Megműtötték Kovács Katalin eltört kezét

Szerző: SH/MTILétrehozva: 2012. január 31. 09:56
Megműtötték Kovács Katalin olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakos eltört kezét.


A molcsapat.hu keddi tájékoztatása szerint Kovács január közepén ráesett a korábban, még októberben, kerékpározás közben megsérült kezére. Az akkor letört orsócsont-darab miatt a gyógyulása nagyon lassan haladt, és még január elején sem tudott teljes értékű edzésmunkát végezni.

 

"Január közepén egy rendezvényre voltam hivatalos, ahol egy rossz lépés következtében elbotlottam és ráestem a korábban sérült kezemre. Ismét éles fájdalmat éreztem, és tudtam, hogy nagy a baj" - mondta a harmincegyszeres világbajnok, akinek karján jelenleg csak egy kis heg látszik, és mint hozzátette: az operáció után két nappal már szinte mindenre tudta használni a kezét. Azt egyébként elő is írták neki, hogy ha lehet, minél hamarabb erőltesse és használja.

"Jelenleg a fekvenyomáson kívül szinte minden gyakorlatot meg tudok csinálni. Az erőnlétem pedig jobb, mint eddig bármikor, ezt a futásoknál és az úszásnál is érzem. Úgy gondolom ez a második esésem is kellett ahhoz, hogy teljesen rendbe jöjjön a kezem és most már teljesen egészségesen készülhessek az olimpiai válogatóra" - fűzte hozzá Kovács.

Hozzászólások
Agócs Zsigmond 2012. február 2. 14:56 (2)
Avatar_70_male
Újonc
  18
Fájhat :/
Hajrá FC Barcelona!!!
Sporthiradó Szerkesztő 2012. január 31. 10:01 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  53331
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
22:24  Kitüntette a FIFA Szepesit21:43  Lisszabonból igazolt a Valencia21:23  Az NB II-ben azért indulhat a Vasas20:53  Még nem bajnok a Szolnok20:22  A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50  Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22  Bréking: hosszabbított a Juve edzője19:15  Három évre írt alá Görbiczék edzője18:50  Megvan a Barca elleni győztes taktika18:30  Bombaformában a magyar nehézatléta18:17  „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:48  Lehajrázták a sprinterkirályt a Girón17:32  Moszkvából pótolhatják Drogbát17:29  Magyar aranyeső Debrecenben17:28  Hazard helyében kit választanál?17:20  Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09  17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55  Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53  Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29  Defibrillátor minden futballpályán?15:55  Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45  A Villarrealból csemegézett a Sevilla15:41  Button vezetett, mikor megjött az eső15:09  Jön a skandináv futballdélután - blog14:55  BL-főtáblára törnek a fradisták14:42  Először jutott fel, rögtön bajnok lett!14:27  Tízezer ingyenjegy a Puskásba13:38  BL-főtáblás a Nordsjaelland!13:03  Úszó-Eb: a legjobb idővel döntős a váltó12:31  Alonso megadta az alaphangot Monacóban11:43  Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02  39 gyanúsított bundaügyben10:42  Elődöntős a Cor és a Boca10:10  Doha és Baku nem rendezhet olimpiát09:45  A Rangers torkára helyezték a kést09:17  Hetedik mérkőzés dönt BostonbanSze  A Newcastle a Ligue 2-ből igazoltSze  Fabregas reméli: Van Persie maradSze  Budapesten választottak FIFA-elnökötSze  Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze  Cseh hegymászó hunyt el a HimalájábanSze  Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze  Benedek Tibor visszavonultSze  A rózsaszín trikós győzelme a GirónSze  Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesenSze  Hulk a Chelsea ajánlatára várSze  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...Sze  Babos Tímea párosban vigasztalódottSze  Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze  Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknakSze  Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?Sze  Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze  Babost egykori párospartnere ütötte kiSze  Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze  Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-nSze  Hazard döntött is, meg nem isSze  Risztov a második legjobb idővel döntősSze  Megműtötték az Arsenal reménységétSze  Jakabos harmadik lett, mégis kiesett
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS