Tíz felejthetetlen jelenet az olimpiáról

Szerző: SporthíradóLétrehozva: 2008. augusztus 25. 07:45
A Reuters hírügynökség összeállította a vasárnap befejeződött pekingi olimpiai játékok általuk tíz legfontosabbnak és felejthetetlennek tartott jelenetét. Ebben a tíz pillanatban helyet kapott a jamaicai sprinter Usain Bolt két világcsúcsa, Michael Phelps nyolc aranya, valamint a gátfutó Liu Hsziangf és a sportlövő Matthew Emmons drámája is.

 

 

 

1. Usain Bolt világcsúcsa 100 méteren
A jamaicai sprinter világcsúcstartóként érkezett az olimpiai játékokra, hiszen nem sokkal korábban 9,72-re javította a világ legjobb idejét 100 méteren. A közvélemény hatalmas versenyt várt a sprinttávon, ám az egyik nagy ellenlábas, Tyson Gay még a döntőbe sem tudott bekerülni. Bolt mindenesetre fölényes magabiztossággal nyerte a távot, ráadásul úgy javította 9,69-re a rekordot, hogy az utolsó métereken már csak ünnepeltette magát.

 

 

2. Lezak megmenti Phelpset
Michael Phelps megszerezte a nyolc aranyérmet a pekingi olimpián, ezzel a múltnak adta át Mark Spitz rekordját, aki Münchenben hét elsőséget mondhatott magáénak. Phelps többször is világcsúccsal nyerte meg az aktuális versenyszámot (háromszor Cseh Lászlót utasítva maga mögé), de a 4X100-as gyorsváltóban bizony könnyen kicsúszhatott volna kezéből az egyik arany: a világklasszis ott köszönetet mondhat csapattársának, Jason Lezaknak, aki az utolsó métereken hajrázta le a franciák klasszisát, Alain Bernard-t.

 

 

3. Liu Hsziang kiesik
Hiába a rengeteg aranyérem, Kína Liu Hsziang miatt bánkódik. A 110 méteres gátfutás egyik legnagyobb esélyesének tartott ázsiai versenyző ugyanis nem hódíthatta el az olimpiai aranyat sérülése miatt. Liu ugyan megpróbálkozott a versenyzéssel, ám miután visszalőtték a rajtot az előfutamban, másodszor már nem indult neki. A kínai versenyző később könnyek között kért bocsánatot honfitársaitól, mivel eltitkolta sérülését.

 

 

4. Iszinbajeva egyre magasabbra ugrik
Ha valahol már előre ki lehetett osztani a pekingi aranyérmet, úgy a női rúdugrás ide sorolható. Jelena Iszinbajeva jócskán a világ előtt jár, és Kínában sem volt ellenfele. Az orosz klasszis az olimpiai játékok során – már biztos győztesként – újra világcsúcs-kísérlettel próbálkozott, és a 91 ezer néző nagy örömére teljesíteni tudta az 505 centimétert.

 

5. A nyitóünnepség
Bár a kínai rendezést a világ minden tájáról sok kritika érte, azt nem lehet elvitatni, hogy az ország gyönyörű és impozáns nyitóünnepséget produkált. Igaz, mint később kiderült, voltak ebben csalások is, hiszen az egyik gyerekénekest egy szebbel pótolták, valamint hiába adták el úgy az ünnepséget, hogy azon Kína minden nemzetisége tiszteletét teszi, ebből sem valósult meg semmi.

 

 

6. Matthias Steiner elhunyt feleségének ajánlja aranyérmét
A súlyemelők között az egyik legnagyobb küzdelmet a +105 kilogrammos súlycsoport hozta. Itt végül a német Matthias Steiner diadalmaskodott, aki a lökés utolsó fogásában tudott az összetettben vezető orosz ellenfele elé kerülni. Megható volt, hogy az olimpiai bajnok a pódiumon a 2007-ben autóbalesetben elhunyt felesége fényképét megcsókolja, és neki ajánlja a sikerét.

 

 

7. Emmons újra ellövi magát
Ha balszerencsés sportolókról beszélünk, akkor Matthew Emmons közéjük sorolható. Az amerikai sportlövő a kisöbű puska összetett versenyszámában 3,3 körös előnnyel állt az élen, amely ezen a szinten behozhatatlannak tűnt. Emmons azonban utoljára egy 4,4 körös találatot ért el, amivel nem csak az első helyről, de még a dobogóról is leszorult. A sportlövő egyébként Athénban is hasonlóan járt, azzal a különbséggel, hogy akkor ellenfele céltábláját találta el.

 

 

8. Usain Bolt 200-on is megállíthatatlan
Michael Phelps mellett mindenképpen Usain Bolt volt a pekingi olimpia legnagyobb sztárja. A jamaicai futó – akit később Jacques Rogge NOB-elnök kritizált – a 200 méteres versenyszámot is megnyerte, sőt, megdöntötte Michael Johnson 1996 óta érvényben lévő 19,32-es világcsúcsát. Ebben a futamban Bolt már nem ünnepelt, hanem hatalmasat küzdött az utolsó méterig, hogy minél jobb eredményt érjen el.

 

 

9. Afganisztán első érme
Hatalmas meglepetésre Afganisztán is bekerült azon országok közé, amely olimpiai érmet tudott nyerni. Rohullah Nikpait hatalmas hősként tisztelik országában, hiszen a férfiak versenyében harmadik lett az 58 kilogrammosok tékvandósok között.

 

 

10. Gerd Kanter Bolt-féle ünneplése
Érdekes volt látni az észt Gerd Kanter örömét, miután megnyerte a férfiak diszkoszvető versenyszámát. A 29 éves sportoló örömében lefutotta a 100 méteres távot a stadionban, és a végén Usain Boltot utánozta, aki nyilazást imitált győzelme után.

 

 

 

24 ÓRA
13:03  Úszó-Eb: a legjobb idővel döntős a váltó10:10  Doha és Baku nem rendezhet olimpiát  Kettős magyar győzelem a hazai Eb-n!  NOB: napirenden a Schmitt-ügyVa  Janics nyert, K2 1000-en megvan a befutó  Janics visszatért, Kozák vagy Fazekas?  MOB: később döntenek a jutalmazásról  Nagy Tímea bronzérmes Kínában  Két magyar az olimpiai bokszkvótáért  Marosi 6., a csapat a 4. a római vébénSzo  Putyin sürgeti az olimpiai építkezéseketSzo  Annyi a férfi pingpongozók olimpiájának  Egy magyar pólós pozitív doppingtesztjeCsü  Olimpia helyett pihenőt kap ChicharitoCsü  Fellobbant az olimpiai lángSze  Phelps visszavonul az olimpia utánSze  Schmitt vezeti a NOB küldöttségétKe  Ugrott az olimpia öttusázónknakVa  Magyar Eb-ezüst ManchesterbenSzo  Olimpia: szerb-magyar a csoportkörben  Az olimpia a tét a vb-nCsü  Lesz következményük a kudarcoknakCsü  MOB-tartalékból készülnek az olimpiáraCsü  Börtönt is kaphat az olimpikonjelöltCsü  Doppingolt egy brit birkózóKe  Meghalt Gyurta vetélytársaKe  Nagy visszatérő a londoni pólókeretben  Elhunyt Zádor Ervin, a melbourne-i hős  Döntetlen a szerb-magyaron  Chambers és Millar az olimpián?Szo  Bor Barna ezüstérmes a cselgáncs EB-n  Londonról szólt a budapesti konferencia  Hatos olimpiai kvótát szerzett  Fazekas Róbert olimpiai szintet dobottKe  Kifogták Uruguayt a britekVa  Megduplázzák az egyesületek támogatásátSzo  Magyar birkózó jutott ki Londonba  Már 120 magyar nevezhető az olimpiára  Parádé: olimpiai résztvevő a pólócsapatCsü  Női pólósok: karnyújtásnyira az olimpiaSze  Újabb ökölvívó bukta az olimpiátSze  Elrontotta a hajrát a női válogatottSze  Leszereplünk az olimpián?Ke  130 indulóra számít a MOB-elnök  Baranyai hatodik lett az Eb-nCsü  Magyar ezüstérem a súlyemelő Eb-nCsü  Monacóban lesz Bolt főpróbája  „Schmittnek a NOB-ból is mennie kell”  Szaúd-Arábia mégsem küld nőket LondonbaCsü  Doppingolt az Eb-bronzérmes svéd birkózóSze  Kitadzsima: rekord és negyedik olimpiaSze  Olimpiai konferenciát rendez BudapestKe  Doppingmentes olimpiára számítanakKe  Székely Éva 85 évesVa  Eric, az angolna is utazhat az olimpiáraSzo  Életveszélyben az ökölvívó  A FIFA megköti a klubok kezétSze  Olimpiára fel! Gyöngyösön a keretSze  Felöltöztetik a strandröpis lányokat?!  „Tragikus, ami a vívással történt”
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS