujában Novak Djokovicsot. A svájci rendkívül okosan teniszezve elhúzott 2:0-ra, majd a döntő játszmában 5:3, 40:15-nél...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Nadal visszavághat Djokónak a döntőben
A címvédő Rafael Nadal sorozatban a harmadik Grand Slam elődöntőben bizonyult jobbnak Andy Murraynél és készülhet az idei hatodik döntőjére Novak Djokovics ellen. A szuper szombat második felvonásában a címvédő Nadal 3 óra 24...
Tovább a teljes cikkhez »

US OPEN 2011, SIKLÓS ERIK NAPLÓJA

 

 

Hozzászólások
24 ÓRA
Sze  Babos Tímea párosban vigasztalódottSze  Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze  Babost egykori párospartnere ütötte kiKe  Magyarok felemás napja  Nadal visszavágott Djokovicsnak Rómában  A legjobb magyar javított, már 65.  Elképesztő fordulat után bajnok SarapovaVa  Idén is Djoko-Nadal álomdöntő RómábanSzo  Nadal újra összetörte Ferrer szívétSzo  A Garros-bajnokkal döntőzik SarapovaSzo  Federer lesöpörte az olasz kedvencet  Elődöntős a magyar teniszező Prágában  Djokovics nyert, Federer következhet  Berdych kihozta a legjobbat Nadalból  Serena: félórás meccs, sír Róma  Ferrero megkóstolta FederertCsü  Nadal leiskolázta honfitársátCsü  Szomorú Babos a prágai tavaszbanSze  Megszorongatták Nadalt, de semmi többSze  Délelőtt döntött, délután nyert FedererSze  Szávay indulhat az olimpiánSze  Mindkét Williams simán jutott a 32-beKe  Djokovics: címvédőhöz méltó kezdésKe  Babos nyolcaddöntős PrágábanKe  Isner nagy fordítása RómábanVa  Madridban előzte meg Federer Nadalt!Va  Serena a világelsőnek sem kegyelmezettVa  A repülő Federer Nadal babérjaira törSzo  London múlhat a magyar lány vereségénSzo  A világelső már Serenára feni a fogátSzo  Djokovics Nadal sorsára jutott  Serena lesz a kék salak királynője?  Bojkottal fenyegetőznek a világsztárokCsü  Honfitársa verte ki Nadalt MadridbanSze  Federernek meggyűlt a baja a tehetséggelSze  Nadal kék salakon is NadalSze  A másik Williams jobban bírtaKe  Czink nyerte a magyarok csatájátKe  Venus Williams már csak két fordulót bír  Arn két helyet rontott a ranglistán  Két wimbledoni bajnok is oktatottVa  Del Potro a tízben, Wozniacki túlélteSzo  Olasz győztes a budapesti WTA-tornán  Kihagyja Madridot a sérült teniszsztár  Orosz-olasz teniszdöntő Budapesten  Arn már a selejtezőben kiesettSze  Minden magyar kiszállt a RómainKe  Babos kiesett, Czink továbbjutott  Négyből egy magyar nyolcaddöntős  Balázs óriási ugrása a világranglistánVa  Üldőzője verte a világelsőt StuttgartbanVa  Nadalt ünnepli egész BarcelonaVa  Hat magyar főtáblás a WTA-tornán!Szo  Ismét spanyol álomdöntő jön BarcelonábanSzo  Czink és Marosi is közel a főtábláhozSzo  Az elődöntőig élt a magyar teniszcsoda  ATP-elődöntőben szurkolhatunk magyarnak!  Nadal-parádé, Murray csomagolhat  Federer fő célja: Wimbledon, olimpiaCsü  Megküzdött Nadal a ranglista-246-kal
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Djokovics sérülése
  • Monfils pimasz megoldása a US Openen
  • Így győzték le Rafael Nadalt A horvát Ivan Dodig parádés játékkal okozott meglepetést Montrealban
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS