Ilyen volt a magyarok ötödik EPT-idénye

Szerző: KPLétrehozva: 2009. május 18. 20:30
VIDEÓKKAL. Az EPT (Európai Pókersorozat) minden korábbi rekordját megdöntve, valódi áttörést ért el a május elején zárult ötödik évadjában. Nincs ez másképp a magyar pókerjátékosokkal sem, akik soha nem látott számban fordultak meg az öreg kontinens vezető bajnokságának 11 állomásán, köztük Budapesten. Összesen 91-en szerepeltek valamely főversenyen, nyolcszor értek fizetős helyek közé, kétszer pedig a döntő asztalra. Ez azt jelenti, hogy 336 ezer eurót (95 millió forintot) kerestek az asztalokon. A számok azonban néha hazudnak, tekintsünk vissza, milyen is volt magyar szempontból az EPT ötödik évadja!

Kaló Dénes a negyedik szezonban elért történelmi két második helye után nem lebeghetett más cél a honi kártyások előtt, mint megszerezni az ország első EPT-trófeáját. Ebben nagy segítséget jelentett az, hogy első alkalommal a sorozat Budapestre látogatott, de ne szaladjunk ennyire előre.

 

 

Minden koraősszel kezdődött, azonban Barcelonában és Londonban hiába próbált szerencsét népes hazai különítmény, az eredmények elmaradtak. Legnagyobb reménységünk, Kaló borzasztó pechszériát élt át, ennek ellenére mind a spanyol, mind a brit állomáson továbbjutott a második körbe, igaz a fizetős helyek közelébe nem került.

 

Alig ért véget az angol főváros híres tornája a legjobbak máris Budapest felé vették az irányt, ahol utólag, ahogy a versenyigazgató, Kovács Jenő is elismerte, akadtak szervezési gondok, de összességében sikeres viadal zajlott. Hazai földön soha nem látott tömeg zsúfolódott össze az egyik belvárosi kaszinóban, ahol a borsos nevezési díj ellenére 73 magyar igyekezett a többszáz külföldi útját állni.

 

Végül honfitársaink közül négyen kerültek pénzbe, az agresszív játékát kamatoztató Tóth Zoltán pedig meg sem állt a döntő asztalig, mi több az első helyről várhatta a végső harcot. A bravúr elmaradt, hetedik helyével mindenesetre sok ellenfél szimpátiáját elnyerte. 

 

Varsóban kevés babér termet számunkra, ám Prágában egy másik veterán, Bíró Dániel számára jött ki a lépés, végig viszonylag kevés zsetonnal lavírozott, 18. – már bőven fizetős – helyével elégedetten állhatott fel asztalától.

 

EPT ÖTÖDIK SZEZONJÁNAK LEGJOBB MAGYAR EREDMÉNYEI:
8. hely Monte Carlo
Traply Péter 170,000 euró
7. hely Budapest Tóth Zoltán 78,736 euró
15. hely San Remo Jerney Katalin 30,850 euró
92. hely PCA, Bahamák Kaló Dénes 17,500 euró
18. hely Prága Bíró Dániel 13,800 euró
22. hely Budapest Tolnai Tibor 10,640 euró
39. hely Budapest Andrejkovics Milán 7,448 euró
41. hely Budapest Saskőy Szabolcs 6,384 euró
Összes nyeremény: 336,000 euró
3. hely
Budapest, mellékverseny
Gombkötő Tamás
46,054 euró

A 2009-es év a minden pókeres által kedvelt bahamai PCA-vel (PokerStars Caribbean Adventure) folytatódott, ahol Kaló Dénes végre bizonyította, miért tartják a legjobb magyar versenyjátékosnak. A 92. lett, igaz mindezt 1,348 fős mezőnyben érte el, amely máris más megvilágításba helyezi produkcióját.

 

Deauville-ben februárban ketten próbálkoztak, Tóth Péter és Rácz Csaba az első fordulóban kiesett, majd Koppenhágában és Dortmundban ismét győzött a külföldi túlerő. Már-már legyintettünk az ötödik EPT-idényre, amikor érkezett a két utolsó nagy viadal.

 

Előbb Európa minden idők legnagyobb, majd legdrágább versenyeit rendezték San Remóban illetve Monte Carlóban. Olaszországban a semmiből érkezett egy hölgy, Jerney Katalin, aki fantasztikusan helytállt a hihetetlen méretű, 1,198 játékost számláló mezőnyben és csak egy ászait leverő kilences drill, majd egy kétesélyes parti elbukása tudta megállítani.

Jerney Katalin és azok a szerencsétlen ászok (forrás: PokerStars)

$$fhvideo:100203$$ 

A miniállamban aztán 9,35 millió eurós nyereményalapot látva minden pókeres gyomra összerándult az őrületes tét láttán. A legtöbb sztárral teletűzdelt mezőnyben egy magyar neve csillogott egyre fényesebben, nevezetesen Traply Péteré, aki egy évvel korábban a kitűnő 26. helyet csípte el ugyanitt.

Egy full Monte Carlóból (forrás: PokerStars) 

$$fhvideo:103151$$

Egy nagy parti az Monte Carló-i verseny negyedik fordulójából (forrás: PokerStars)

$$fhvideo:103148$$

Idén nem elégedett meg ennyivel és Kaló Dénes második helyénél is nagyobb cél lebegett előtte, hozzá kell tenni, képességeit elnézve teljesen jogosan. A harmadik fordulótól az élmezőnyt ostromolta, feszes, de mégis agresszív játékáról a legnagyobb nevek is elismerően nyilatkoztak. Tökéletes pozíció és ellenfelek Bélabácsi nagy napját vetítették előre a fináléban, de ünneplés helyett maradt a bánat.

1. rész. Traply akciózik, Mikkelsen gondolkozik (forrás: PokerStars)

$$fhvideo:105174$$

 2. rész. Mikkelsen váratlanul megad, borítanak... (forrás: PokerStars)

$$fhvideo:105183$$

3. rész. Érkeznek a nyílt lapok, Bélabácsi búcsúzik (forrás: PokerStars)

$$fhvideo:105169$$

Elsőként esett ki a döntőből, 170 ezer euró vándorolt bankszámlájára és az idény legjobb magyar szereplését produkálta, mégis az arcáról leolvasható volt, ebben bizony sokkal több volt.

 

Soha nem látott érdeklődéssel könnyedén csúcsot döntött a magyar pókerélet az EPT ötödik idényében, mégha a pénzdíjak és eredmények szemponjából nem is sikerült túlszárnyalni a negyedik szezonjában elsősorban Kaló Dénes által az egekbe helyezett képzeletbeli mércét.

 

Egy biztos, az első magyar EPT-trófeára továbbra is várni kell, legalább az augusztusig, amikor új helyszínen, Moszkvában nyitja meg újra kapuit sikeres bajnokság.

TÉNYÖZÖN, A MAGYAR EPT-PÓKERIDÉNY SZÁMOKBAN:
Összes magyar induló: 91
Összes magyar részvétel: 126
Legtöbb magyar részvétel: Kaló Dénes, 6
Magyar továbbjutás a második fordulóba: 38
Magyar fizetős helyezések száma: 8
Magyar döntő asztalra jutások száma: 2
Összes magyar nyeremény: 336 ezer euró
Legtöbb magyar induló egy tornán: 73, Budapest
Legkevesebb magyar induló egy tornán: 2, Deauville, Dortmund, Varsó
Hozzászólások
24 ÓRA
22:24  Kitüntette a FIFA Szepesit21:43  Lisszabonból igazolt a Valencia21:23  Az NB II-ben azért indulhat a Vasas20:53  Még nem bajnok a Szolnok20:22  A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50  Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22  Bréking: hosszabbított a Juve edzője19:15  Három évre írt alá Görbiczék edzője18:50  Megvan a Barca elleni győztes taktika18:30  Bombaformában a magyar nehézatléta18:17  „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:48  Lehajrázták a sprinterkirályt a Girón17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:29  Magyar aranyeső Debrecenben17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla15:41  Button vezetett, mikor megjött az eső15:09  Jön a skandináv futballdélután - blog14:55  BL-főtáblára törnek a fradisták14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!14:27  Tízezer ingyenjegy a Puskásba13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!13:03  Úszó-Eb: a legjobb idővel döntős a váltó12:31  Alonso megadta az alaphangot Monacóban11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca10:10  Doha és Baku nem rendezhet olimpiát09:45  A Rangers torkára helyezték a kést09:17  Hetedik mérkőzés dönt BostonbanSze  A Newcastle a Ligue 2-ből igazoltSze  Fabregas reméli: Van Persie maradSze  Budapesten választottak FIFA-elnökötSze  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze  Cseh hegymászó hunyt el a HimalájábanSze  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Benedek Tibor visszavonultSze  A rózsaszín trikós győzelme a GirónSze  Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesenSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...Sze  Babos Tímea párosban vigasztalódottSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknakSze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?Sze  Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze  Babost egykori párospartnere ütötte kiSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-nSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Risztov a második legjobb idővel döntősSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Jakabos harmadik lett, mégis kiesett
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS