Federer videóüzenetet küldött Diának

Szerző: Siklós Erik jelenti Melbourne-bőlLétrehozva: 2012. január 18. 09:15
Akár tündérmesének is minősíthetném, ha a történet alapja nem lenne szívszaggató. A tizennégy éves Decsi Dia a sportnak élt, teniszező szeretett volna lenni, ezért edzett öt éve. Aztán novemberben ő is azon a buszon ült Egyiptomban, amely tragikus balesetet szenvedett útban a repülőtérre, tele magyarokkal. A tehetséges lánynak még a kairói kórházban le kellett vágni a jobb karját és a bal is komoly veszélyben volt. A kezelése, a gyógyulása Budapesten folytatódott, ekkor ismerkedtünk meg, december elején.

Az egyik orvosa hívott fel telefonon és kérdezte meg, nem látogatnám-e meg. Természetesen már másnap ott voltam és azonnal magával ragadott Dia ereje, bátorsága, irigylésre méltó pozitív szemlélete. Teniszről beszélgettünk, hogy milyen szerencsés vagyok, amiért Roger Federer közelében dolgozhatom. Hirtelen arra gondoltam, miért ne üzenhetne Dia a svájci klasszisnak, majd januárban, Melbourne-ben átadom neki. Bár még soha nem vállaltam ilyen feladatot, hasonlót sem nagyon, mert egy akkreditált újságíró nem élhet vissza a helyzetével a teniszvilágban (nem lehet aláírást kérni az interjúszobában), ezúttal bármit megtettem volna…

 

Felvettük a videóüzenetet.

Kivételesen korán érkeztem az idén Melbourne-be. Általában az Australian Open első napján szoktam beesni, de most már az előző szerdán megérkeztem. Nem titkoltan azért is, hogy jobb esélyem legyen a videóüzenet átadására, a verseny alatt nem illik zavarni a játékosokat. Igyekeztem a hivatalos utat járni, először az ATP egyik illetékesét avattam be és át is adtam Nicola Arzaninak a DVD-t. Megértette az ügy lényegét, nagyon kedvesen ígérte meg, hogy segít. Aztán szombaton összefutottam Tony Godsickkel és régi ismeretségünkre tekintettel megkértem, jöjjön az asztalomhoz, hogy mutassak neki valamit. Mikor végignézte Dia videóját az arcára volt írva, hogy számíthatok rá. Láthatóan megérintette a magyar lány üzenete, sorsa. Azt mondta, ez az igazi élet, Roger mindenképp válaszolni fog és még ajándékot is küld.

Hétfőn este, az első meccse után mondta el a vidóüzenetét Roger Federer. Hihetetlenül kedves és közvetlen volt, egyértelműen megéríntette őt Diána sorsa.

Decsi Dia következő operációja január 26-án lesz. Az ausztriai Linzben egy egész napos műtéttel próbálják megmenteni a balkarját, újraépítve a könyökét. Ha csak egy kicsivel több erőt ad neki Roger személyes üzenete már megérte… Remélem, még az idén összejön a beígért találkozó. Ha nem Roger Federer utazik Győrbe, akkor majd Dia megy Párizsba, Londonba, esetleg Bázelbe és a kedvencének biztos lesz néhány perce, hogy bearanyozza a napját.

Sokat gondolkodtam, szabad-e nyilvánosságra hoznom a történetet, a két személyes videóüzenetet. A családtól zöldjelzést kaptam (már csak azért is, mert Dia így nézhette meg a leggyorsabban Roger Federer válaszát), de Federer menedzsmentje azt kérte, ne rakjam ki a netre Roger üzenetét, az Diánának szól. Ha ő úgy dönt, hogy megjeleníti a weben, annak semmi akadálya, de ez neki szól. Teljesen érthető és tiszteletben tartandó álláspont, csak kicsit a 22-es csapdájába kerültem. Így az Australian Open végéig várnia kell, kellene Diánának, hogy lássa kedvence neki szóló üzenetét, mert mailben nem tudom elküldeni a videót, túl nagy a mérete. Remélem, sikerül gyorsan megoldást találni!

Címkék: Roger Federer
Hozzászólások
Kocsis Janos 2012. január 19. 09:07 (9)
Avatar_70_male
Újonc
  1
A videó üdvözletet le lehetne játszani Diának, amíg a dvd nem érkezik meg Linzbe, msn vagy skype internet kapcsolaton keresztül.csak 2 normális laptop vagy pc kell hozzá, a web-kamerán keresztül is meg lehet igy nézni az üdvözletet.Sok szerencsét és sikeres gyógyulást Diának.Üdvözlettel,

Kocsis János
LexH Lex 2012. január 19. 07:43 (8)
Újonc
  80
Jó, hogy vállaltad a feladatot és az is, hogy közzétetted a történetet.Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb láthatjuk valahol a videoüzenetet

Szerkesztve: 2012. január 19. 07:52
Kreuzer Alex 2012. január 18. 19:04 (7)
Avatar_70_male
Újonc
  1
Could somebody translate this very sad story into English? Thank you! Best wishes to Diana Decsi!
Winkler Artúr 2012. január 18. 16:05 (6)
Avatar_70_male
Újonc
  78
Kiartás Dia, jobbulást! Fed egy igazi úriember!
Pipó Gergő 2012. január 18. 15:32 (5)
Újonc
  2
fel lehet tenni youtube-ra úgy is hogy csak egy bizonyos személy láthassa, adott esetben Dia, vagy van olyan is hogy csak az láthassa akinek a birtokában van a videó linkje...szép gesztus volt Rogertől és sok sikert Diának a felépüléshez!
Hajrá Real Madrid!!!
Domboróczky Dalma 2012. január 18. 14:20 (4)
Avatar_70_female
Újonc
  3
Ez nem csak Roger érdeme, Siklós Eriknek is nagy szíve van, hogy minden követ megmozgatott egy boldogabb nap(ok)nak.
Bugár László 2012. január 18. 14:07 (3)
Újonc
  120
egy igazi példakép!!!!
Hajrá Real Madrid!!!
N. Ádám 2012. január 18. 13:42 (2)
Avatar_70_male
Újonc
  68
Rendes Rogertől
Sporthiradó Szerkesztő 2012. január 18. 09:21 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  53331
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
Sze  Babos Tímea párosban vigasztalódottSze  Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze  Babost egykori párospartnere ütötte kiKe  Magyarok felemás napja  Nadal visszavágott Djokovicsnak Rómában  A legjobb magyar javított, már 65.  Elképesztő fordulat után bajnok SarapovaVa  Idén is Djoko-Nadal álomdöntő RómábanSzo  Nadal újra összetörte Ferrer szívétSzo  A Garros-bajnokkal döntőzik SarapovaSzo  Federer lesöpörte az olasz kedvencet  Elődöntős a magyar teniszező Prágában  Djokovics nyert, Federer következhet  Berdych kihozta a legjobbat Nadalból  Serena: félórás meccs, sír Róma  Ferrero megkóstolta FederertCsü  Nadal leiskolázta honfitársátCsü  Szomorú Babos a prágai tavaszbanSze  Megszorongatták Nadalt, de semmi többSze  Délelőtt döntött, délután nyert FedererSze  Szávay indulhat az olimpiánSze  Mindkét Williams simán jutott a 32-beKe  Djokovics: címvédőhöz méltó kezdésKe  Babos nyolcaddöntős PrágábanKe  Isner nagy fordítása RómábanVa  Madridban előzte meg Federer Nadalt!Va  Serena a világelsőnek sem kegyelmezettVa  A repülő Federer Nadal babérjaira törSzo  London múlhat a magyar lány vereségénSzo  A világelső már Serenára feni a fogátSzo  Djokovics Nadal sorsára jutott  Serena lesz a kék salak királynője?  Bojkottal fenyegetőznek a világsztárokCsü  Honfitársa verte ki Nadalt MadridbanSze  Federernek meggyűlt a baja a tehetséggelSze  Nadal kék salakon is NadalSze  A másik Williams jobban bírtaKe  Czink nyerte a magyarok csatájátKe  Venus Williams már csak két fordulót bír  Arn két helyet rontott a ranglistán  Két wimbledoni bajnok is oktatottVa  Del Potro a tízben, Wozniacki túlélteSzo  Olasz győztes a budapesti WTA-tornán  Kihagyja Madridot a sérült teniszsztár  Orosz-olasz teniszdöntő Budapesten  Arn már a selejtezőben kiesettSze  Minden magyar kiszállt a RómainKe  Babos kiesett, Czink továbbjutott  Négyből egy magyar nyolcaddöntős  Balázs óriási ugrása a világranglistánVa  Üldőzője verte a világelsőt StuttgartbanVa  Nadalt ünnepli egész BarcelonaVa  Hat magyar főtáblás a WTA-tornán!Szo  Ismét spanyol álomdöntő jön BarcelonábanSzo  Czink és Marosi is közel a főtábláhozSzo  Az elődöntőig élt a magyar teniszcsoda  ATP-elődöntőben szurkolhatunk magyarnak!  Nadal-parádé, Murray csomagolhat  Federer fő célja: Wimbledon, olimpiaCsü  Megküzdött Nadal a ranglista-246-kal
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Djokovics sérülése
  • Monfils pimasz megoldása a US Openen
  • Így győzték le Rafael Nadalt A horvát Ivan Dodig parádés játékkal okozott meglepetést Montrealban
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS