Az Arsenal két elkerülhető góllal komoly hátrányt szedett össze az első 45 percben az Aston Villa ellen vasárnap, de fordulás után negyedóra alatt fordított, és bejutott a nyolcaddöntőbe.
Arsene Wenger úgy véli, komoly üzenete van annak, ami az Emirates gyepén történt.
„Nagyszerű alkalom volt arra, hogy megmutassuk, mekkora mentális erőnk van. Fontos volt, hogy ne pánikoljunk a második félidőben. Nehéz volt lenyelni, hogy közvetlenül a szünet előtt 2-0-ra módosult az állás, de akárcsak a Man. United ellen, most is magunkra találtunk” – fogalmazott a francia szakember.
„Klasszikus FA-kupa-meccs volt. Hatalmasat küzdöttünk, ami különösen lenyűgözött annak tükrében, milyen passzban vagyunk. Nagyon büszke vagyok arra, hogy kiegyenesedtünk, és nem feküdtünk le.”
Arról, hogy a két játékrész között mi hangzott el az öltözőben, nem akart részletesen beszámolni.
„Mindig megtartjuk magunknak az ilyesmit. Annyit azért elárulhatok, a játékosok nagyon pozitívak voltak, ami látszott is utána. Fontos volt, hogy nyomás alá helyezzük a Villát a saját térfelén, és ne engedjük a szorításból.”
A napokban érkezett a hír, hogy Jack Wilshere állapota nem javul, sőt visszaesett, de egyelőre Wenger sem tud semmi biztosat mondani.
„Beszéltem Jackkel szombaton. Nincs valódi fejlemény. Pozitívum, hogy nincs (védő)csizmában, de ennél többet nem tudok. Úgy tűnik, fejben jól viseli, és remélem, hogy rövidesen ismét köztünk lesz. A héten további vizsgálatoknak vetjük alá.”
A szakvezető azt jósolja, Abou Diaby február végén játszhat ismét tétmérkőzést, míg Mijaicsi Rjo Anglián belül klubot válthat – de csak kölcsönben.
Azt kisebbfajta csodának tartaná Wenger, ha az Arsenal még kedd éjfél előtt bárkit is igazolna.
Az Arsenal kétgólos hátrányba került az első félidőben, ám Robin van Persie két büntetőjével és Theo Walcott találatával 3-2-re fordított, és továbbjutott az Aston Villa ellen az FA-kupa 4. fordulójában. Őrült negyedóra volt! A...
Tovább a teljes cikkhez »

Örülhetnek a szerencsétlenek ha nem esnek ki.Bezzeg a MU ellen te kú*rtad el akkor nem volt ekkora szád öreg.