Valujev megmérkőzhet a WBA címéért

Szerző: Czövek OszkárLétrehozva: 2008. október 9. 13:24
Evander Holyfield decemberben ringbe szállhat Nyikolaj Valujev ellen a WBA (Boksz Világszövetség) nehézsúlyú címéért – értesült az ESPN amerikai sportoldala. Az ütközetnek Németország vagy Svájc adhat otthont a hírek szerint, a pontos helyszínről csak később döntenének. A 45 esztendős Holyfield egy év után léphet ismét a szorítóba.


A botrányairól és extrém viselkedéséről messze földön híres Evander Holyfield elsősorban azzal vonult be a köztudatba, hogy az ő füléből harapott ki egy jókora darabot honfitársa, a szintén fékezhetetlen Mike Tyson a két gigász 1997-es ökölcsatájának alkalmával.

 

 

Igazságtalanság lenne azonban azt állítani, hogy ennek az egyetlen mérkőzésnek köszönheti Holyfield a hírnevét, igaz, 42-9-2-es mérlege hagy némi kívánnivalót maga után. Ám ha a Harcos elkapja a fonalat, nagyon nehéz feltartóztatni: 27 kiütése lendületes, olykor kegyetlen öklözésre vall, amelyet a tervek szerint Nyikolaj Valujev tapasztalhat meg legközelebb.

 

A 213 centiméteresre nőtt orosz óriás meg nem erősített értesülések szerint decemberben ringbe szállhat az amerikaival, és már csak a gála helyszínében kell megegyezniük a résztvevőknek. A kiszivárgott információk arról szólnak, hogy Németországban, esetleg Svájcban spriccelhet majd a vér, ha a hentesek egymásnak feszülnek.

 

Valujev legutóbbi összecsapásán John Ruiz arcát rendezte át, míg leendő ellenfele Szultan Ibradzsimovval szemben maradt alul 2007. október 13-án, így egy újabb vereség beláthatatlan következményekkel járna a bunyós pályafutásának szempontjából.

 

Az erőviszonyok mindenesetre igencsak kiegyensúlyozatlanok lennének az esetleges ütközeten: Holyfield majd’ harminc centiméterrel alacsonyabb riválisánál, és a kilók tekintetében is lényeges eltérés mutatkozik kettejük között. A száraz tények az ötven mérkőzésén harmincnégy kiütést felmutató orosz mellett szólnak, ám a szorítók között nem minden esetben érvényesül a papírforma.

24 ÓRA
22:24  Kitüntette a FIFA Szepesit21:43  Lisszabonból igazolt a Valencia21:23  Az NB II-ben azért indulhat a Vasas20:53  Még nem bajnok a Szolnok20:22  A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50  Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22  Bréking: hosszabbított a Juve edzője19:15  Három évre írt alá Görbiczék edzője18:50  Megvan a Barca elleni győztes taktika18:30  Bombaformában a magyar nehézatléta18:17  „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:48  Lehajrázták a sprinterkirályt a Girón17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:29  Magyar aranyeső Debrecenben17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla15:41  Button vezetett, mikor megjött az eső15:09  Jön a skandináv futballdélután - blog14:55  BL-főtáblára törnek a fradisták14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!14:27  Tízezer ingyenjegy a Puskásba13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!13:03  Úszó-Eb: a legjobb idővel döntős a váltó12:31  Alonso megadta az alaphangot Monacóban11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca10:10  Doha és Baku nem rendezhet olimpiát09:45  A Rangers torkára helyezték a kést09:17  Hetedik mérkőzés dönt BostonbanSze  A Newcastle a Ligue 2-ből igazoltSze  Fabregas reméli: Van Persie maradSze  Budapesten választottak FIFA-elnökötSze  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze  Cseh hegymászó hunyt el a HimalájábanSze  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Benedek Tibor visszavonultSze  A rózsaszín trikós győzelme a GirónSze  Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesenSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...Sze  Babos Tímea párosban vigasztalódottSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknakSze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?Sze  Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze  Babost egykori párospartnere ütötte kiSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-nSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Risztov a második legjobb idővel döntősSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Jakabos harmadik lett, mégis kiesett
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS