Ellátták a titokzatos pókerzseni baját

Létrehozva: 2010. december 10. 19:33
Egy nappal profi szerződésének aláírását követően máris akcióba lendült az internetes pókerasztaloknál a máig ismeretlen kilétű Isildur1, aki régen várt visszatérése utáni első játéknapját szép nyereséggel zárta, ám csütörtök éjszaka beleszaladt a késbe.

Szerdán maratoni menetet játszott a kártyás körökben az egekig magasztalt játékos, aki mögött a források szerint a 20 éves svéd Viktor Blom áll. A 14 órás csata során 75 emberrel szállt szembe összesen 2,1 millió dollár értékben és végül 287 ezer dolláros profittal zárt.

Az egyszerre négy asztalon taroló kedvencet szép számmal követték külső szemlélők, aki a chatablakon keresztük biztatták őt. Amennyire jól sikerült neki a nyitófelvonás, olyannyira rosszul a második kör.

Csütörtökön beleszaladt a késbe: a magastétes készpénzes játék egyik hírhedt cápájával, Phil Galfonddal több mint 5 ezer leosztásos háborúba bonyolodott. Bár egy pontot csaknem lenullázta riválisa számláját, végül 300 ezer dolláros mínusz lett a vége.

Egy biztos, Isildur1 visszatért, és ha nem is tavalyi őrült sokmillió dolláros hullámvasutazását produkálja, azért hű maradt nevéhez: lényegében 60 millió forintot nyert meg, majd dobott el két éjszaka alatt. Hallunk még róla a közeljövőben, annyi biztos...

 
Phil Galfond csütörtöki grafikonja Isildur1 ellen: 300 ezer dollár nyerőben zárt  

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Leigazolták a világ legdurvább pókeresét
Tavaly ősszel néhány hét alatt feje tetejére állt az internetes póker világa, amikor egy máig ismeretlen, „Isildur1" becenévre hallgató ámokfutó először 2 millió dollárt bukott, aztán 6 millió dollárt nyert, végül néhány óra...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
Besenyei Gergő 2010. december 10. 23:24 (1)
Ígéret
  366
Hát ahhoz képest nem volt ez olyan nagy verést, amit szegény tavaly decemberben kapott, de valami hihetetlenül agresszíven játszik
24 ÓRA
22:24  Kitüntette a FIFA Szepesit21:43  Lisszabonból igazolt a Valencia21:23  Az NB II-ben azért indulhat a Vasas20:53  Még nem bajnok a Szolnok20:22  A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50  Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22  Bréking: hosszabbított a Juve edzője19:15  Három évre írt alá Görbiczék edzője18:50  Megvan a Barca elleni győztes taktika18:30  Bombaformában a magyar nehézatléta18:17  „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:48  Lehajrázták a sprinterkirályt a Girón17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:29  Magyar aranyeső Debrecenben17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla15:41  Button vezetett, mikor megjött az eső15:09  Jön a skandináv futballdélután - blog14:55  BL-főtáblára törnek a fradisták14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!14:27  Tízezer ingyenjegy a Puskásba13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!13:03  Úszó-Eb: a legjobb idővel döntős a váltó12:31  Alonso megadta az alaphangot Monacóban11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca10:10  Doha és Baku nem rendezhet olimpiát09:45  A Rangers torkára helyezték a kést09:17  Hetedik mérkőzés dönt BostonbanSze  A Newcastle a Ligue 2-ből igazoltSze  Fabregas reméli: Van Persie maradSze  Budapesten választottak FIFA-elnökötSze  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze  Cseh hegymászó hunyt el a HimalájábanSze  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Benedek Tibor visszavonultSze  A rózsaszín trikós győzelme a GirónSze  Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesenSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...Sze  Babos Tímea párosban vigasztalódottSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknakSze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?Sze  Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze  Babost egykori párospartnere ütötte kiSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-nSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Risztov a második legjobb idővel döntősSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Jakabos harmadik lett, mégis kiesett
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS