Magyarok a karibi pókermilliók kapujában

Létrehozva: 2010. január 9. 13:59
Hatalmas bravúr kapujában áll Tóth Richárd illetve Lendvai Tamás, akik a harmadik akadályt is sikerrel vették a Las Vegason kívül valaha rendezett legnagyobb pókertornán, a Bahama-szigeteken 1529 fő részvételével zajló PokerStars Caribbean Adventure (PCA) 10,000 dolláros NL Hold'em főversenyén. A magyar páros bőven pénzbe ért, és egyike annak a mindössze 62 játékosnak, aki asztalhoz ülhet a negyedik fordulóban szombaton, amikor a tét a legjobb 24 közé kerülés lesz.

A WSOP-második, WPT-bajnok, EPT-harmadik Tóth Richárd 125,700 zsetonról tornázta fel magát egészen 462 ezerig, amellyel továbbra is az átlag alatt áll a 41. helyen. Lendvai 264,700-ról küzdötte fel magát 420 ezerig, jelenleg a 44. pozíciót foglalja el.

 

Honfitársaink legalább 38 ezer dollárral gazdagodnak a karibi viadalon, de akár 2,2 millió dollárt is zsebre tehetnek, hiszen első helyért pontosan ekkora összeg jár. A harmadik fordulóban búcsúzott Zakhar Péter illetve Markovits Ádám, pontos helyezésük egyelőre nem ismert.

A mezőnyben több nagy név igyekszik a döntő asztal felé, így Jeff Madsen; Hafiz Khan, Huck Seed, Billy Gazes, John Duthie, Florian Langmann és Johnny Lodden.

PCA, 10,000 DOLLÁROS FŐVERSENY, ZSETONÁLLÁS A 3. FORDULÓ UTÁN:
1. Harrison Gimbel amerikai 2,625,000
2. Matthew Haugen amerikai 2,149,000
3. Ryan D'Angelo amerikai 2,092,000
...41. Tóth Richárd magyar 462,000
...44. Lendvai Tamás magyar 420,000

Egy 2007-es parti Tóth koppenhágai EPT-döntőjéből

Hozzászólások
 
24 ÓRA
10:44  Hosszabbított a PL-újonc menedzsere10:17  Hivatalos: Shaqirit leigazolta a Bayern09:56  Az NHL-éllovas otthon verhetetlen09:31  Elvérzett a Heat a floridai derbin09:05  Ki lesz Capello utódja? 46 jelölt - blog00:10  Az Etna nem engedte haza a Romát22:52  Nem hibázott a Barca, aranyért játszhat22:48  Félgőzzel is elődöntőbe jutott a Bayern22:40  Cáceres elhallgattatta a San Sirót22:12  Gervinho döntőbe lőtte az Elefántokat21:00  Capello besokallt: lemondott!19:55  Áprilisra elkészül a Loki-aréna terve19:07  Zambia már döntős az Afrika-kupán!18:50  Schumi az élen, sírhatnak az olaszok?18:22  Hosszabbított hátvédje az Arsenallal18:09  Barca: Messi képviseli az állandóságot17:24  Egy igazi csapat, hatalmas szívvel17:10  Újabb doppingvád Nadallal szemben17:03  Contador: Folytatom, tisztán, mint eddig16:30  A Milan „B” áll ki a Juventus ellen16:01  Csapatkapitánya nélkül a Lazio a derbin15:36  FIFA: 250 ezer dollár az áldozatoknak15:20  Berbatov visszatérne a válogatottba15:18  Puskás-stadion: reagáltak az építészek15:03  Barca, Bayern: tovább kell jutni! - blog14:32  Két magyar is főtáblás14:14  Münchenből Dortmundba?13:58  Balzsay áprilisban védheti meg vb-címét13:34  Felmentették Redknappet13:17  Három vb-futamon indul a ralis ifj. Érdi12:58  Shaqiri a Bayerné12:19  Akiért a Chelsea és az Arsenal verseng11:48  Kassai Henry nyomdokaiba lépettSze  Bundázott? Augusztus 23-ig eltiltottákSze  Egyik fenn, másik lennSze  Ő már Larry Birdnél is jobb - videóSze  Újabb magyar érmes az olimpián?Sze  Győr, Veszprém, Szeged: portya EurópábanSze  Szlovák szélsőt igazolt a magyar bajnokSze  Gólfesztivállal döntős a BilbaoKe  Vérengzést rendezett a DortmundKe  Arn Gréta csomagolhat PárizsbanKe  Törlések, halasztások FranciaországbanKe  Magyar-bolgár: jegyek csütörtöktőlKe  Az Anzsi nem nyugszik: Sneijder kellKe  Újra magyar a világ legerősebb embereKe  Nem lesz Van Gaal az Ajax igazgatójaKe  Sportolóinkról kiállítás - Pozsonyban...Ke  A Chelsea „lájkolja” KraszicsotKe  "Lebegő" szárnnyal itt az új WilliamsKe  Mocsai Lajost nem lehet megvenniKe  Shaqiri orvosin a BayernnélKe  A Real-legenda lett a Sevilla edzőjeKe  AVB: Neymar nem lesz a Chelsea-éKe  A száguldás és a férfinép öröme - videóKe  Egyelőre Buffon a század legjobb kapusaKe  A Zenit már most vinné ArsavintKe  Közöny övezi a Serie A-t OlaszországbanKe  Mocsai Lajos a győri kézislányoknál?Ke  Az elődöntőért kupázik a Győr és a Fradi
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS