Gyémánt teniszpályát avattak Pekingben

Létrehozva: 2011. október 1. 10:45
A tenisz két élő legendájának, Pete Samprasnak és Marat Szafinnak a főszereplésével avatták fel a Kínai Nemzeti Teniszközpont legújabb varázslatát, a Diamond Courtot (Gyémánt pálya). A két korábbi világelső parádéjából az orosz került ki győztesen (6:3, 6:4), csakúgy, mint a 2000-es US Open-döntőben, igaz, az eredmény most másodlagos volt.

Pete Sampras életében először érkezett Pekingbe, és elmondta, hogy 2002-es visszavonulása óta nem hiányzik a tenisszel járó stressz, utazás, hogy ő legyen a világ legjobbja, de a sport nagy pillanataiért érdemes újra meg újra ütőt rangadni. Bevallása szerint a wimbledoni bajnokság idején mindig követi az eseményeket, olykor elszorul a szíve, de tudja, hogy nincs mit tenni, túl kell lépni, és csodálattal figyeli a mai legjobbakat.

Sampras és Szafin alig egy órás csatája ámulatba ejtette a telt házas kínai publikumot, a boldogság csak fokozódott, amikor az egyéni mérkőzés után két hazai büszkeséggel, Peng Suhajjal és Zseng Suhajjal párosoztak a fiúk.

Komolyabb volt a tét néhány pályával odébb: döntő szett rövidítésben kapott ki a brit szabadkártyás tehetségtől, Laura Robsontól Czink Melinda a pekingi 4,5 millió dolláros tenisztorna selejtezőjében, így nem jutott a főtáblára. A kvalifikáció másik magyarjáról, Arn Grétáról egyelőre nincs hír.

Eközben Agnieszka Radwanska szezonbeli második WTA-tornáját nyerte Tokióban, ugyanazt a Vera Zvonarjovát győzte le, akinél augusztusban a carlsbadi fináléban is jobbnak bizonyult.

Az orosz ezzel tovább rontotta amúgy sem fényes döntős mérlegét, 30 mérkőzésből csak 12-t tudott megnyerni.

 
chinaopen.cn
A vadonatúj Gyémánt pálya madártávlatból Fotó: chinaopen.cn
WTA TOKIÓ, PAN PACIFIC OPEN, 2,05 MILLIÓ DOLLÁR, DÖNTŐ:
A. Radwanska (lengyel, 9.)-Zvonarjova (orosz, 4.) 6:3, 6:2
WTA PEKING, CHINA OPEN, 4,5 MILLIÓ DOLLÁR, SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ:
Robson (brit)-Czink (magyar) 6:3, 3:6, 7:6(7-4)
Hozzászólások
24 ÓRA
Sze  Babos Tímea párosban vigasztalódottSze  Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze  Babost egykori párospartnere ütötte kiKe  Magyarok felemás napja  Nadal visszavágott Djokovicsnak Rómában  A legjobb magyar javított, már 65.  Elképesztő fordulat után bajnok SarapovaVa  Idén is Djoko-Nadal álomdöntő RómábanSzo  Nadal újra összetörte Ferrer szívétSzo  A Garros-bajnokkal döntőzik SarapovaSzo  Federer lesöpörte az olasz kedvencet  Elődöntős a magyar teniszező Prágában  Djokovics nyert, Federer következhet  Berdych kihozta a legjobbat Nadalból  Serena: félórás meccs, sír Róma  Ferrero megkóstolta FederertCsü  Nadal leiskolázta honfitársátCsü  Szomorú Babos a prágai tavaszbanSze  Megszorongatták Nadalt, de semmi többSze  Délelőtt döntött, délután nyert FedererSze  Szávay indulhat az olimpiánSze  Mindkét Williams simán jutott a 32-beKe  Djokovics: címvédőhöz méltó kezdésKe  Babos nyolcaddöntős PrágábanKe  Isner nagy fordítása RómábanVa  Madridban előzte meg Federer Nadalt!Va  Serena a világelsőnek sem kegyelmezettVa  A repülő Federer Nadal babérjaira törSzo  London múlhat a magyar lány vereségénSzo  A világelső már Serenára feni a fogátSzo  Djokovics Nadal sorsára jutott  Serena lesz a kék salak királynője?  Bojkottal fenyegetőznek a világsztárokCsü  Honfitársa verte ki Nadalt MadridbanSze  Federernek meggyűlt a baja a tehetséggelSze  Nadal kék salakon is NadalSze  A másik Williams jobban bírtaKe  Czink nyerte a magyarok csatájátKe  Venus Williams már csak két fordulót bír  Arn két helyet rontott a ranglistán  Két wimbledoni bajnok is oktatottVa  Del Potro a tízben, Wozniacki túlélteSzo  Olasz győztes a budapesti WTA-tornán  Kihagyja Madridot a sérült teniszsztár  Orosz-olasz teniszdöntő Budapesten  Arn már a selejtezőben kiesettSze  Minden magyar kiszállt a RómainKe  Babos kiesett, Czink továbbjutott  Négyből egy magyar nyolcaddöntős  Balázs óriási ugrása a világranglistánVa  Üldőzője verte a világelsőt StuttgartbanVa  Nadalt ünnepli egész BarcelonaVa  Hat magyar főtáblás a WTA-tornán!Szo  Ismét spanyol álomdöntő jön BarcelonábanSzo  Czink és Marosi is közel a főtábláhozSzo  Az elődöntőig élt a magyar teniszcsoda  ATP-elődöntőben szurkolhatunk magyarnak!  Nadal-parádé, Murray csomagolhat  Federer fő célja: Wimbledon, olimpiaCsü  Megküzdött Nadal a ranglista-246-kal
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Djokovics sérülése
  • Monfils pimasz megoldása a US Openen
  • Így győzték le Rafael Nadalt A horvát Ivan Dodig parádés játékkal okozott meglepetést Montrealban
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS