A Rod Laver aréna szinte minden szegletéből lehetett magyar hangot hallani szombat este. Nem voltunk sokan, de Arn Gréta a bekiabálásokból legalább érezhette, nincs egyedül. Mosolyogva sétált ki a pályára, amin délután edzhetett 30 percet. Azt már akkor megállapította, hogy gyorsabb, mint a többi pálya és meg is izzadt rendesen, mert újra erősen tűzött a nap.
Nem tűnt idegesnek, az első labdamenettől koncentráltan teniszezett. Serena Williams kezdett adogatni, de egy kettőshiba után fogadóelőnye volt a magyarnak. A folytatásban hasonló ajándékokat már nem kapott a Melbourne-ben 16 mérkőzés óta veretlen legendától. Minden pontért meg kellett küzdenie és olykor az extra megoldás is kevésnek bizonyult a labdamenet megnyeréséhez, mert Williamsnek szinte mindenre volt válasza. Jellemző, hogy minél nagyobbat adogatott, annál gyorsabban jött vissza a labda.
Húsz perc sem telt még el, amikor a korábbi világelső 5:0-ra vezetett. A Rod Laver aréna lassan teljesen megtelt, és amikor Arn, játszmalabdákat hárítva hozta a hatodik gémet (1:5), tizenötezer ember ünnepelte őt. A csoda a második játszmában sem következett be, Serena Williams nagyon jól teniszezett. Ezúttal 0:4 után sikerült feliratkozni az eredményjelzőre, sőt a következő gémben majdnem összejött a brék. Arn Gréta egy-egy megoldása más ellen pontot ért volna, de itt a jónál is jobb kellett.
Szégyenkezésre semmi ok, a 32 éves budapesti (igaz, manapság Rómában edz, él) megmutatta, hogy nem érdemtelenül jutott a legjobb 32 közé (pályafutása során másodszor sikerült neki egy Grand Slamen, először 2010-ben Wimbledonban) és keresett ezzel 54 625 ausztrál dollárt.
A mérkőzés után készült exkluzív interjút itt nézhetik meg.
| AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE, 25 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya |
|
NŐK 3. FORDULÓ S. Williams (amerikai, 12.)–Arn (magyar) 6:1, 6:1 |
![]() |
|
| Serena a boldogságtól ordított | Fotó: Reuters |
| TOVÁBBI EREDMÉNYEK: |
|
NŐK, 3. FORDULÓ: Wozniacki (dán, 1.)–Niculescu (román, 31.) 6:2, 6:2 A 4. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA Wozniacki (dán, 1.)–Jankovics (szerb, 13.) FÉRFIAK, 3. FORDULÓ: Djokovics (szerb, 1)-Mahut (francia) 6:0, 6:1, 6:1 A 4. FORDULÓ PÁROSÍTÁSAI: Nadal (spanyol, 2.)-López (spanyol, 18.) |


