Arn Gréta lemondta Wimbledont

Szerző: SHLétrehozva: 2011. június 19. 18:22
Arn Gréta térdsérülése nem jött rendbe, ezért a magyar játékos vasárnap lemondta a szereplést a hétfőn kezdődő angol nyílt teniszbajnokságon. A magyar lány a 47., a szintén sérült Szávay Ágnes pedig a 49. a női teniszezők legfrissebb világranglistáján. A versenyeket szervező WTA honlapja szerint az első tízben nincs változás, továbbra is a dán Caroline Wozniacki áll az élen.

"Semmiképpen sem szerettem volna kockáztatni, ezért nem játszom" - mondta az MTI érdeklődésére a világranglistán jelenleg 47. Arn, akinek a hétfői nyitókörben a 11. helyen rangsorolt német Andrea Petkovic lett volna az ellenfele.

 

"Sajnos egy hét nem volt elég arra, hogy a félig elszakadt térdszalag rendbe jöjjön. Remélem a július elején kezdődő budapesti tornára már teljesen egészséges leszek."

A magyar teniszező azt is elmondta, hogy nem marad Londonban, inkább hazautazik Rómába:

"Nagyon fájna, ha a nézőtérről kellene figyelnem, amint a többiek edzenek, játszanak."

Arn kiesésével egyesben egyedül Czink Melinda képviseli a magyar színeket a wimbledoni viadalon.

Női párosban Marosi Katalin és az orosz Veszna Dolonc, valamint Czink és a román Irina-Camelia Begu lép pályára, a juniorok között pedig Kapitány Kriszta a selejtezőben próbál szerencsét.

Női világranglista (zárójelben a korábbi helyezés):
1. ( 1.) Caroline Wozniacki (dán) 9915 pont
2. ( 2.) Kim Clijsters (belga) 8215
3. ( 3.) Vera Zvonarjova (orosz) 7935
4. ( 4.) Li Na (kínai) 6255
5. ( 5.) Viktorija Azarenka (fehérorosz) 5725
6. ( 6.) Marija Sarapova (orosz) 5021
7. ( 7.) Francesca Schiavone (olasz) 4705
8. ( 8.) Petra Kvitova (cseh) 4337
9. ( 9.) Marion Bartoli (francia) 4010
10. (10.) Samantha Stosur (ausztrál) 3405
11. (13.) Agnieszka Radwanska (lengyel) 3175
12. (12.) Szvetlana Kuznyecova (orosz) 3160
13. (11.) Andrea Petkovic (német) 3150 
14. (14.) Anasztaszija Pavljucsenkova (orosz) 3055
15. (15.) Jelena Jankovics (szerb) 3050
...47. (47.) Arn Gréta 1155
...49. (45.) Szávay Ágnes 1142
...235. (239.) Jani Réka Luca 234
...262. (262.) Czink Melinda 203

 

Hozzászólások
24 ÓRA
Sze  Babos Tímea párosban vigasztalódottSze  Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze  Babost egykori párospartnere ütötte kiKe  Magyarok felemás napja  Nadal visszavágott Djokovicsnak Rómában  A legjobb magyar javított, már 65.  Elképesztő fordulat után bajnok SarapovaVa  Idén is Djoko-Nadal álomdöntő RómábanSzo  Nadal újra összetörte Ferrer szívétSzo  A Garros-bajnokkal döntőzik SarapovaSzo  Federer lesöpörte az olasz kedvencet  Elődöntős a magyar teniszező Prágában  Djokovics nyert, Federer következhet  Berdych kihozta a legjobbat Nadalból  Serena: félórás meccs, sír Róma  Ferrero megkóstolta FederertCsü  Nadal leiskolázta honfitársátCsü  Szomorú Babos a prágai tavaszbanSze  Megszorongatták Nadalt, de semmi többSze  Délelőtt döntött, délután nyert FedererSze  Szávay indulhat az olimpiánSze  Mindkét Williams simán jutott a 32-beKe  Djokovics: címvédőhöz méltó kezdésKe  Babos nyolcaddöntős PrágábanKe  Isner nagy fordítása RómábanVa  Madridban előzte meg Federer Nadalt!Va  Serena a világelsőnek sem kegyelmezettVa  A repülő Federer Nadal babérjaira törSzo  London múlhat a magyar lány vereségénSzo  A világelső már Serenára feni a fogátSzo  Djokovics Nadal sorsára jutott  Serena lesz a kék salak királynője?  Bojkottal fenyegetőznek a világsztárokCsü  Honfitársa verte ki Nadalt MadridbanSze  Federernek meggyűlt a baja a tehetséggelSze  Nadal kék salakon is NadalSze  A másik Williams jobban bírtaKe  Czink nyerte a magyarok csatájátKe  Venus Williams már csak két fordulót bír  Arn két helyet rontott a ranglistán  Két wimbledoni bajnok is oktatottVa  Del Potro a tízben, Wozniacki túlélteSzo  Olasz győztes a budapesti WTA-tornán  Kihagyja Madridot a sérült teniszsztár  Orosz-olasz teniszdöntő Budapesten  Arn már a selejtezőben kiesettSze  Minden magyar kiszállt a RómainKe  Babos kiesett, Czink továbbjutott  Négyből egy magyar nyolcaddöntős  Balázs óriási ugrása a világranglistánVa  Üldőzője verte a világelsőt StuttgartbanVa  Nadalt ünnepli egész BarcelonaVa  Hat magyar főtáblás a WTA-tornán!Szo  Ismét spanyol álomdöntő jön BarcelonábanSzo  Czink és Marosi is közel a főtábláhozSzo  Az elődöntőig élt a magyar teniszcsoda  ATP-elődöntőben szurkolhatunk magyarnak!  Nadal-parádé, Murray csomagolhat  Federer fő célja: Wimbledon, olimpiaCsü  Megküzdött Nadal a ranglista-246-kal
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Djokovics sérülése
  • Monfils pimasz megoldása a US Openen
  • Így győzték le Rafael Nadalt A horvát Ivan Dodig parádés játékkal okozott meglepetést Montrealban
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS