Nem indult jól a találkozó: az első tíz labdamenetből csak kettőt tudott megnyerni Arn Gréta, ráadásul két kettőshibát adogatott. Szerencsére gyorsan kiderült, hogy kezdeti idegességről van szó, egyből visszanyerte az elvesztett szerva-gémet és ez egyértelműen megnyugtatta. Egyre jobban teniszezett, remek szögeket ütött fonákkal, parádésan fogadta a szlovák adogatásait, képes volt variálni a játékot, és ha kellett, a betont súrolta a térde úgy lement az ütéshez. Cibulkovát meglepte a fordulat és a magyar teljesítménye, nem tudott válaszolni, sőt elbizonytalanodott és sokat hibázott. Álomszerűen alakult minden, 0:2-ről 6:2 lett, a pozsonyi kisietett a toalettre, de nem dobta be a törülközőt.
A második játszma sajnos nem ott folytatódott, ahol az első befejeződött. Dominika Cibulkova gyorsította a játékot, kevesebbet rontott, miközben agresszívan teniszezett. Meglépett 3:0-ra, de Arn a hetedik gémben visszanyerte a szett elején elvesztett adogatójátékot: a 4:4-ért szerválhatott, de pontot sem csinált. A pozsonyi a játszmáért, az egyenlítésért szerválva nem adott esélyt, jöhetett a döntő felvonás.
Egyre több árnyék jelent meg a pályán, ami biztos, nem segítette a teniszezőket, viszont nem sütött olyan erővel a nap. A hatos pálya lelátóján ülők többsége, számomra érthetetlen módon Cibulkovát bíztatta, talán mert ő az ismertebb, de azért nem csak a magyarok (5-6 Melbourne-ben élő honfitárs) szurkolt hangosan Arn Grétának. Az ütközet egyre fizikálisabbá vált, ami nem sok jót ígért, mert a szlovák közismert futógép, elnyűhetetlen örökmozgó.
![]() |
|
A játszma elejének dramaturgiája mit sem változott a korábbiakhoz képest, megint 0:2-vel rajtolt Arn, de érezni lehetett, hogy ezúttal sem tört meg. Akadtak kihagyásai, hibázott is, de hihetetlenül egyben volt fejben, nagyon fegyelmezetten, koncentráltan teniszezett, időnként valóban világszínvonalon. Sajnos hiába egyenlített, 3:3 után megint két kettőshiba és újra kapaszkodhatott. Semmire nyerte el a szlovák szerváját, 0:30-ról hozva a sajátját, már 5:4-re vezetett, igaz, ehhez a meccs leghosszabb játékát kellett hoznia, öt fogadóelőnyt hárítva.
A dráma fokozódott, lehetetlen volt megjósolni, ki örül majd a végén. Cibulkova percei következtek, 5:6-ról 7:6-ra fordított és a győzelemért szerválhatott. Arn Gréta kilátástalan helyzetben érezhette magát, amikor a szlováknak 30:0-ja volt, ráadásul előtte legalább három esetben az ő kárára tévedtek a vonalbírók. De a Cibulkova segített: előbb tenyeressel rontott kétszer, majd két kettőshiba és visszajött az esély. Arn Gréta bírta erővel, bár időnként valószínűleg csak a szíve vitte előre. Bámulatos labdameneteket produkáltak, a pozsonyi lőtte a labdákat, de a kiszorítósdiból gyakran jött ki jól a magyar, aki a hálónál is tudott pontot ütni.
Az igazság pillanata a tizennyolcadik játékban jött el: Cibulkova 15:30-nál kettőshibát adogatott (a hatodikat, de Arntól tizenkettőt kapott ajándékba), majd a második meccslabdánál nem érte el a magyar fonák nyesését. Óriási csata volt, 2 óra 43 percig kínozták egymást, míg a magyar 6:2, 3:6, 10.8-ra nyert. Gyönyörű, nagyon értékes diadal! Ezt biztos nem fogja úgy elfelejteni Arn Gréta, mint kettejük első találkozóját, a 2007-est. A boldog Arn Gréta még le sem jött a pályáról, már Pam Shriver tolta az orra alá a mikrofont, természetesen Serena Williamsről kérdezte. Szombatig biztosan megnő az érdeklődés iránta.
![]() |
|
"Nem voltam elég erős a fontos pillanatokban. Az első szettben nem azt játszottam, amit kellett volna, nem voltam elég agresszív, hagytam, hogy teniszezzen. Arn nagyon jól adogatott, az volt a legnagyobb fegyvere, de úgy érzem ezt a meccset inkább én vesztettem el, mint ő nyerte meg”- nyilatkozta Dominika Cibulkova a SportHirado.hu-nak, majd átadta a szót Arn Grétának - ez utóbbiról videós bizonyítékunk is van:
| NŐI EGYES, 2. FORDULÓ: |
|
Arn (magyar)–Cibulková (szlovák, 17.) 6:2, 3:6, 10:8 Wozniacki (dán, 1.)–Tatisvili (grúz) 6:1, 7:6 Bartoli (francia, 9.)–Dokic (ausztrál) 6:3, 6:2 Sarapova (orosz, 4.)–Hampton (amerikai) 6:0, 6:1 Clijsters (belga, 11.)–Foretz Gacon (francia) 6:0, 6:1 A. Radwanska (lengyel, 8.)–Ormaechea (argentin) 6:3, 6:1 Niculescu (román, 31.)–Parmentier (francia) 4:6, 6:4, 6:1 McHale (amerikai)–Erakovic (új-zélandi) 3:6, 7:6, 6:3 Jankovics (szerb, 13.)–Csang Kaj-csen (tajvani) 6:4, 6:2 Hantuchová (szlovák, 20.)–Curenko (ukrán) 4:6, 6:4, 6:3 Medina-Garrigues (spanyol, 26.)–Govorcova (fehérorosz) 6:1, 6:0 Li Na (kínai, 5.)–Rogowska (ausztrál) 6:2, 6:2 Azarenka (fehérorosz, 3.)–Dellacqua (ausztrál) 6:1, 6:0 Barthel (német)–Cetkovská (cseh, 32.) 7:5, 6:3 Bratcsikova (orosz)–Brianti (olasz) 6:2, 6:1 Benesová (cseh)–Peng Su-aj (kínai, 16.) 6:2, 6:4 Oprandi (olasz)–Schiavone (olasz, 10.) 6:4, 6:3 Görges (német, 22.)–Daniilidu (görög) 6:2, 2:0-nál Daniilidu feladta Voszkobojeva (kazah)–Pironkova (bolgár) 6:4, 6:4 Zvonarjova (orosz, 7.)–Hradecká (cseh) 6:1, 7:6 Makarova (orosz)–Kanepi (észt, 25.) 6:2, 7:5 S. Williams (amerikai, 12.)–Záhlavová-Strycová (cseh) 6:0, 6:4 Lisicki (német, 14.)–Peer (izraeli) 6:1, 6:2 Kuznyecova (orosz, 18.)–Stephens (amerikai) 7:6, 7:5 Kerber (német, 30.)–Dubois (kanadai) 7:5, 6:1 Cirstea (román)–U. Radwanska (lengyel) 1:6, 6:2, 6:3 Errani (olasz)–Petrova (orosz, 29.) 6:2, 6:2 Cseng Csie (kínai)–Vinci (olasz, 23.) 6:4, 6:2 V. King (amerikai)–Pavljucsenkova (orosz, 15.) 5:7, 6:3, 6:4 Ivanovics (szerb, 21.)–Krajicek (holland) 6:2, 6:3 Kirilenko (orosz, 27.)–Wozniak (kanadai) 6:4, 1:6, 6:2 Kvitová (cseh, 2.)–Suárez-Navarro (spanyol) 6:2, 2:6, 6:4 |
| FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ: |
|
Djokovics (szerb, 1.)–Giraldo (kolumbiai) 6:3, 6:2, 6:1 Nadal (spanyol, 2.)–Haas (német) 6:4, 6:3, 6:4 Federer (svájci, 3.)–A. Beck (német) A. Beck feladta Murray (brit, 4.)–Roger-Vasselin (francia) 6:1, 6:4, 6:4 Mahut (francia)–Ito T. (japán) 1:6, 7:6, 6:2, 6:2 Raonic (kanadai, 23.)–Petzschner (német) 6:4, 5:7, 6:2, 7:5 Hewitt (ausztrál)–Roddick (amerikai, 15.) 3:6, 6:3, 6:4-nél Roddick feladta Tipszarevics (szerb, 9.)–Duckworth (ausztrál) 3:6, 6:2, 7:6, 6:4 Gasquet (francia, 17.)–Golubjov (kazah) 6:4, 6:2, 3:0-nál Golubjov feladta Chela (argentin, 27.)–Andújar (spanyol) 6:4, 6:4, 6:3 Ferrer (spanyol, 5.)–Sweeting (amerikai) 6:7, 6:2, 3:6, 6:2, 6:3 Llodra (francia)–Bogomolov Jr. (amerikai, 32.) 6:1, 6:3, 4:6, 5:7, 6:4 Kukuskin (kazah)–Troicki (szerb, 19.) 5:7, 6:4, 6:2, 4:6, 6:3 Monfils (francia, 14.)–Bellucci (brazil) 2:6, 6:0, 6:4, 6:2 Benneteau (francia)–Simon (francia, 12.) 7:5, 7:6, 1:6, 3:6, 6:2 Nisikori (japán, 24.)–Ebden (ausztrál) 3:6, 1:6, 6:4, 6:1, 6:1 Gil (portugál)–Granollers (spanyol, 26.) 6:3, 4:6, 6:4, 6:3 Tsonga (francia, 6.)–Mello (brazil) 7:5, 6:4, 6:4 Falla (kolumbiai)–Fish (amerikai, 8.) 7:6, 6:3, 7:6 Kohlschreiber (német)–Riba (spanyol) 6:0, 4:0-nál Riba feladta Lu Jen-hszün (tajvani)–Serra (francia) 7:5, 6:2, 6:2 Del Potro (argentin, 11.)–Kavcic (szlovén) 6:4, 7:5, 6:3 Dolgopolov (ukrán, 13.)–Kamke (német) 4:6, 6:1, 6:1, 3:6, 8:6 Tomic (ausztrál)–Querrey (amerikai) 3:6, 6:3, 7:6, 6:3 Karlovic (horvát)–Berlocq (argentin) 7:6, 3:6, 6:3, 6:4 Berdych (cseh, 7.)–O. Rochus (belga) 6:1, 6:0, 7:6 K. Anderson (dél-afrikai, 30.)–Sztahovszkij (ukrán) 3:6, 6:1, 7:6, 6:3 Wawrinka (svájci, 21.)–Bagdatisz (ciprusi) 7:6, 6:4, 5:7, 6:1 Almagro (spanyol, 10.)–Dimitrov (bolgár) 4:6, 6:3, 6:7, 6:4, 6:0 Isner (amerikai, 16.)–Nalbandian (argentin) 4:6, 6:3, 2:6, 7:6, 10:8 López (spanyol, 18.)–Cipolla (olasz) 7:5, 7:6, 6:2 Lacko (szlovák)–Young (amerikai) 6:3, 6:1, 3:6, 6:3 |


