Érvényben maradnak az úszó világcsúcsok

Szerző: www.musz.huLétrehozva: 2010. január 15. 11:50
Hosszas tanácskozást követően döntött a FINA vezető testülete, a Büro: érvényben maradnak az elmúlt két évben elért úszóvilágrekordok. A kérdés azt követően vált fontossá, hogy a testület a nemzetközi szövetség közgyűlésének döntése nyomán még a római világbajnokság idején úgy határozott: ez év január elsejétől megtiltja az úgynevezett szuperdresszek használatát. Többen úgy vélték, hogy az elmúlt két év világrekord-dömpingje során elért csúcseredményeket el kell törölni, netán két csúcslistát kell számontartani, mondván, a jelenleg érvényben lévő legjobb időeredményeket szinte lehetetlenség túlszányalni az idén használandó textilből készült, és nem az egész testet borító úszóruhákban.

Gyárfás Tamás a Magyar Úszó Szövetség elnöke, a Büro magyar tagjának helyszíni tájékoztatása szerint több órás vita kerekedett ebben a kérdésben és végül az az álláspont alakult ki, hogy a rekordok legális körülmények között születtek meg, mindenki számára egyenlő feltételek mellett, azaz a csúcsok felállítóival szemben lenne inkorrekt lépés, ha eredményeiket egy tollvonással eltörölnék. Tehát érvényben marad a jelenlegi világcsúcslista, az úszósport fejlődése egyébként is töretlen, azaz a lehetőség adott, hogy továbbra is megdőljenek a rekordok.

 

 

 

 

Címkék: úszás
Hozzászólások
Kálazi Sanyó 2010. január 15. 17:54 (1)
Ígéret
  415
Ússzanak ruha nélkül.Kevesebb a gond.
 
24 ÓRA
00:27  Gólfesztivállal döntős a Bilbao23:44  Vérengzést rendezett a Dortmund21:54  Arn Gréta csomagolhat Párizsban21:44  Törlések, halasztások Franciaországban21:12  Magyar-bolgár: jegyek csütörtöktől20:41  Az Anzsi nem nyugszik: Sneijder kell19:58  Újra magyar a világ legerősebb embere19:39  Nem lesz Van Gaal az Ajax igazgatója19:09  Sportolóinkról kiállítás - Pozsonyban...18:24  A Chelsea „lájkolja” Kraszicsot17:43  "Lebegő" szárnnyal itt az új Williams17:24  Mocsai Lajost nem lehet megvenni17:14  Shaqiri orvosin a Bayernnél16:40  A Real-legenda lett a Sevilla edzője16:17  AVB: Neymar nem lesz a Chelsea-é16:09  A száguldás és a férfinép öröme - videó15:33  Egyelőre Buffon a század legjobb kapusa14:49  A Zenit már most vinné Arsavint14:22  Közöny övezi a Serie A-t Olaszországban13:53  Mocsai Lajos a győri kézislányoknál?13:29  Az elődöntőért kupázik a Győr és a Fradi13:26  Egyéni bajnokság - promó13:24  Két "Puskás Stadion" lesz Budapesten13:05  Meglepő lenne a dortmundi kiesés - blog12:41  Kihagyja az Eb-t a portugál válogatott12:14  Folytatódott a Málaga vesszőfutása11:48  A Pool macskája békésebb, mint a Barcáé11:20  A Fradi legyőzte a Vasast Detroitban10:53  A nap képe: Balotelli újra az óvodában10:27  Elképesztő ollózás 16 méterről - videó09:58  Ibrahimovic: Hülyeséget csináltam09:31  Megleckéztették a ligaelsőt az NHL-ben09:05  A 76ers elrontotta Bryant nagy napját  Kioltotta egymást a Pool és a Spurs  Új vezető az NSK-nál  Több mint fél év az Arsenal tehetségének  Mascherano: Egy madridi botlás, és..  A Fradi-edző: Még nem jutottunk tovább  Az MU fekete napja: 1958. február 6.  A Milan-Juvéba került az ütés Ibrának  Sir Alex a XXI. század legjobbja  Contador nem tudta igazolni a verzióját  Minden rendben halad Londonban  Suárez visszatér, a Spurs nem nyer; blog  Betelt a pohár a Sevillánál  Ilyen lett a Red Bull RB8-asa!  Megállapodtak: Shaqiri a Bayerné lesz  Kétéves eltiltás Contadornak!  Arn már főtáblás Párizsban  Arab befektetők a Palermónál  A Barcát (még) nem érdekli Van Persie  Hosszú volt a beadás - segített a kapus  De Rossi: Megértettem, hogy itt a helyem  Beckenbauer: A Dortmund lesz a bajnok  Újabb leverkuseni hiányzó a Barca ellen  Fernando Torres lesz a PL gólkirálya?  Cél a rendszeres pontszerzés  Blatter: Brazília jó vb-t fog rendezni  Capellónak Terry maradt a kapitány  Bírózik a Chelsea, bírózik az MU
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS