Nekivetkőztek a magyar póker hercegnői

Létrehozva: 2010. november 15. 17:05
VIDEÓVAL! Erotikus fotózáson vett részt egy olasz pókeroldal megbízásából két korábbi magyar szépségkirálynő, Freire Szilvia és Polgár Krisztina. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Nápolyban és Capri szigetén készült képeket tartalmazó, négyfordulós élő tornasorozatot reklámozó naptárt lehet-e valaha kapni Magyarországon, de az biztos, hogy az olaszországi fotózásról egy forró hangulatú werkfilm került fel a videómegosztó portálokra.

A két magyar bombázó példátlan népszerűségnek örvendett a sorozat eddigi valamennyi állomásán, így a szervezők gondoltak egyet és a jövőben kettejükkel reklámozzák az idén indult sorozatot.

Aki azt gondolja, hogy a hölgyek kizárólag szépségük miatt vívtak ki elismerést az ellenfelek körében, az téved, hiszen mindketten szép eredményt értek el a People's Poker Tour névre hallgató bajnokság egy-egy állomásán.

Polgár Krisztina (a világbajnoki-2., jelenleg a világ vezető kártyatermének profi játékosa, Tóth Richárd korábbi barátnője) júniusban Budapesten lett negyedik 213 fős mezőnyben, amiért 5 millió forintnak megfelelő eurót zsebelt be.

Freire Szilvia pedig szeptemberben Montenegróban 234 induló között jutott döntő asztalra és kilencedik helyével gyűjtött be közel 2,5 millió forintnyi eurót.


KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Dobta jegyese a gyönyörű pókerhercegnőt?
Hiába jegyezte el egymást hosszú hónapokkal ezelőtt Erica Schoenberg és David Benyamine, a legfrissebb hírek szerint a pókeres álompár szakított. Az egykori profi teniszezőből lett magastétes francia játékos és a korábban...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Címlapon meztelenkedne a pókerkirálynő
Hogyan lesz egy modellből népszerű pókerprofi? Érdemes Lacey Jonest kérdezni, aki alig három év leforgása alatt a gyakran kemény kártyás világ egyik legismertebb alakja lett. Mindezt nemcsak kivételes adottságainak, hanem a...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Luxuspóker: ahol 20 millió csak a beugró
Minden idők második legdrágább versenyét rendezik meg januárban a Bahama-szigeteken, ahol az év egyik legnagyobb pókerfesztiválja keretében indulhatnak a legtehetősebb zsugások a 100 ezer(!) dolláros (20 millió forintos)...
Tovább a teljes cikkhez »

 
Hozzászólások
Piróth László 2010. október 30. 12:01 (3)
Újonc
  166

Hajrá Real Madrid!!!
Fehér Márk 2010. október 29. 20:25 (2)
Bajnok
  2526
Mi meg belehalunk!!!
Vaczola László 2010. október 29. 18:55 (1)
Bajnok
  3676
csinos
24 ÓRA
22:24  Kitüntette a FIFA Szepesit21:43  Lisszabonból igazolt a Valencia21:23  Az NB II-ben azért indulhat a Vasas20:53  Még nem bajnok a Szolnok20:22  A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50  Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22  Bréking: hosszabbított a Juve edzője19:15  Három évre írt alá Görbiczék edzője18:50  Megvan a Barca elleni győztes taktika18:30  Bombaformában a magyar nehézatléta18:17  „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:48  Lehajrázták a sprinterkirályt a Girón17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:29  Magyar aranyeső Debrecenben17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla15:41  Button vezetett, mikor megjött az eső15:09  Jön a skandináv futballdélután - blog14:55  BL-főtáblára törnek a fradisták14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!14:27  Tízezer ingyenjegy a Puskásba13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!13:03  Úszó-Eb: a legjobb idővel döntős a váltó12:31  Alonso megadta az alaphangot Monacóban11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca10:10  Doha és Baku nem rendezhet olimpiát09:45  A Rangers torkára helyezték a kést09:17  Hetedik mérkőzés dönt BostonbanSze  A Newcastle a Ligue 2-ből igazoltSze  Fabregas reméli: Van Persie maradSze  Budapesten választottak FIFA-elnökötSze  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze  Cseh hegymászó hunyt el a HimalájábanSze  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Benedek Tibor visszavonultSze  A rózsaszín trikós győzelme a GirónSze  Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesenSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...Sze  Babos Tímea párosban vigasztalódottSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknakSze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?Sze  Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze  Babost egykori párospartnere ütötte kiSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-nSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Risztov a második legjobb idővel döntősSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Jakabos harmadik lett, mégis kiesett
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS