Mohamed döntetlennel kezdett Anna Rybickával szemben, majd
Varga 6-1-re kikapott Sylwia Gruchalától, ezzel hamar jelentős
hátrányba került a magyar csapat. Knapek azonban szép akciókkal 5-0-ra
verte Katarzyna Kryczalót, így az első kör után 7-7 állt az
eredményjelzőn. Kryzalót a lengyelek rögtön le is cserélték.
Vargának
azonban a következő asszója sem sikerült, pedig még oldalzsűrit is kért
riválisa szabálytalan, kézzel végrehajtott hárításai miatt. A Rybicka
elleni 3-6 nem jött jól, s a helyzeten Mohamed sem tudott javítani,
mert 4-2-re kikapott az újonnan beállt Karonia Chlewinskától. Aztán
Knapek sem bírt Gruchalával, az 1-3 után összességében 13-20 volt az
állás.
A harmadik kör első vívójaként Kreiss próbálkozott
Chlewinskával, de a 0-3-mal tízre nőtt a különbség, így Knapek
gyakorlatilag esélytelenül ment föl a pástra Rybicka ellen. Nem sokkal
később mégis ismét élessé vált a küzdelem, mert a magyar tőröző
eredményes vívással 9-2-re verte ellenfelét.
Mohamed és Gruchala
párharca 22-25-ről indult, s az állás menet közben már volt 25-26 is,
de a lengyel nem tört meg, két-három tussal tisztes távolságba került,
Mohamednek pedig már sietnie kellett, mert fogyott az idő. A
"rohanásnak" 9-4-es vereség, összesítésben pedig 26-34 lett az
eredménye.
„Nagyon mérges vagyok - mondta a vereség után Solti Antal megbízott
szövetségi kapitány. - Azt hittük, hogy ezt a meccset, ha nagyon
nehezen is, de sikerül hozni. Varga Gabi bizalmat kapott, mert ugyan
egyéniben megverte őt Kreiss Fanny, de nagy volt benne a bizonyítási
vágy, és úgy tűnt, hasznára lehet a csapatnak.
Az, hogy kikapott az
első asszójában Gruchalától, a világ egyik legjobbjától, még bele is
fért, de a következőt már nyernie kellett volna. Mohamed Aida is
mínuszban állt az első két asszója után, valahogy megtört a lendülete
az egyéniben mutatotthoz képest. Ugyanakkor ki kell emelni Knapek
Edinát, aki nagyon szépen vívott. Kár, hogy egyedül volt, ha legalább
kétemberes a csapat, nyerhettünk volna."
Korán kikaptak női tőrözőink a vébén
Szerző: SH/MTILétrehozva: 2010. november 10. 13:07
A magyar női tőrválogatott a negyeddöntőbe jutásért vereséget szenvedett a lengyel csapattól a párizsi vívó-világbajnokság szerdai versenynapján, így a legjobb esetben - három összecsapás megnyerésével - a kilencedik helyen végezhet. A Mohamad Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella, Kreiss Fanny összeállítású együttes számára az olimpiai kvalifikációs esélyek javítása szempontjából is fontos lett volna a győzelem, mint ahogyan az volt a lengyeleknek is.
VÍVÓ VILÁGBAJNOKSÁG, NŐI TŐR, A LEGJOBB 16 KÖZÖTT:
Lengyelország-Magyarország 34-26
(Knapek: plusz 10, Kreiss: mínusz 3, Mohamed: mínusz 7, Varga: mínusz 8)
24 ÓRA
22:24 Kitüntette a FIFA Szepesit21:43 Lisszabonból igazolt a Valencia21:23 Az NB II-ben azért indulhat a Vasas20:53 Még nem bajnok a Szolnok20:22 A Twentéből igazolt csatárt a Benfica19:50 Torres azt hitte, nem megy az Eb-re19:22 Bréking: hosszabbított a Juve edzője19:15 Három évre írt alá Görbiczék edzője18:50 Megvan a Barca elleni győztes taktika18:30 Bombaformában a magyar nehézatléta18:17 „Robben helyében elhagynám a Bayernt”17:48 Lehajrázták a sprinterkirályt a Girón17:32 Moszkvából pótolhatják Drogbát17:29 Magyar aranyeső Debrecenben17:28 Hazard helyében kit választanál?17:20 Pool: már a Wigan-edző az esélyes17:09 17 milliós United-ajánlat Kagaváért?16:55 Ők lesznek Bendtner csatártársai az Eb-n16:53 Beégett a libanoni Neymar – videó!16:29 Defibrillátor minden futballpályán?15:55 Madrid, City, Juve, BVB egy csoportban?15:45 A Villarrealból csemegézett a Sevilla15:41 Button vezetett, mikor megjött az eső15:09 Jön a skandináv futballdélután - blog14:55 BL-főtáblára törnek a fradisták14:42 Először jutott fel, rögtön bajnok lett!14:27 Tízezer ingyenjegy a Puskásba13:38 BL-főtáblás a Nordsjaelland!13:03 Úszó-Eb: a legjobb idővel döntős a váltó12:31 Alonso megadta az alaphangot Monacóban11:43 Cassano-Balotelli – nagy páros lehet?11:02 39 gyanúsított bundaügyben10:42 Elődöntős a Cor és a Boca10:10 Doha és Baku nem rendezhet olimpiát09:45 A Rangers torkára helyezték a kést09:17 Hetedik mérkőzés dönt BostonbanSze A Newcastle a Ligue 2-ből igazoltSze Fabregas reméli: Van Persie maradSze Budapesten választottak FIFA-elnökötSze Joey Bartont 12 meccsre tiltották el!Sze Cseh hegymászó hunyt el a HimalájábanSze Nagytakarítás a Premier League újoncánálSze Benedek Tibor visszavonultSze A rózsaszín trikós győzelme a GirónSze Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesenSze Hulk a Chelsea ajánlatára várSze Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...Sze Babos Tímea párosban vigasztalódottSze Juve: MU-tini igen, Balo, Cavani nem!Sze Hegyikerékpár: egy kvóta a magyaroknakSze Helyt adtak a Ferencváros óvásánakSze Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?Sze Másodjára vonul vissza a teniszcsillagSze Babost egykori párospartnere ütötte kiSze Drogba maradt volna, ha nem nyernek BL-tSze Tíz magyar úszó jutott tovább az Eb-nSze Hazard döntött is, meg nem isSze Risztov a második legjobb idővel döntősSze Megműtötték az Arsenal reménységétSze Jakabos harmadik lett, mégis kiesett
Lapozás
Több hír
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS
AJÁNLOTT OLDALAK