Kétmilliárdos tornán a magyar pókerelit

Létrehozva: 2009. szeptember 21. 09:52
Elérkezett csúcspontjához az online világbajnokság (WCOOP), vasárnap késő este kezdetét vette a 10,72 millió dolláros (kétmilliárd (!) forint) összdíjazású főverseny. Az év legnagyobb internetes tornáján a teljes magyar pókerelit képviselteti magát, így az első vb-karkötős, Traply Péter, a korábbi online világelső Turmezey Péter mellett a WPT-bajnok Tóth Richárd illetve Markovits Ádám, de a kétszeres EPT-második Kaló Dénes is asztalhoz ült.

A felsorolt honi nagyágyúk mellett többek között Scheili Richárd, Gelencsér Péter, illetve a „jbenya", „ebandita", „kripp85", „Ajven", „alonso88", „frtk", „GASpeer", „szszabados", „szusza84", „Tomif gsd", „Unicum next" és „unicum100" becenevű játékosunk is indult. A „logikon" fedőnevű budapesti kártyás számára viszont már az első órában véget ért a kaland.

 

Az 5,000 dolláros nevezési díjat 2144-en fizették be, így alakult ki a döbbenetes méretű nevezési alap, amelyből 306-an részesülnek, az első helyért csillagászati 1,715 millió dolláros nyeremény jár. 

Az első nap után 178-an maradtak, immár csak két magyar reménykedhet, Kaló és Markovits, előbbi a fantasztikus második helyen áll, utóbbi a 18.

Traply nem sokkal a pénz előtt esett ki, amikor sorral verték király szettjét.

Traply Péter kiesőpartija a verseny 11. órájában  

 

Hozzászólások
24 ÓRA
22:24  Kitüntette a FIFA Szepesit21:43  Lisszabonból igazolt a Valencia21:23  Az NB II-ben azért indulhat a Vasas20:53  Még nem bajnok a Szolnok20:22  A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50  Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22  Bréking: hosszabbított a Juve edzője19:15  Három évre írt alá Görbiczék edzője18:50  Megvan a Barca elleni győztes taktika18:30  Bombaformában a magyar nehézatléta18:17  „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:48  Lehajrázták a sprinterkirályt a Girón17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:29  Magyar aranyeső Debrecenben17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla15:41  Button vezetett, mikor megjött az eső15:09  Jön a skandináv futballdélután - blog14:55  BL-főtáblára törnek a fradisták14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!14:27  Tízezer ingyenjegy a Puskásba13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!13:03  Úszó-Eb: a legjobb idővel döntős a váltó12:31  Alonso megadta az alaphangot Monacóban11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca10:10  Doha és Baku nem rendezhet olimpiát09:45  A Rangers torkára helyezték a kést09:17  Hetedik mérkőzés dönt BostonbanSze  A Newcastle a Ligue 2-ből igazoltSze  Fabregas reméli: Van Persie maradSze  Budapesten választottak FIFA-elnökötSze  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze  Cseh hegymászó hunyt el a HimalájábanSze  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Benedek Tibor visszavonultSze  A rózsaszín trikós győzelme a GirónSze  Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesenSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...Sze  Babos Tímea párosban vigasztalódottSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknakSze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?Sze  Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze  Babost egykori párospartnere ütötte kiSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-nSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Risztov a második legjobb idővel döntősSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Jakabos harmadik lett, mégis kiesett
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS