Közel a címvédéshez az olasz csapat

Létrehozva: 2010. november 7. 10:46
Nem borult a papírforma, a tavalyi győztes olasz női teniszválogatott a nyitó napon mindössze tizennégy gémet veszített az Egyesült Államok vendégeként a Fed-kupa döntőjében. Így az itáliaiaknak vasárnap már csak egy találkozót kell nyerniük ahhoz, hogy 2006 és 2009 ismét magasba emeljék a trófeát.

 

 

A döntőt San Diego rendezi, de lehetne a találkozó a világ bármelyik másik városában, sehol sem lenne esélye az amerikaiaknak. Nem elég, hogy a Williams-nővérek sérülés miatt nem szerepelhetnek, a végső összeállítás így is elég bizarr...A szombaton szereplő Bethanie Mattek-Sands ugyan harmadik az amerikai teniszezőnők rangsorában, de mindössze 58. a WTA-nál. Az első napon kezdő Coco Vandeweghe pedig hazájában is csak nyolcadik, a világranglistán pedig a 114. pozíciót mondhatja magáénak...

A túloldalon ezzel szemben a Roland Garros-győztes Francesca Schiavone (7.) és a szépséges Flavio Pennetta (23.) lépett pályára. Ehhez képest az is szép teljesítmény volt Mattektól, hogy első szettet csak rövidítésben bukta el Pennettával szemben.

FED-KUPA-DÖNTŐ, 1. NAP:
San Diego: Egyesült Államok-Olaszország 0-2
Vandeweghe-Schiavone 2:6, 4:6
Mattek-Pennetta 6:7, 2:6

 

Hozzászólások
24 ÓRA
Sze  Babos Tímea párosban vigasztalódottSze  Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze  Babost egykori párospartnere ütötte kiKe  Magyarok felemás napja  Nadal visszavágott Djokovicsnak Rómában  A legjobb magyar javított, már 65.  Elképesztő fordulat után bajnok SarapovaVa  Idén is Djoko-Nadal álomdöntő RómábanSzo  Nadal újra összetörte Ferrer szívétSzo  A Garros-bajnokkal döntőzik SarapovaSzo  Federer lesöpörte az olasz kedvencet  Elődöntős a magyar teniszező Prágában  Djokovics nyert, Federer következhet  Berdych kihozta a legjobbat Nadalból  Serena: félórás meccs, sír Róma  Ferrero megkóstolta FederertCsü  Nadal leiskolázta honfitársátCsü  Szomorú Babos a prágai tavaszbanSze  Megszorongatták Nadalt, de semmi többSze  Délelőtt döntött, délután nyert FedererSze  Szávay indulhat az olimpiánSze  Mindkét Williams simán jutott a 32-beKe  Djokovics: címvédőhöz méltó kezdésKe  Babos nyolcaddöntős PrágábanKe  Isner nagy fordítása RómábanVa  Madridban előzte meg Federer Nadalt!Va  Serena a világelsőnek sem kegyelmezettVa  A repülő Federer Nadal babérjaira törSzo  London múlhat a magyar lány vereségénSzo  A világelső már Serenára feni a fogátSzo  Djokovics Nadal sorsára jutott  Serena lesz a kék salak királynője?  Bojkottal fenyegetőznek a világsztárokCsü  Honfitársa verte ki Nadalt MadridbanSze  Federernek meggyűlt a baja a tehetséggelSze  Nadal kék salakon is NadalSze  A másik Williams jobban bírtaKe  Czink nyerte a magyarok csatájátKe  Venus Williams már csak két fordulót bír  Arn két helyet rontott a ranglistán  Két wimbledoni bajnok is oktatottVa  Del Potro a tízben, Wozniacki túlélteSzo  Olasz győztes a budapesti WTA-tornán  Kihagyja Madridot a sérült teniszsztár  Orosz-olasz teniszdöntő Budapesten  Arn már a selejtezőben kiesettSze  Minden magyar kiszállt a RómainKe  Babos kiesett, Czink továbbjutott  Négyből egy magyar nyolcaddöntős  Balázs óriási ugrása a világranglistánVa  Üldőzője verte a világelsőt StuttgartbanVa  Nadalt ünnepli egész BarcelonaVa  Hat magyar főtáblás a WTA-tornán!Szo  Ismét spanyol álomdöntő jön BarcelonábanSzo  Czink és Marosi is közel a főtábláhozSzo  Az elődöntőig élt a magyar teniszcsoda  ATP-elődöntőben szurkolhatunk magyarnak!  Nadal-parádé, Murray csomagolhat  Federer fő célja: Wimbledon, olimpiaCsü  Megküzdött Nadal a ranglista-246-kal
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Djokovics sérülése
  • Monfils pimasz megoldása a US Openen
  • Így győzték le Rafael Nadalt A horvát Ivan Dodig parádés játékkal okozott meglepetést Montrealban
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS