Pedig a dél-amerikai együttes megszorongatta a spanyol csapatot, amely hazai pályán, a korábbi világelső Rafael Nadal vezérletével diadalmaskodott 3-1-re. Reálisan az argentinok sem várhatták, hogy Sevillában hódítják el először a trófeát…
Az ESPN Deportes úgy tudja, Vazquez helyére ketten pályáznak, két korábbi játékos, Martin Jaite és Mariano Zabaleta. Sőt, az argentin Ole című napilap szerint Jaite már meg is állapodott a szövetséggel.
Kirúgták az argentinok sikerkapitányát
Létrehozva: 2011. december 6. 19:22
Az argentin férfi teniszválogatott vasárnap negyedszer veszített a Davis Kupa döntőjében, a szövetség pedig máris elengedte a csapat edzőjét, Tito Vazquezt. A hivatalos indoklást nem hozták nyilvánosságra, csak az tűnik bizonyosnak, nem hosszabbították meg a szakember szerződését.
24 ÓRA
Sze Babos Tímea párosban vigasztalódottSze Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze Babost egykori párospartnere ütötte kiKe Magyarok felemás napjaHé Nadal visszavágott Djokovicsnak RómábanHé A legjobb magyar javított, már 65.Hé Elképesztő fordulat után bajnok SarapovaVa Idén is Djoko-Nadal álomdöntő RómábanSzo Nadal újra összetörte Ferrer szívétSzo A Garros-bajnokkal döntőzik SarapovaSzo Federer lesöpörte az olasz kedvencetPé Elődöntős a magyar teniszező PrágábanPé Djokovics nyert, Federer következhetPé Berdych kihozta a legjobbat NadalbólPé Serena: félórás meccs, sír RómaPé Ferrero megkóstolta FederertCsü Nadal leiskolázta honfitársátCsü Szomorú Babos a prágai tavaszbanSze Megszorongatták Nadalt, de semmi többSze Délelőtt döntött, délután nyert FedererSze Szávay indulhat az olimpiánSze Mindkét Williams simán jutott a 32-beKe Djokovics: címvédőhöz méltó kezdésKe Babos nyolcaddöntős PrágábanKe Isner nagy fordítása RómábanVa Madridban előzte meg Federer Nadalt!Va Serena a világelsőnek sem kegyelmezettVa A repülő Federer Nadal babérjaira törSzo London múlhat a magyar lány vereségénSzo A világelső már Serenára feni a fogátSzo Djokovics Nadal sorsára jutottPé Serena lesz a kék salak királynője?Pé Bojkottal fenyegetőznek a világsztárokCsü Honfitársa verte ki Nadalt MadridbanSze Federernek meggyűlt a baja a tehetséggelSze Nadal kék salakon is NadalSze A másik Williams jobban bírtaKe Czink nyerte a magyarok csatájátKe Venus Williams már csak két fordulót bírHé Arn két helyet rontott a ranglistánHé Két wimbledoni bajnok is oktatottVa Del Potro a tízben, Wozniacki túlélteSzo Olasz győztes a budapesti WTA-tornánPé Kihagyja Madridot a sérült teniszsztárPé Orosz-olasz teniszdöntő BudapestenPé Arn már a selejtezőben kiesettSze Minden magyar kiszállt a RómainKe Babos kiesett, Czink továbbjutottHé Négyből egy magyar nyolcaddöntősHé Balázs óriási ugrása a világranglistánVa Üldőzője verte a világelsőt StuttgartbanVa Nadalt ünnepli egész BarcelonaVa Hat magyar főtáblás a WTA-tornán!Szo Ismét spanyol álomdöntő jön BarcelonábanSzo Czink és Marosi is közel a főtábláhozSzo Az elődöntőig élt a magyar teniszcsodaPé ATP-elődöntőben szurkolhatunk magyarnak!Pé Nadal-parádé, Murray csomagolhatPé Federer fő célja: Wimbledon, olimpiaCsü Megküzdött Nadal a ranglista-246-kal
Lapozás
Több hír
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS
AJÁNLOTT OLDALAK