Nekik volt a legfájóbb a téli olimpia

Szerző: SHLétrehozva: 2010. szeptember 7. 16:16
A női hódeszkások krossz számában sérültek meg a leggyakrabban a vancouveri téli olimpián februárban - áll egy nemrég elkészített és nyilvánosságra hozott tanulmányban.

A neves sportorvosok által végzett felmérésből kiderült, hogy az ötkarikás programba 2006-ban bekerült hódeszka-krosszban induló 22 női sportoló közül 16-an szenvedtek különböző sérüléseket a játékok ideje alatt.

 

Ez 73%-os arányt jelent, ugyanakkor a férfiaknál ebben a sportágban mindössze 11% ez a mutató. A februári téli olimpián 82 ország 2567 versenyzője vett részt, s összesen 287 sérüléssel járó baleset történt - számol be az érdekes eredményről az mti.hu. Ez 11%-ot jelent, a 2008-as pekingi nyári játékokon mért 9%-os aránnyal szemben.

A vancouveri esemény ráadásul egy tragikus halálesettel indult: Nodar Kumaritasvili grúz szánkós a február 12-i edzésen kirepült a pályáról, egy tartóoszlopnak ütközött, s olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem tudták megmenteni az életét.

A sérülések típusát illetően a sportolóknak leggyakrabban a fejük, a gerincük és a térdük sérült, s gyakran fordultak elő zúzódásokkal, ínszalag-sérülésekkel, rándulásokkal és ficamokkal járó balesetek. A legveszélyesebb sportágak közé a hódeszka mellett a bob, a jégkorong, a rövidpályás gyorskorcsolya, az alpesi sí és a síakrobatika tartozik. A tanulmány szerint kevésbé rizikós többek között az északi sí, a curling és a gyorskorcsolya, valamint - a Vancouverben történt tragédia ellenére - a szánkó is.


Hozzászólások
Törölt felhasználó 2010. szeptember 7. 17:19 (1)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
 
24 ÓRA
10:19  100 ezer eurót ár egy aranyérem  Lábujjbirkózás, kukaccsalogatás...Sze  Mérföldkő előtt a MOB  Mocsai: A svédek a favoritok, de...  "Siker az Eb-bronz, jöhet az olimpia!"Va  Svédországban kézizünk az olimpiáértSzo  Nem lesz tekvondósunk az olimpián  Olimpiai megamegnyitó 27 millió fontértKe  Ez az utolsó esély az olimpiára  Jakabos: Egy úszóarany lesz LondonbanKe  Rg: nem jött össze az olimpiai kvótaKe  Olimpiai sportág lesz a birkanyírás?Ke  Giggs is ott lesz az olimpián?Ke  Álomnevek az amerikai kosárkeretbenVa  Olimpiai kvalifikáció Houstonban  Hosszabbított a NOB főszponzoraCsü  Eggyel kevesebb hajó LondonbanSze  "Minden célkitűzést teljesítettünk!"Sze  Az olimpia nem a géndoppingról szól majd  Kétszáz nap múlva olimpia!Szo  Két kvóta még a levegőben lógCsü  Pénzérmén magyarázzák a lesszabálytCsü  Doppingolt az olimpiai bajnokKe  Lábát törte az olimpiai ezüstérmesKe  Nyolcvankét olimpiai indulónál tartunkCsü  Hadosztálynyi brit katona ügyel a rendreKe  Megtámadták a doppingellenes ügynökségetKe  Gyilkos a londoni olimpiai folyóban!Va  London 2012: három magyar érem a tesztenSzo  Schmitt: Mérföldkő lehet a sporttörvénySzo  Magyar szörfös olimpiai kvótájaSze  Az Underworld zenél az olimpián - videóSze  London 2012: könnyítették a szinteket  Négymilliárdan nézhetik a megnyitótCsü  Phelps és az űrkorszaki szuperdresszKe  Bajban a kétszeres olimpiai bajnokSze  Bemutatták az olimpiai emlékérméketKe  A görögök sorsára jutott Nagy Britannia  London 2012: eltiltották a címvédőtSze  A doppingdílerek sincsenek biztonságban  Először az olimpikonok jönnek  London 2012: eddig 79 magyar induló  London 2012: íme hat kiválasztott!  Olimpia: kiemelt egészségügyi ellátásSze  MOB: jön az egycsatornás finanszírozás!  Hetven napot vándorol az olimpiai lángKe  Hivatalos: lesz magyar bringás LondonbanVa  Kevés hiányzott a világcsúcshoz  London 2012: már gyártják az érmeketCsü  Kokainnal bukott az olimpiai bajnokCsü  Hivatalos: Berki indulhat az olimpiánSze  Megvan a NOB új elnöke?Ke  Olimpiai láng az Északi-sarkon, az űrben  Szülinapját ünnepli olimpiai bajnokunkCsü  Részt venne az olimpián a doppinghősCsü  A paralimpikonoknak segítettekKe  Újabb remekművel készült el London  Újabb magyar jutott ki az olimpiáraCsü  Remek magyar főpróba a vébéreCsü  London készen áll az olimpiára
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS